Szűz Mária és Szent József eljegyzésének ünnepe Rimócon

Az esemény első liturgikus ünneplésének nyomai a 14. századig vezetnek. Ekkor Jean Gerson, a párizsi egyetem tanára megírta az ünnep zsolozsmáját. Ezt több francia egyházmegye átvette, majd az ünnep ferences közvetítéssel terjedt tovább, jóllehet ekkor még nem bírt pápai jóváhagyással, ezért csak mint votív, azaz fogadalmi ünnep szerepelt egyes egyházmegyék naptárában.

Első pápai engedélyezésére 1517-ig kellett várni, ekkor is csak Spanyolország számára engedélyezte a pápa a megtartását. Az ünnep a 17–18. században terjedt el világszerte, köszönhetően a ferences és szervita szerzeteseknek. Dátuma ekkortól január 23-a.

Hivatalosan a római naptárba sosem került be, de amely egyházmegye vagy ország a megtartására engedélyt kért, azok megkapták azt a Szentszéktől. XXIII. János pápa naptár- és misekönyvreformja után már csak azokban a közösségekben lehetett megünnepelni, amelyek lelkiségéhez szorosabban kötődött ez az ünnep, vagy amelyek valamiért fontosnak tartották. Az új misekönyvvel és naptárral az ünnep lényegében kiment a köztudatból, csak bizonyos egyházmegyékben és társulatokban (jeruzsálemi latin patriarchátus, Szent József Oblátusai, egyes lovagrendek), valamint – mint nálunk, Magyarországon is – a népi emlékezetben él.

Hazánkba az ünnep ferences hatással került, de a Habsburg-ház Szent József-tisztelete is hozzájárult az itthoni elterjedéséhez. A legenda szerint Avianói Márk ferences atya is a Szent Jegyespár képét tűzte lándzsájára Buda ostromakor, és ezzel biztatta a katonákat. Később, amikor Lipótnak sokáig nem született gyermeke, Szent József oltalmába ajánlotta házasságát és a birodalmat is, valamint ájtatosságot fogadott Szent József tiszteletére, hogy gyermeke születhessen. A születendő gyermek a József nevet kapta, hálából pedig több Szent József- és Szűz Mária-ünnep engedélyezését kérte a pápától, köztük a menyegző ünnepét is, amit aztán el is nyert.

A barokk korban virágzó társulati élet folyt, amelyek közt találkozunk a Mária eljegyzése társulattal is. Különösen az egri egyházmegyében volt ennek nagy szószólója és támogatója Esterházy Imre püspök. Nem véletlen, hogy a népi jámborságban is a Jászság és az Eger környéki palóc vidék volt tekinthető a kultusz központjának.

Főleg a palóc és jász vidéken ismert ájtatosságot a farsang jámbor megünneplésének tekinthetjük. Régen főleg olvasós és egyéb jámbor társulatok jöttek össze; az ünnepséget házaknál tartották – kivételt képez Jászberény, ahol a templomban tartották meg az ájtatosságot.

Így zajlott: a beköszöntő ének után elénekelték a menyegzőről szóló legenda balladáját, majd a Mária hét öröméről szóló szentolvasót végezték. Később születtek saját olvasós titkok is az ünnephez. Ennek sajátossága, hogy énekei Szűz Mária másik ünnepéről, Nagyboldogasszonyról szólnak, Mária „nagy menyasszonyságát” jelenítik meg, szép párhuzamot vonva a két ünnep közt. A rózsafüzért követte a litánia, majd Szent József olvasója és litániája. Az ájtatosság zárásaként elénekelték, illetve táncolták a kánai menyegző énekét is – amely evangéliumi szakasz ezekre a vízkereszt utáni időkre esett –, majd szolid mulatozás, evés-ivás és tánc következett.

Rimócon az idei eseményt – amely évről évre egyre több vendéget vonz a közösségi házba, hiszen a helyiek és a környékbeli falvak lakói mellett távolabbról (Herencsényből, Szügyből, Boldogról) is visszatérnek – a Bablena család és a helyi hagyományőrző közösség, a Beszkid Andor Folklór Manufaktúra és Kálmán Bertalan OFM ferences testvér szervezte meg.

A teljes írás ITT olvasható.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Mohos Zsófia

Magyar Kurír