Rendelkezés Bolberitz Pál temetéséről

Hazai – 2020. november 9., hétfő | 15:34

Tekintettel a kialakult járványhelyzetre és a mai napon bejelentett állami rendelkezésekre, Bolberitz Pál november 17-én, kedden 15 órakor kezdődő temetése zárt körben, az asszisztencia és a család jelenlétében történik – tájékoztatta szerkesztőségünket Varga Norbert prímási irodaigazgató-helyettes.

Egyben felhívják mindenki figyelmét, aki szeretne bekapcsolódni a gyászszertartásba, hogy azt élő online közvetítés révén megteheti, a http://felsovizivaros.plebania.hu honlapon.

Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, teológus, egyetemi tanár életének 80., áldozópapságának 55. évében, október 25-én hajnalban a XXIII. János Szeretetotthonban adta vissza lelkét Teremtőjének.

Bolberitz Pál 1941. szeptember 15-én született Budapesten. 1966. június 19-én szentelték pappá Esztergomban. Tanulmányait a budapesti Hittudományi Akadémián végezte 1966 és 1968 között. Káplán volt 1968-ban Szentendrén, majd 1968-tól 1973-ig Szentimrevárosban. 1973 és 1978 között teológiai tanár volt az esztergomi szemináriumban, közben ösztöndíjas Rómában 1974–76-ban. A budapesti Hittudományi Akadémia tanszékvezető professzora volt 1978 és 1988 között. 1988 és 1990, 1992 és 1994, majd 1994 és 1996 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja volt. Egyetemi tanári habilitációját 2003-ban szerezte meg.

1976–1995-ig főszentszéki bíró volt, 1988-tól címzetes apát, 1993-tól pápai prelátus. 1990-től a Magyar Kolping Szövetség egyházi elnöke, 1997-től prímási bíró, 2001-től apostoli protonotárius, a Szuverén Máltai Lovagrend nagykeresztes konventuális káplánja, 2003-tól a Szent István Tudományos Akadémia elnöke, 2004-től az MTA köztestületi doktor képviselője volt.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria