Római főpapi gyakorlat: harmonikusan összeegyeztethető a régi és az új rítus

Kitekintő – 2010. április 10., szombat | 12:28

A Szent Mihály Laikus Káptalan internetes oldala arra emlékeztet, hogy nagyszabású konferenciát szervezett a Papság Éve alkalmából 2010. január 4. és 8. között a Australian Confraternity of Catholic Clergy (Ausztrál Katolikus Papi Testvériség), aminek során vatikáni főpapok a régi és az új rítus szerint is mutattak be szentmisét, ezzel tanúságot téve a két rítus harmonikus együttéléséről és egymást nem kizáró voltáról, valamint arról, hogy az Apostoli Szentszék nem csupán megtűri a hagyományos római rítust.

Mint írják, január 5-én ünnepélyes főpapi szentmisét mutatott be az új római rítus szerint (angol nyelven) a Santa Maria in Trastevere bazilikában Darío Castrillón Hoyos bíboros, az „Ecclesia Dei” Pápai Bizottság volt elnöke.

Január 6-án ünnepélyes főpapi vesperást énekeltek a régi római rítus szerint az FSSP római templomában (SS. Trinità dei Pellegrini); a celebráns Joseph Augustus Di Noia OP érsek, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció titkára volt.

Január 7-én ünnepélyes főpapi szentmisét mutatott be a régi római rítus szerint Róma székesegyházában, a Lateráni Főbazilikában a pápai főoltárnál Antonio Cañizares Llovera bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa.

Január 8-án ünnepélyes főpapi szentmisét mutatott be az új római rítus szerint (angol nyelven) a Szent Péter-bazilika katedra-oltáránál Raymond L. Burke érsek, az Apostoli Szignatúra Legfőbb Bíróságának prefektusa.

Hozzáteszik: ugyanezekben a napokban, 2010. január 6-án, vízkereszt ünnepén Darío Castrillón Hoyos bíboros a Campocavallo községben, a Ancona-Osimói Főegyházmegyében ünnepélyes főpapi szentmisét celebrált a régi rítus szerint. A templomban minden vasárnap van régi rítus szerinti mise. A bíborosz homíliájában a régi rítust, a római rítus rendkívüli formáját missa Gregoriana-nak nevezte, utalva ezzel arra, hogy a régi rítus esetében megtévesztő a „tridenti” elnevezés, mivel az legalább Nagy Szent Gergely pápáig visszavezethető.

Artallo község Imperia szomszédságában található, az Albenga-Imperiai Egyházmegye területén. Plébánosa, Don Marco Cuneo kanonok a templom búcsúnapját, Szent Sebestyén ünnepét szerette volna emlékezetessé tenni egy régi rítusú főpapi szentmisével, amelyet 2010. január 24-én Raymond L. Burke érsek mutatott be.

Magyar Kurír