Parton keresni a tengert – Szabó Benedek: Üvegharmóniák

Kultúra – 2025. február 4., kedd | 13:40

Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.

Szabó Benedek azon szerzők egyike, akiknek az erzsébetvárosi chapbookpályázat keretében – gyakorlott irodalmárok mentorálásával, barátságosan zsebbe simuló formátumban, Miklya Emese Sára grafikai arculattervével – megjelenhetett az első verseskötetük.

tenger, a hajó és a hajós motívuma a kötetet szerkesztő és fülszövegező Babiczky Tibor újabb verseiből is ismerős lehet; az allúziók és hommage-ok kapcsolódásokat, hatásösszefüggéseket jelölnek; a nap, a hold, a fény és a víz motivikája elemi kontextust rajzol a beszélő köré. A távlatok meggondolása egyfelől dimenziókat tágít: „Az ereszekről / az utcára folyik a koszos lé, / csatornák torkán zúdul, / aztán egy folyó nyeli el, / hogy az egészet / a tengerig vigye” (Augusztus). Másfelől a kötet versbeszélője „az itthon maradtak” (A barátunk elköltözött) laza társadalmába tartozik.

A szó szoros értelmében urbánus költészet a Szabó Benedeké: városi jelenetezések és sorshelyzetek impresszióit kapjuk („Csak indulj el a városba este, / és nézd meg, mit látnak a fények […] És ha már mindent megnéztél, figyelj / utoljára arra, ki vár téged otthon papucsban, / és öleli át nyirkos kabátodat; a többiek alszanak, / de van, aki egész éjjel fennmaradt” – Már várnak téged). A szó tág értelmében viszont korszellemet érzékeltető, nemzedéki nézőpontokat alkalmazó szövegek lakják be nála Budapest tereit.

E mértéktartóan szerkesztett szabadversek az alanyi beszédmodort megszólító (társkereső) személyességbe fordítják; miközben a kortárs fiatal irodalom lírai köznyelvét beszélik saját hangon, saját jogon. (A posztmodern utáni újkomolyság több hullámban kiteljesedő líranyelve jellemzően magánmitológiákat kiépítő, transzgenerációs traumákat faggató, prózai versszólamokkal élő műveket sorjáztat.)

Mit lehet elmondani (elbeszélni, leírni, megvallani), és mit lehet egymásnak/egymásról mondani? Lehet-e egyáltalán? Vagy a nyelv óhatatlanul a hiteles hazugságok kedélyes hálózata? Szavaink és dolgaink megragadhatatlanul eleven viszonylatai is érdeklik Szabó Benedek költészetét; egy háromsorosában az öntudatos kétely egyenesen a hallgatás bizonyosságába merül: „Egyre inkább nem vagyok egy / az emlékeimmel, / és erről nem lehet többet mondani” (cím nélkül).

A lényegek megkülönböztetésének képessége („Nem a bor, hanem a borozás volt jó” –Júniusi délelőtt), az időket rejtő tér tapasztalata („a falak mögött királyok laktak” –Városnézés) vagy a látomásos érzékenység („hajnalra minden, amiben / csend lakik, egy távoli alakra figyel” – Ady) további erényei ennek a filigrán kiadványnak. Amint a váratlan bölcseletté érlelt belátás is: „Nem lehet úgy meghalni, / hogy előbb ne ereszkedjen / az ütni kész ököl / csendesen a test mellé” (Ady).

Szabó Benedek debütáló verseskötetében óvatos tétovaság vet számot az egyéni, a közösségi és a környezeti identitások illékonyságával; akárha a lírai én nem utakat, hanem helyeket keresne – ahonnan elindulni lehet, ahova megérkezni érdemes.

E maradásokban – és megmaradásokban – lehet alkalmi társ az olvasó is.

Szabó Benedek: Üvegharmóniák, Erzsébetváros Önkormányzata, 2024.

Fotó: Erzsébetváros Önkormányzat

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. január 26-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria