Szent Ferenc kísérjen a testvériség útján! – Ferenc pápa az Angelus után átadta új enciklikáját

Ferenc pápa – 2020. október 4., vasárnap | 15:00

Október 4-én, vasárnap a Szentatya a gonosz szőlőbérlőkről szóló evangéliumról elmélkedett a vasárnapi Úrangyala imádsághoz kapcsolódóan. Ezt követően beszélt a tegnap Assisiben aláírt, a testvériségről és a társadalmi barátságról szóló harmadik enciklikájának közzétételéről is. Az enciklikát a Szent Péter téren lévők nyomtatásban is megkapták.

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A mai evangéliumban (vö. Mt 21,33–43) Jézus, előre látva szenvedését és halálát, elmondja példázatát a gyilkos szőlőbérlőkről, hogy figyelmeztesse a téves útra lépő főpapokat és a nép véneit. Ezek ugyanis rossz szándékúak vele szemben, és keresik annak módját, hogy eltegyék láb alól.

Az allegorikus történet egy gazdát mutat be, aki miután nagy gondot fordított szőlőjére (vö. Mt 21,33), munkásokra bízza azt, mivel neki el kell utaznia. Aztán a szüret idején szolgákat küld, hogy átvegyék a termést; de ezek a szőlőbérlők alaposan elverik a szolgákat, sőt egyeseket meg is ölnek. A gazda további szolgákat küld, még többet, de ők is ugyanolyan bánásmódban részesülnek (vö. Mt 21,34–36). A történet akkor éri el tetőpontját, amikor a gazda úgy dönt, hogy a fiát küldi el: a szőlőbérlők azonban egyáltalán nem tanúsítanak tiszteletet iránta, épp ellenkezőleg, azt gondolják, hogy ha kiiktatják, megkaparinthatják a szőlőt, s ezért őt is megölik (vö. Mt 21,37–39).

A szőlő képe világos: a népet jelképezi, amelyet az Úr kiválasztott magának és nagy gonddal nevelt; a gazda által küldött szolgák az Isten által küldött próféták, a fiú pedig Jézus alakja. És ahogyan a prófétákat elutasították, úgy Krisztust is elutasították és megölték.

A történet végén Jézus megkérdezi a nép vezetőit: „Amikor megjön a szőlő tulajdonosa, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” (Mt 21,40). Ők pedig az elbeszélés logikáját követve önmaguktól kimondják saját ítéletüket: a gazda – mondják – „szigorúan megbünteti a gonoszokat, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében beszolgáltatják neki a termést” (Mt 21,41).

Ezzel a nagyon kemény példabeszéddel Jézus a felelősségükre hívja fel beszélgetőpartnerei figyelmét, és ezt rendkívül világosan teszi. De ne gondoljuk, hogy ez a figyelmeztetés csak azokra vonatkozik, akik annak idején elutasították Jézust. Ez minden korra érvényes, a miénkre is.

Isten ma is várja szőlőjének termését azoktól, akiket dolgozni küldött szőlőjébe. Valamennyiünktől!

Minden korban azok, akik vezetői feladatkört töltenek be Isten népében, kísértésbe eshetnek, hogy saját érdekeiket és ne Isten érdekeit szolgálják. Jézus azt mondja, hogy az igazi hatalomgyakorlás az, amikor szolgálunk, a vezetőnek szolgálnia kell, nem pedig kihasználni a többieket! A szőlő az Úré, nem a miénk! A vezetői feladatkör szolgálat, és így is kell azt gyakorolni, mindenki javára és az evangélium továbbadása érdekében. Szomorú látni, amikor az Egyházban vezetői hivatalt betöltő emberek saját érdekeiket keresik.

Szent Pál a mai liturgia szentleckéjében elmondja, hogyan legyünk jó munkások az Úr szőlőjében: arra kell nap nap után törekednünk, ami igaz, nemes, igazságos, tiszta, kedves, tisztességes, ami erényes és dicséretes (vö. Fil 4,8).

Megismétlem: arra kell nap nap után törekednünk, ami igaz, nemes, igazságos, tiszta, kedves, tisztességes, ami erényes és dicséretes.

Ilyen viselkedést kell tanúsítania mindenkinek, akit hatalommal ruháztak fel, de valamennyiünknek is, hiszen mindnyájunknak van bizonyos hatalma abban a kis világban, amelyben él. Így leszünk az életszentség gyümölcseiben mind gazdagabb Egyházzá, megdicsőítjük az Atyát, aki végtelen gyengédséggel szeret bennünket, a Fiút, aki az üdvösséget adja nekünk, és a Lelket, aki megnyitja szívünket és a jó teljessége felé ösztönöz bennünket.

Most forduljunk a Boldogságos Szűz Máriához, lélekben csatlakozva a pompei kegyhelyen egybegyűlt hívőkhöz, és október hónapban újítsuk meg elkötelezettségünket a rózsafüzér imádkozása mellett!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvérek!

Tegnap Assisiben voltam, hogy aláírjam a Mindnyájan testvérek (Fratelli tutti) kezdetű enciklikát, mely a testvériségről és a társadalmi barátságról szól. Felajánlottam Istennek Szent Ferenc sírjánál, aki inspirálta számomra, az előző, Laudato si’ kezdetű enciklikához hasonlóan.

Az idők jelei egyértelműen azt mutatják, hogy az emberi testvériség és a teremtett világgal való törődés jelenti az egyetlen utat a teljes körű fejlődés és a béke felé,

s ezt az utat jelezték már a szent pápák is: XXIII. János, VI. Pál és II. János Pál. Ma örömmel adom át az új enciklikát, az Osservatore Romano rendkívüli kiadásában, nektek, akik a téren vagytok, de azoknak is, akik a téren kívül állnak. És ezzel a kiadással újrakezdődik az Osservatore Romano napi nyomtatott kiadása. Szent Ferenc kísérje a testvériség útját az Egyházban, minden vallás hívei és minden nép között!

(Az enciklika több nyelven, többek között olaszul, angolul, németül és franciául ITT olvasható – a szerk.)

Ma véget ér a szeptember 1-jén kezdődött teremtés időszaka (Tempo del Creato), melynek során a „föld jubileumát” ünnepeltük különböző keresztény egyházakhoz tartozó testvéreinkkel együtt. Köszöntöm az éghajlat védelme érdekében létrejött katolikus világmozgalom képviselőit, valamint az átfogó ökológia területén dolgozó Laudato si’-köröket és -egyesületeket. Örülök mindazoknak a kezdeményezéseknek, amelyek ma különböző helyeken zajlanak, különösen a Pó torkolatának térségében zajló kezdeményezésnek.

Száz évvel ezelőtt október 4-én Skóciában jött létre a Stella Maris szervezet, hogy a tengeren dolgozó embereket támogassa. Ezen a nagyon fontos évfordulón biztatom a lelkészeket és az önkénteseket, hogy örömmel tegyenek tanúságot az Egyház jelenlétéről a kikötőkben, a tengerészek, a halászok és családjaik között.

Ma Bolognában boldoggá avatják Olinto Marella atyát, a chioggiai egyházmegye papját, aki Krisztus szíve szerint pásztor volt, a szegények atyja és a gyengék védelmezője. Rendkívüli tanúságtétele legyen példakép sok papnak, akik arra kaptak meghívást, hogy Isten népének alázatos és bátor szolgái legyenek! Most tapsoljuk meg az új boldogot!

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és különböző országokból érkezett zarándokok! Sok zászlót látok… Köszöntöm a családokat, az egyházközségi csoportokat, a társulatokat és az egyes hívőket! Külön köszöntöm a Svájci Gárda tagjainak családjait és barátait, akik azért jöttek el ma, hogy tanúi lehessenek az újoncok eskütételének. Derék fiatalemberek! A Svájci Gárda az Egyház és a pápa szolgálatát segíti. Derék fiatalemberek, akik két, három, négy vagy több évre jönnek ide. Kérek egy nagy tapsot a Svájci Gárdának!

Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria