Az ország vallási és kulturális emlékeinek aránya elérheti akár a 75 százalékot is – ismertette Pereira az Ecclésia katolikus hírügynökség nyomtatott hetilapjának 22-én megjelent egyik véleménycikkében.
Különösen a fatimai Mária-kegyhely és az északi területek vallási műemlékei játszhatnak benne kiemelt szerepet, mert a közelmúltban több műemlék megkapta a világörökségi címet: például Batalha, Alcobaça és a Szent Jeromos-rendiek kolostora, Tomarban pedig Krisztus Kolostora; de hamarosan ebben a megtiszteltetésben részesül Bragában a Jó Jézus Szentélye is. A fatimai kegyhely látogatottsága különösen XVI. Benedek 2010 májusában tett apostoli látogatása óta lendült fel, amikor a Mária-jelenések 90. évfordulója alkalmából járt a leghíresebb portugál zarándokhelyen a pápa.
A zarándokok létszáma azóta elérte az 5,5 millió főt – az Idegenforgalmi Világszervezet adatai szerint ez azért is nagy szám, mert az egész világon évente 300–330 millió zarándok keresi fel a világ legnépszerűbb kegyhelyeit.
Sobiseki Tamás/Magyar Kurír