Papszentelés Esztergomban

Hazai – 2006. június 18., vasárnap | 11:07

Június 17-én, szombaton délelőtt az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye három új pásztorral gyarapodott. Az esztergomi bazilikában tartott szentelési szertartáson a főegyházmegye papsága jelenlétében Erdő Péter bíboros érsek három diakónust szentelt pappá.

Az ünnepi szentmise előtt közös imádság szólt a szentelendőkért. Az evangélium után került sor a szertartás csúcspontjára. A megtisztulást és feltámadást szimbolizáló teljes önátadás jeleként a szentelendők arcra borulva, a hívekkel közösen imádkozták a litániát. A három diakónus szokás szerint néhány szóban is bemutatkozott a híveknek.

Barabás Bence 1981-ben született Budapesten. Tíz éves kora óta ministrált, majd a szentendrei ferences gimnáziumban eltöltött évek, valamint a hozzá közel álló papok lassanként megérlelték benne az igent a hívó szóra. Döntésében szülei és nővére is támogatták. Az esztergomi szeminárium papnövendékeként a Kelenföldi Szent Gellért Plébániatemplomban teljesített diakónusi szolgálatot. Jelmondata: „Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” (Mt 26,39)


Papp Gábor egy ötgyermekes család első gyermekeként látta meg a napvilágot Budapesten, 1979-ben. Öccse, Zoltán egy éve áll az egyházmegye szolgálatában mint káplán. Érettségije után – amit a Jerikó Keresztény Humán Gimnáziumban tett – három évig járt a Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára. Nagy hatással voltak rá a közösségben átélt élmények, szolgálatok a Hajszolóban és családközösségekben, valamint a hivatásgondozó bizottságban és az egyházmegyei táborokban. Diakónusi idejét a zugligeti Szent Család plébánián töltötte. Jelmondata: „Egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” (1Kor 10,17)

Varga Zoltán váci születésű, huszonnyolc esztendős. A váci Király Endre Szakközépiskolában épületasztalosként végzett, majd érettségi vizsgát tett. A sorkatonai szolgálat után hangtechnikusnak tanult, ezután jelentkezett az esztergomi papnövendékek közé. A papságra való készületben nagy segítségére voltak a pestszentlőrinci és esztergomi családok. Jelmondata: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” (Jn 3,30)

Erdő Péter a szertartáson köszöntötte a jubiláló lelkipásztorokat is. Az újmiséseknek a napi evangélium üzenetét tolmácsolva kiemelte: Jézusnak „még a szél és tenger is engedelmeskedik”, az alázaton keresztül vezet az út az életszentségig.

Bucsy Levente/Magyar Kurír