Sienai Szent Bernardin

Kultúra – 2019. május 20., hétfő | 14:50

Május 20-án Sienai Szent Bernardin (1380–1444) katolikus hitszónokot, egyháztanítót ünnepeljük.

Bernardino degli Albizzeschi Siena közelében, Massa Marittimában  született, nemesi család sarjaként, abban az évben, amelyben Sienai Szent Katalin meghalt. Bernardin még nem volt négyéves, amikor szüleit elvesztette; az árván maradt gyermeket sienai rokonok vették magukhoz, így 1386-tól Sienában nevelkedett. 1396 és 1399 között jogot tanult. Húszéves volt, amikor kitört a városban a pestis. A gazdagok vidéki birtokaikra menekültek; Bernardin azonban a városban maradt. Siena levéltára megörökítette akkori tetteit. A pestis őt is megfertőzte; halálos betegen oly ismeretekre tett szert a lélek dolgairól, amilyeneket csak érett emberek szoktak elnyerni sok fáradozás és csalódás árán. Bernardin végül visszanyerte egészségét; a járvány elmúltával elvonult, hogy magányban gondolkodhasson jövőjéről.

Bernardin „pajzsa” az Eremo delle Carceri falán, melyet 1400 körül építtetett

A pestises betegek szolgálata és saját betegsége indította arra, hogy Krisztus követésének e formáját válassza Szent Ferenc fiai között. 1402. szeptember 8-án vagyonát szétosztotta a szegények között, majd felvételét kérte a minoriták sienai kolostorába. Kevéssel később az obszervánsokhoz, a ferences rend legszigorúbb ágához csatlakozott. 1404-ben szentelték pappá. Hosszú ideig, tizenkét évig egy magányos kolostorban élt, a hegyek között, az imának és az önképzésnek szentelte idejét. Egy véletlen esemény vitte a csendből a nyilvánosság elé: egy hitszónok hirtelen megbetegedett, s Bernardinnak kellett kisegítenie. Beszéde hatására a nép követelte milánói nagyböjti szónoknak.

A „sienai harsonáról”, a szeretetreméltó és nagy erejű népszónokról, a reneszánsz Itália vallási megújítójáról és szociális jótevőjéről sok esetet idéznek. Mielőtt Bernardin a nyilvánosság elé lépett volna, a spanyol prédikátor, Ferreri Szent Vince az országot járva egyszer ezt a prófétai kijelentést tette: „Van köztetek egy minorita testvér, hála Istennek, aki egész Itáliában úgy fogja hirdetni Isten igéjét, ahogyan még nem hallottátok.”

Prédikációi áldásos hatását hamarosan Észak- és Közép-ltália minden lakója érezte. Sokan tértek meg szavai hatására, a papok nem győzték a gyóntatást. Istenhez tudta vezetni az embereket. „Olyan volt, mintha tavasz köszöntött volna a világra” – jelentik a krónikák. 

„Olykor oly szelíden hangzottak szavai, mint egy anyáé, máskor úgy csaptak le a szószékről, mint metsző szélvihar. Gyakran a szabadban kellett fölállítani a szószéket, mert a dómok és a templomok nem voltak képesek befogadni a hallgatók tömegét. Mennydörgő és villámló szavaiból azonban megérezték mélységes jóságát. Komoly, prófétai beszédei közben hallgatói alig mertek lélegzetet venni. Aztán hirtelen egy vidám példát mesélt el nekik, vagy valami tréfát csinált, amin szívből nevettek...”

Különösen nagy volt békeszerző hatása; Jézus Nevének tiszteletével nyerte meg a szíveket. Felismerte, hogy a fegyverekkel, zászlókkal, pártjelvényekkel szemben neki egyetlen fegyvere van: az üdvözítő Jézus Krisztus. Nevének monogramját (IHS) arany betűkkel egy kis pajzsra írta, melyet kezében tartva prédikált. E pajzs hamarosan a béke és testvériség jelévé vált: házak, templomok, városházák kapuja fölé tették. 

El Greco: Sienai Szent Bernardin

Ellenségei három alkalommal (1426-ban V. Márton pápánál; 1431-ben IV. Jenő pápánál és 1438-ban a bázeli zsinaton) emeltek ellene vádat, de mindig felmentették, mert bebizonyosodott, hogy tanítása tévedésmentes, szándéka feddhetetlen, élete szent. Bernardinnak meggyőződése volt, hogy vallási dolgokban a lázadáson nincs áldás, sőt átok az, ha az Egyház szavát nem fogadjuk engedelmesen; tehát engedelmeskedett. Háromszor akarták püspökké tenni (Sienában, Ferrarában és Urbinóban), de visszautasította.

1430-tól írta teológiai műveit. Beszédeiben gyakran dialogizált, frappáns novellisztikus és anekdotikus betéteket is alkalmazott. Negyvenöt híres sienai beszéde (1427) Benedetto di maestro Bartolomeo posztókártoló mester feljegyzésében maradt fenn, az élő beszéd varázsát is megőrizve: felkiáltásait, hangutánzó szavait, még szótagmegnyújtásait is lejegyezte. 1438 és 1442 között az obszervánsok vikárius generálisa volt, ami 240 kolostor felügyeletét jelentette. Az irányzat reformere és terjesztője lett, mintegy 300 további obszerváns kolostort állított fel. Szorgalmazta a ferencesek teológiai művelődését. 1440-ben a Perugia melletti monteripidói kolostorban morális iskolát nyitott; 1441-ben Sienában teológiai főiskolát alapított.

Amikor lemondott vikáriusi tisztéről, diplomáciai ügyekkel Milánóba küldték. Útközben megbetegedett, és 1444. május 20-án, áldozócsütörtök vigíliáján halt meg az aquilai Szent Ferenc-kolostorban. Ravatalánál sok csoda történt. V. Miklós pápa már hat év múlva, 1450-ben szentté avatta. Ereklyéit 1474-ben átvitték Aquilába, a róla elnevezett templomba. Ünnepét 1657-ben vették föl a római naptárba, és halála emlékére május 20-ra tették.

Általában ferences ruhában, aszkéta arccal ábrázolják; attribútumai: jobb kezében korong vagy négyszögletes tábla, rajta a napsugarakkal körülvett IHS-monogram, bal kezében könyv, néha a Kol 3,2 idézetével („Az odafönn valókat keressétek, ne a földieket”); három mitra, a visszautasított püspökségekre utalva, feszület, városmodell, glóbusz, galamb, koldus, katedra, zarándokbot.

Istenünk, te Sienai Szent Bernardin áldozópap lelkébe csodálatos szeretetet adtál Jézus szent neve iránt. Tekints érdemére, és közbenjáró imájára add, hogy mindenkor a te szereteted lelkesítsen minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Forrás:
Magyar katolikus lexikon
Szentek élete

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria