Másodrendű állampolgárként – Küzdelem a lelkekért sorozatunk befejező része

„Felvételi kérelmét helyhiány miatt elutasítom.” A velünk élő nemzedékek számos tagjának közös emléke lehet ez az értesítés a szocializmus évtizedeiből. Ők „származási” vagy „világnézeti” okból nem nyertek felvételt az egyetemre, főiskolára. Ezek az eleve háttérbe szorított fiatalok másodrendű állampolgárokként élték a mindennapjaikat, s felvételük ilyetén elutasítása csupán egyike volt a pártállam széles körű eszköztárában szereplő módszereknek. 

A Kádár-rendszer említése sokakban ébreszt nosztalgiát, hiszen azokban az években voltak fiatalok, szerelmesek, akkor végezték a tanulmányaikat, alapítottak családot, nevelték gyermekeiket, építették a karrierjüket. „Az ember pedig a rossz emlékeket eltemeti” – mondta az egyik interjúalanyom, aki négyszer felvételizett a hetvenes években orvosi egyetemre, s bár a vizsgán megfelelt, minden alkalommal elutasították. Kettős hátránnyal kezdte a felnőtt életét, egyrészt édesapja ötvenhatos múltja, másrészt egyházi iskolában tett érettségije miatt. 

Fontos hangsúlyozni, hogy a korszakban felsőfokú tanulmányokat folytatni egyfajta kiváltságnak számított. A pártállam számára kiemelt fontossággal bírt, hogy kik kerülnek be a felsőoktatásba, kik kapnak diplomát, azaz milyen lesz a leendő értelmiség. 

Az átélt mindennapi hátrányok sokfélék lehettek: az elutasított egyetemi-főiskolai felvételi mellett munkahelyről való elbocsátás, az elhelyezkedés megnehezítése, a szakmai előmenetel vagy egy-egy külföldi munkalehetőség, ösztöndíj megakadályozása. A ma hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveikben járók – azaz a hatvanas-hetvenes évek fiataljai – közül sokan gondolhatják úgy, hogy ezek a történetek már úgysem érdeklik az unokákat, a mai fiatalokat. Kutatói tapasztalatom, hogy a mindennapi hátrányok fenti eseteit sokszor csak interjúkkal tudjuk „előbányászni”, a korosztály tagjaival hosszasan beszélgetve. Pedig van miről beszámolniuk.

A vallásgyakorló, hitüket vállaló állampolgárok hátrányos megkülönböztetésének lényege Tomka Miklós vallásszociológus szerint a „vallásosságnak mindenféle jogok és társadalmi előnyök megvonásával történő büntetése volt”. A néhai professzor a mindennapi hátrányok közé sorolta az előbbiekben említett eseteken túl a korszakban „adminisztratívnak” nevezett, bírósági eljárások nélküli hatósági és intézményi intézkedéseket is. Ezek klasszikus eseteit a peres eljárások „melléktermékei” jelentették. Emblematikus példájuk az állambiztonság által kreált „Fekete Hollók” fedőnevű ügyben végül perbe nem fogott aktív kisközösségi tagok különféle módszerekkel történő megfélemlítése (a munkahelyről vagy az egyetemről való eltávolítása, a középiskolából való kitiltása stb.). 

A Kádár-rendszer másodrendű állampolgárainak története leginkább a felsőoktatási felvételik vizsgálatán keresztül ragadható meg. A korszakban elsősorban a humán területek – mindenekelőtt a pedagógus- és a bölcsészpályák – maradtak zárva a vallásgyakorló fiatalok előtt. Bár kivételek akkor is akadtak: források bizonyítják, hogy ideológiai okokból az orvosnak készülőket is megválogatták, sőt a budapesti kertészeti egyetemre jelentkezők esetében is voltak ilyen „szűrők”. Hívő fiatalként legnagyobb eséllyel a műszaki karokra lehetett bekerülni. Több olyan esetről tudunk, amikor az egyházi iskolában érettségiző diák – tanárai intésére – „öncenzúrát” alkalmazott, azaz előzetes pályamódosítást hajtott végre, és eleve meg sem próbálta a felvételit tanári vagy bölcsészszakokra. Gyakran sikeres stratégiának bizonyult, ha az érettségi után a fiatal elment egy-két évre fizikai munkát végezni, majd már „munkásként” akár sikeres felvételi vizsgát tehetett a vágyott szakra.

A vallásukat gyakorló fiatalokat ért mindennapi hátrányok története mindmáig feldolgozatlan. A témával foglalkoztak vallásszociológusok, jogtörténészek és társadalomtörténészek is, de szisztematikus kutatására még nem került sor. A mindennapi hátrányok feldolgozása fájó hiány a társadalom emlékezetében, ahogyan hiányzik a Kádár-korszak társadalomtörténetéről szóló munkákból is. Pedig vizsgálatával árnyaltabb képet kaphatnánk a kádári hatalomgyakorlás természetéről, a korszak ifjúság- és egyházpolitikájának „munkamódszereiről”, illetve a különböző értelmiségi szakmák társadalmi összetételének, utánpótlásának változásairól is.

Szerző: Erdős Kristóf, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos főmunkatársa

Fotó: Fortepan (adományozók neve a képaláírásban)

 Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. október 22-i számában jelent meg.