Stinggel találkozott Ferenc pápa

2018. augusztus 9. csütörtök, 18:13

Az augusztus 8-i általános kihallgatáson a vatikáni VI. Pál teremben jelen volt Sting, a népszerű brit zenész, énekes és felesége is. A házaspár az audiencia végén találkozott Ferenc pápával.

A találkozó azért is érdekes, hiszen ritka alkalom, hogy rockénekesek keressék fel a pápát. Sting, polgári nevén Gordon Matthew Thomas Sumner zenész, énekes-dalszövegíró és színész feleségével, Trudie Stylerrel együtt vett részt a szerdai általános kihallgatáson.

Sting az észak-angliai Wallsendben született 1951-ben. Három testvérével együtt a római katolikus vallás szerint nevelkedett, ír nagymamájuknak köszönhetően. Az énekes egy korai koncertjén sárga-fekete csíkos pólóban jelent meg, mire egyik zenésztársa csípősen meg is jegyezte, hogy olyan, mint egy darázs fullánkja – így kapta a Sting, azaz Fullánk művésznevet. Trudie Styler első és egyetlen felesége, négy gyermekük van.

Stinget Oscar-díjra jelölték, tizenhatszor nyert Grammy-díjat. Szólókarrierjének kezdetéig legfontosabb dalszövegírója, vezető énekese és basszusgitárosa volt a The Police együttesnek. Mint szólóénekes és a The Police énekese több mint százmillió lemezt adott el. A kihallgatáson feleségével együtt egy-egy rózsafüzért kaptak Ferenc pápától.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-jezus-segit-hogy-kigyogyuljunk-kronikus-rovidlatasbol2
Ferenc pápa: Jézus segít, hogy kigyógyuljunk a krónikus rövidlátásból

Február 17-én a délben a Szentatya Jézus boldogmondásairól és az úgynevezett „jaj-mondásairól” elmélkedett. Rámutatott: a szenvedők nem azért boldogok, mert szenvednek, hanem mert Jézus szabadulást hoz nekik.

19:29
voltal-mar-szerelmes-csaladoran-boldogsag-nyomaban
Voltál már szerelmes? – Családórán a boldogság nyomában

A családi életet, házasságot, párkapcsolatot, gyereknevelést a középpontba állító konferenciára hívták az érdeklődőket február 15-én Kecskemétre. A házasság hetéhez kapcsolódva a Családi Életre Nevelés programját mutatta be a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület.

15:02
Útravaló – 2019. február 17., évközi 6. vasárnap

Útravaló – 2019. február 17., évközi 6. vasárnap

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. február 17.

Mai evangélium – 2019. február 17.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 6,17.20–26

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle