Papok és papnövendékek szülei találkoztak Pécsen a megyéspüspökkel

Hazai – 2023. június 4., vasárnap | 18:01

Bensőséges hangulatú találkozón látta vendégül Felföldi László pécsi megyéspüspök az egyházmegyében szolgáló papok és papnövendékek szüleit május 31-én Pécsen, a Dóm Kőtárban.

A hagyományosan évente megrendezett találkozón a résztvevőknek lehetőségük nyílik megosztani egymással családjaik és gyermekeik papi pályához kötődő örömteli, vagy éppen küzdelmes szakaszainak nehézségeit, történéseit.

A főpásztor kifejezte háláját és köszönetet mondott a mintegy harminc megjelentnek azért a szülői szeretetért, mely által a családokban megszülethetett és beérhetett egy-egy papi hivatás.

A találkozón a hozzátartozók a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont növendékeinek zenés előadását hallgatták meg, melyhez kapcsolódva Felföldi László elmondta, minden fiatal hivatása nagy ajándék egy családban. A papszülők gyermekeinek hivatása, hogy rátaláltak életük karizmájára, mint ahogy a zenés műsorban közreműködő gyermekek is rátaláltak saját karizmájukra, melyet aztán elkezdtek formálni, alakítani. A papnövendékek öt évig papi szemináriumba jártak, ahol elsajátították, hogyan kell saját karizmájukkal bánni, mint ahogy egy hangszert is meg kell tanulni megszólaltatni.

Addig lesztek boldogok és szabadok, ameddig a talentumotokkal tudtok a saját magatok, a család vagy a közösség javára szolgálni, és akkor mindig ajándékai lesztek a világnak és valahogy így van ez a papi hivatással is – fogalmazott Felföldi László. A papszülői találkozó szentségimádással folytatódott a székesegyházban, melyen a résztvevők Isten kegyelmét kérték gyermekeik hivatására, papi szolgálatára, majd a program közös ebéddel zárult a Magtár Látogatóközpontban.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria