Szent István életműve ma is utat mutat – Érseki szentmise Egerben augusztus 20-án

Hazai – 2025. augusztus 21., csütörtök | 14:25

Szent István király főünnepén Ternyák Csaba érsek mutatott be szentmisét az egri bazilikában. A szentmise kezdetén a főpásztor úgy fogalmazott: Szent István királyra büszkék lehetünk, és hálásak lehetünk Istennek, hogy nekünk adta őt. Minden előttünk járó nemzedék számára példakép és zsinórmérték volt ő, és az életünket mi is az ő tanításának sziklájára építhetjük.

Dicsőítjük a mennyei Atyát azért, hogy az új kenyér ünnepén megáldhatjuk a kenyereket – mondta az érsek.

Az államalapítót méltatva Ternyák Csaba úgy fogalmazott:

István király életműve és annak állandó újraértékelése ma is utat mutat. Elsősorban azoknak, akik fejüket magasra emelik; akik tekintetüket képesek a távoli jövőbe irányítani; akik ismerik népünk történetét és képesek tanulni belőle; akik látják egyes ma meghozott döntések hosszú évtizedekre, talán évszázadokra ható következményeit.

Akik olyanok, mint a hosszútávfutók, akik előre látnak, előre terveznek. Ilyen vezérünk, ilyen királyunk volt Szent István király, akiért ma hálát adunk, és akinek nyomdokain szeretnénk járni, követni azt az utat, amelyet ő kijelölt nekünk.

A főpásztor ezután elődje, Seregély István 25 évvel ezelőtti, a Szent Jobb-körmeneten elhangzott beszédéből idézett. A korábbi érsek akkor az államalapítás 1000. évfordulóját ünneplő hívek előtt megköszönte az örökkévalóság Urának, hogy idevezette őseinket, és II. Szilveszter pápának a koronát. Megköszönte továbbá azt is, hogy Szent István pártfogónak kérte Máriát. Ezer államalkotó év életrevalónak igazolt bennünket – hangsúlyozta 2000-ben Seregély István.

Nagyszerű királyunk olyan biztos alapokra rakta nemzetünk sorsát, amelyben egyéni életünk is megtalálja kiteljesedését

– mondta Ternyák Csaba érsek, majd rámutatott: a hit, amelyre Szent István elvezette őseinket, a halálon túlmutató távlatokat kínál.

Az államalapító király fiára, Imre hercegre utalva az egri főpásztor hangsúlyozta: a neki megfogalmazott atyai intelmek nekünk is szólnak, mert különbséget kell tudnunk tenni jó és rossz között. A napjainkban érzékelhető erkölcsi relativizmus ugyanis káoszt, békétlenséget, háborút hoz. Az alapvető erkölcsi kritériumok elsajátítása viszont megteremti a társadalmi együttélés harmóniáját.

Mi, akik Szent István méltó és igaz örökösei akarunk lenni, nem csak számításból követjük az általa kijelölt utat. Nemcsak hallgatjuk az evangéliumot, hanem tettekre is akarjuk váltani a hétköznapi életünkben.

Drága nekünk ez az örökség, hálásak vagyunk érte, és ezért őszinte hittel ajánljuk magunkat a Boldogasszony oltalmába – mondta beszéde végén Ternyák Csaba.

Szöveg: Federics Róbert

Fotó: Szent István Televízió – Federics Róbert, Lénárt Márton

Forrás: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria