Rendtörténeti konferenciát és kiállítást rendeznek Nagyváradon

A szerzetesrendek jelenléte a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye területén

Az első bencések 11. századi szentjobbi megtelepedése és Szent István jobbjának Biharba hozatala óta, a reformáció és a török hódoltság 1557-től 1692-ig tartó 135 évét kivéve folyamatos a szerzetesek jelenléte az egyházmegyében. A Szent Jobb-ereklyének maga Szent László király emeltetett monostort a Berettyó vidékén.

Árpád-házi királyaink kereszténység iránti fogékonysága az Európában megjelenő szerzetesrendeket sok esetben már alapítóik életében Magyarországra vonzotta, s ezek kisvártatva megjelennek a váradi egyházmegyében, amely a mai határainál jóval kiterjedtebb volt, Kalotaszegtől a mai Békés megyéig terjedt. Kolostorok tucatjai létesültek. Így kerültek szűkebb pátriánkba a bencések nyomán a premontreiek, a johanniták, a domonkosok, a ferencesek, a pálosok és az Ágoston-rendiek.

1557 és 1660 két jelentős dátum nemcsak az egyházmegye és a szerzetesrendek, hanem a Körösök és Berettyó vidékének teljes lakossága életében. Fráter György püspök halálával megerősödtek a protestáns mozgalmak, és száműzték a római katolikus vallást Biharból, majd Várad várának eleste harmincéves török uralmat, s ezzel a települések pusztulását, a régió elnéptelenedését, a keresztény értékek megsemmisülését hozta. A törökök 1692. évi váradi kivonulásakor hálaimát mondó Benkovich Ágoston püspök a ragyogó középkori Várad helyén pusztaságot talált.

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye és Nagyvárad újjászerveződése új szerepkörrel ruházta fel a városba visszatérő, sok esetben máig ható tevékenységet folytató szerzetesrendeket. Ők látták el az oktatási-nevelési és szociális-egészségügyi teendőket, illetve működésük során korszakformáló tudományos felfedezések születtek. Az egyházmegye területén az újkorban tizenegy rend tevékenykedett, a legtöbben középkori jogfolytonosságukra alapozva. Hozzájuk csatlakoztak Debrecenben a piaristák, Váradon a kapucinusok és az irgalmasok, a nőnevelésben élen járó orsolyiták, a vincések és a mallersdorfi ferences nővérek, vagy a városba éppen a közeljövőben visszatérő lazaristák, akik a kommunizmus idején állami nyomásra, kényszerűségből függesztették fel tevékenységüket.