A reformáció művészeti értékei

Az előadás a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény Fejedelemasszonyok és a vallásszabadság Erdélyben című tematikus kiállításához kapcsolódott.

A budai királyi udvarban Habsburg Mária idején és támogatásával – aki maga ugyan katolikus volt – kezdtek megjelenni és működni az első prédikátorok hazánkban – mondta bevezetőjében Kolba Judit. Hamarosan a svájci Zwingli és Kálvin által módosított református irányzat is feltűnt és elterjedt az 1530-as, 40-es években; főként Kelet-Magyarországon és Erdélyben voltak követői, de elmondható, hogy a prédikátorok munkája és a mezővárosok támogatása folytán a XVI. század végére az ország 80 százaléka protestáns lett. 1558-ban volt az első tordai országgyűlés, ahol még csak fölvetették, majd tíz év múlva 1568-ban ki is nyilvánították, hogy mindenki olyan hitre térhet, amelyre akar. Ez rendkívül jelentős határozat volt, mely Európában elsőként fogalmazta meg, hogy a katolikus, evangélikus, református és unitárius vallás egyenrangú, s nem lehet megkülönböztetés vallási alapon ember és ember között. A protestáns közösségek ekkor elsősorban a meglévő katolikus templomokat foglalták el, ahol sokszor a papok is áttértek a protestáns hitre. A legszebb középkori templomok, ahol értékes falfestményekre bukkanhatunk, ma is többnyire református tulajdonban vannak – hangzott el az előadásbant.

A templomok átvétele azzal járt, hogy át is alakították belső elrendezésüket: a puritanizmus jegyében eltüntették az oltárokat, a szobrokat és egyéb díszítményeket, jobb esetben lemeszelték a falakat, máskor le is kaparták a freskókat, a szobrokat megsemmisítették.

A liturgiát is leegyszerűsítették. Bevezették a két szín alatti úrvacsorát, amelyet nem az oltáron, hanem a templom közepére helyezett asztalon (úrasztalán) helyezték el, és körülötte osztották szét a kenyeret és a bort. Mindehhez kehelyre, kannákra volt szükségük. Kezdetben a katolikusoktól ottmaradt kelyheket használták.

A művészettörténész kivetítőn bemutatott néhány míves darabot, gótikus kelyheket, melyet korábban a katolikusok használtak. Rámutatott: ha ma elmegyünk bármely református gyűjteménybe, múzeumba, számos, katolikusoktól átvett kelyhet láthatunk. Ahol kelyhet nem találtak, ott a gyülekezet tagjai hoztak az úrvacsorához alkalmas világi edényeket (talpas poharakat, kupákat, serlegeket, kannákat). Mivel az úrvacsorai kenyérkockák elhelyezésére a katolikusoknál használt paténák kicsinek bizonyultak, ezért készítettek erre a célra nagyobb tányérokat. Később gyakori lett a „szegények aranyaként” emlegetett, kevésbé díszes ónedények készítése, használata a liturgiában, majd később a cserépedényeké, melyek szintén gyakran érkeztek az atyafiak privát háztartásaiból.

Az úrvacsorai pohárféle edényeket legtöbbször növényi (ananász, szőlőfürt, virág, levél) díszítésekkel látták el, vagy csepp-díszítéssel, amely Jézus Krisztus kínhalálára, vércseppjeire emlékeztetett; de gyakoriak voltak a gyémántmetszéses motívumokkal ellátott úrasztali edények is.

Az ivóperem alatt, a kenyérosztó tányéroknak pedig a peremén többnyire bibliai idézetek szerepeltek, valamint az adományozók vagy készítők nevei. A kannáknak mindig fedele is volt, szép, díszes billentővel, füllel és a kiöntő csövein míves, madárcsőrös díszítésekkel. Mindezt kiegészítette az úrasztalára készült, főként növényi mintás, a fiait saját vérével tápláló pelikán szimbolikus ábrázolásával hímzett terítők sokasága is, melyeken szintén olvashatók rávarrott igei idézetek és a készítők nevei – ismertette az előadó.

A főúri-fejedelmi öltözködés-kultúrából is bemutatott egy-egy míves példányt: többek között Habsburg Mária és Brandenburgi Katalin pazar díszítésű esküvői ruháját, Izabella királyné násfa-alapra készült opálos kövekkel gazdagított ékszereit és Bethlen Gábor bársonymentéjét.

Végezetül, a vallásszabadság témáját is érintve, Bethlen és Pázmány Péter ellentétéről is szót ejtett. Elmondta: a történelemben felhangosított pázmányi ellenséges-harcos szembenállást cáfolja kettejük levelezése, melyből kitűnik, hogy a jeles katolikus hitszónok, korának legjelentősebb egyházi személyisége mindig is a békességet kereste a két országrész, a királyi Magyarország és Erdély között, mert felismerte, hogy az ország megmaradásához összefogásra van szükség.

Toldi Éva/Magyar Kurír