Szakesten mutatták be a PPKE Történettudományi Intézete elmúlt öt évben megjelent köteteit

Kultúra – 2019. május 19., vasárnap | 14:01

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Történettudományi Intézete május 7-én szakestet tartott a piliscsabai Klarissza Házban. Az eseményen bemutatták az elmúlt öt évben megjelent, az intézethez köthető köteteket.

Az estet Őze Sándor intézetvezető nyitotta meg, aki a résztvevők köszöntése után felkérte a tanszékek képviselőit, hogy ismertessék a tanszék munkáját és a megjelent köteteket.

Elsőként Kőszeghy Miklós, az Ókortörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense mutatta be munkatársai, Bácskai András docens és Mohay Gergely adjunktus megjelent köteteit, köztük több német nyelvű, külföldi kiadású munkát, valamint saját Föld alatti Izrael – Az Ószövetség világának anyagi kultúrája című könyvét.

A Medievisztika Tanszék munkáját Veszprémy László tanszékvezető egyetemi tanár ismertette, megemlítve számos kutatócsoportot és projektet, valamint saját monográfiáját, az idén megjelent Történetírás és történetírók az Árpád-kori Magyarországon című kétnyelvű kötetet.

Az Újkori Történeti Tanszék köteteiről Őze Sándor tanszékvezető egyetemi tanár beszélt. Bemutatta a Rendtörténeti Konferenciák és az Eszmetörténeti Műhely sorozatok legújabb köteteit, saját 2016-ban magyar és angol nyelven is kiadott, Apokaliptikus időszemlélet a korai reformáció Magyarországán című monográfiáját, Tusor Péter Barokk pápaság című kötetének angol nyelvű kiadását, Fejérdy András Az 1822. évi magyar nemzeti zsinat története című kiadványát, valamint Jaczkó Sándor és Szuromi Kristóf adjunktus köteteit is. Ezután J. Újváry Zsuzsanna egyetemi docens ismertette a reformáció 500. évfordulójára készült, Reformáció és katolikus megújulás című könyvét, valamint az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon (OTDK) részt vett hallgatók munkáiból és a doktoranduszkonferenciák előadásaiból szerkesztett köteteket, utalva arra, hogy mindkét sorozat folytatódni fog a jövőben, hiszen mind a legutóbbi életmódtörténeti doktoranduszkonferenciából, mind az idei OTDK-díjazottak tanulmányaiból kötetet terveznek kiadni.

A 2017 szeptemberében létrejött Történelemelméleti, Módszertani és Didaktikai Tanszék részéről Medgyesy-Schmikli Norbert habilitált docens a Szent Lászlóról írt kiadványait és az Énekelt történelem című sorozata darabjait, Guitman Barnabás adjunktus a Hit, hatalom, humanizmus című kötetét, Szelke László adjunktus pedig A Gresham a nácik ellen című könyvét ismertette.

Ezután a Jelenkortörténeti Tanszék következett. Először Horváth Miklós egyetemi tanár mutatta be az 1956-os forradalom és szabadságharc hadtörténetéről szóló kötetét, majd egy dobozkönyvet Remény és pokol 1956 címmel, amely korhű replikái révén a középiskolai tanároknak is segítségére lehet. Utána Ö. Kovács József egyetemi tanár beszélt a Vidéktörténet című sorozatról és a Váltóállítás című tanulmánykötetről, amely a szovjet bevonulást követő időszakot vizsgálja.

Ezt követően Őze Sándor intézetvezető beszélt a Kovács Bálint egyetemi docens vezetésével mára külön intézetté nőtt Örmény tanulmányok specializációról és a Maciej Szymanowski vezetésével működő Közép-Európa specializációról. Ezután Maciej Szymanowski ismertette a saját köteteit és a program jövőjét, kiemelve a Csehszlovákia 1968-as megtámadását követő szolidaritás és tiltakozások tanúságáról szóló Żywe pochodnie (Eleven fáklyák) című kötetét.

A kötetek bemutatása után a XXXIV. OTDK pázmányos díjazottjainak felsorolása következett, közülük a jelen levő Kintli Dóra és Semsei Ferenc röviden bemutatták díjnyertes pályamunkájukat.

Forrás: PPKE Történettudományi Intézet

Fotó: Guitman Barnabás, Baráth Dóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria