KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
A program a hagyományoknak megfelelően Paraklisz-imádsággal kezdődött, melyet Orosz Atanáz megyéspüspök vezetett a városi sportcsarnokban.
Ezt követően Csejoszki Szabolcs parókus, Koncz Ferenc országgyűlési képviselő és Nyiri Tibor polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.
A délelőtt folyamán először a Diri-Dongó együttes interaktív zenés műsora szórakoztatta a gyermekeket, majd az ózdi görögkatolikus parókia amatőr bábcsoportjának előadását láthatta a közönség. A nap folyamán számos játék, kézműves-foglalkozás és izgalmas program közül választhattak a jelenlévők.
A színpadon Kovács Nóri, Magyar Kultúráért díjas előadóművész népzenei hagyományokra épülő dalait adta elő, majd Osztás Tamás és Osztás Viktória helyi zenészek szórakoztatták a közönséget.
Délután Süveges Gergő és felesége, Süvegesné Rudan Margit tartottak előadást. A házaspár annak a kéréskörét foglalta össze a hallgatóságnak, hogy mi segít megőrizni házasságunkat. A saját tapasztalataikból merítve (közel húsz éve élnek szentségi házasságban, és négy gyermeket nevelnek) több fogalom köré rendezve, humorral fogalmazták meg mondanivalójukat.
A családi nap közös imádsággal és főpásztori áldással ért véget.
Forrás: Miskolci Egyházmegye
Fotó: Palotai István
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria












