Az immár az ungvári skanzenben (hivatalos nevén a Kárpátaljai Néprajzi és Népi Építészeti Múzeumban) található fakápolnánál július 28-án, kedden 18 órai kezdettel mutat be ünnepi szentmisét a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye főpásztora.
Vezérszálláson (Pidpolozzja) – ahonnan a kápolnát átszállították az ungvári skanzenbe – a hívek lelkipásztori gondozását a szolyvai szalvatoriánus atyák végzik.
Tomasz Koza SDS szolyvai plébános elmondta, hogy a vezérszállási hívek közössége – az új templomért Istennek hálát adva – átadta az ungvári skanzennek régi, fából készült Szent Mária Magdolna-kápolnáját, amely a 19. század építészeti műemléke.
2025 szeptemberében a kápolnát szétszerelték, elszállították és restaurálták.
A szentély, mely egy egyedülálló fakápolna, a vezérszállási német közösség lelki központja volt. A falu kis létszámú közössége több mint egy évszázadon át itt ápolta hitét, rendszeresen imádságra gyűlve össze mind a totalitárius rendszer idején, mind napjainkban.
A kápolnát ezentúl az ungvári skanzenben, az úgynevezett „Régi faluban” (Sztare szelo) őrzik, ahol az építészeti együttes új elemeként Kárpátalja néprajzi sokszínűségét hivatott bemutatni.
A Vezérszálláson jelenleg is működő római katolikus templomot – melynek szintén Szent Mária Magdolna a védőszentje – Majnek Antal OFM püspök szentelte fel 2018. július 22-én.
A templom felszentelése előtt a hívek közössége a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye akkori ordináriusának vezetésével, valamint a papokkal együtt összegyűlt a történelmi fakápolnánál, ahol hálaadó imát mondtak.
Ezt követően mindannyian ünnepélyesen átvonultak a régi kápolnától az új templomhoz.
Forrás: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye (az ukrán nyelvű szerkesztőség anyagai alapján)
Fotó: a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye archívuma
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




