Steinbach József református püspök Veszprémben: Merjünk megmozdulni Isten hívására

Hazai – 2022. január 27., csütörtök | 11:17

A keresztények egységéért megrendezett imahét hatodik napján Veszprémben a Regina Mundi-plébániatemplomban gyűltek össze a felekezetek pásztorai és hívei, hogy közösen imádkozzanak, valamint meghallgassák Steinbach József református püspök igehirdetését.

Csernai Balázs plébános köszöntőjében kiemelte, hogy Jézus földi élete utolsó napján is az egységért fohászkodott, amit nekünk, ma élő embereknek példaként követnünk kell – az ökumenikus imahét is ezért kerül megrendezésre.

Az imaalkalmon a szentírási részeket Kóródiné Demeter Orsolya református lelkész, valamint Isó Zoltán evangélikus lelkész olvasták fel, az evangéliumot pedig Tamás Zoltántól hallhatták a jelenlévők. A közös imádságokat Závodi Zsuzsanna és Niderhoffer Zoltán református lelkészek vezették.

Steinbach József református püspök igehirdetésében a 6. nap evangéliumi szakaszához kapcsolódva – „Meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt” (Mt 2,11) – két nagyon fontos részletre hívta fel a figyelmet: a megérkezésre, valamint Isten Igéjének keresésére, befogadására, megértésére.

Megérkezni az úti célunkhoz mindig öröm: olyankor megtelik a szívünk hálával. S ha a feladatunkat, célkitűzésünket teljesítettük, még nagyobb öröm utána hazaérkezni. A napkeleti bölcsek célja az volt, hogy megtalálják Jézust. Hosszú, próbatételekkel tűzdelt, de áldott utat tettek meg ezért, mert hallgattak Isten igéjére. Már Babilonban hallották és megértették: hamarosan megszületik a Világ Királya. Jeruzsálemben pedig Mikeás próféta szavai is megerősítették őket: „De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik 5,2). Majd feltette a kérdést:

Vajon mi a mi életigénk? A bölcsek felismerték a sajátjukat. Mi is felismerjük a miénket, amely csak nekünk szól, amely bennünket hív meg arra az útra, amely Istenhez vezet el bennünket?

Isten megtartó szeretete megtapasztalható: eseményekkel, jelekkel vezet mindannyiunkat, amelyekkel megpecsételi bennünk megszólaló szavát. Merjünk mi is útra kelni, amikor Isten megszólít és elhív.

Házasságban, családban, munkahelyen rekedt meg, szűkült be az életünk? Isten ki tud bennünket mozdítani a holtpontról, és ha hűségesek vagyunk, mindvégig vezet majd bennünket, ahogyan a betlehemi csillag vezette a napkeleti bölcseket, egészen a Megváltó elé.

Csak akkor lehetséges a megérkezés, ha el is merünk indulni.

Aki mindvégig kitart, az üdvözül: végül megérkezik Jézushoz, s meglátja benne a Krisztust.

Árnyék mögött fény ragyog, / Nagyobb mögött még nagyobb, / S amire nézek, az vagyok – idézte Gyökössy Endre szavait a szónok.

A közös imádságok és énekek után Csernai Balázs megköszönte Steinbach József református püspök gondolatait, valamint mindenki szolgálatát, jelenlétét és imádságát.

A teljes igehirdetés a videóra kattintva megtekinthető:

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria