A Táborkereszt Egyházi Konvent X. ülése

Hazai – 2002. november 26., kedd | 10:31

„Az Egyház jövője a cserkészet, a cserkészet jövője az Egyház” (A. Miglioni püspök, cserkész)

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára a novemberben immár 10. alkalommal megrendezett Táborkereszt Egyházi Konvent ülés nyitó előadásában az elmúlt években megjelent, világi hívekről szóló pápai megnyilatkozások iránymutatását és a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) – melynek katolikus tagjait a Táborkereszt fogja össze – hitéleti gyakorlatát hasonlította össze.

Leszögezte: a magyar cserkészet akkor tölti be küldetését, ha szellemiségét és lelkiségét áthatja az egyház iránti hűség, és mai laicizált világunkban az evangéliumi értékeket vállaló jellemnevelő feladatát teljesíti. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Arató László átadta Veres püspöknek a Magyar Cserkészszövetség 90. évfordulója alkalmából most megjelent, „A cserkészet” című könyv első példányát, amelynek maga is társszerzője. A Sík Sándor és Teleki Pál írásaiból gazdagon idézett mű, amelyben a „Nekünk a cserkészet evangéliumi élet c. fejezeteit írta Arató László, markánsan fogalmazza meg az elhangzott előadásban jelzett elvárásokkal való azonosulást.

Az ülést, amelyet Brückner Ákos Előd ciszterci, a Táborkereszt elnöke vezetett, megtisztelte jelenlétével Beer Miklós püspök, cserkészcsapat parancsnok, akinek püspöki címerében is ott van a cserkészliliom. A cserkészlelkiséget méltató hozzászólásában felelevenítette a Katolikus Cserkész Világszervezet (KCSV) – amelynek tagja a Táborkereszt – római ülésének emlékét, amikor a Táborkereszt jelenlegi vezetőivel együtt Rómában mélyítették el a Baden-Powell szándéka szerinti, istenhitre és valláserkölcsre épített cserkészet újkori megélését.

Jávorka Lajos, Kecskemét kerületi szolgálattevője a pap léleképítő és missziós lehetőségeit ismertette. Ennek során elmondta, miként lett ő maga is fogadalmas cserkész, azonosulva a cserkésztörvények Krisztusibb embert formáló elvárásaival. Szemán László görög katolikus atya, Nyíregyháza cserkészkerületének pap szolgálattevője a görög katolikus fiatalok útkeresését vázolta. Az alakuló csapatok egy része már megerősödött. Lassan hagyománnyá válik az évente megrendezendő Máriapócsi Cserkészbúcsú, amelyre elsősorban a kerület cserkészei jönnek el. A liturgia ezeken a találkozókon kiemelkedő jelentőségű a többi gazdag cserkészprogram közepette.

Meghívott előadóként Gilicze Andrásné református lelkésznő, cserkésztiszt a hitélet gyakorlásának fontosságáról beszélt, kinek-kinek a vallása szerint. A Magyar Cserkészszövetségen belül protestáns cserkésztestvéreinket az ICHTHÜSZ vallási közösség fogja össze, programjaival elősegítve a krisztusibb magyar cserkészeszmény életre keltését a fiatalokban.

Végül Brückner Ákos Előd ciszterci atya színvonalas záróelődásában összegezte a magyar cserkészek katolikus egyház iránti nyitottságát. A lelkipásztorok törődése teszi lehetővé a hitetlen és vallástalan gyerekeket is befogadó cserkészet eredményes evangelizációs munkáját, ugyanakkor a cserkészvezetőktől elvárt követelmény a gyakorló vallásosság és a lelkipásztorokkal való együttműködési készség.

A jellemnevelő cserkészet mellett állást foglaló két püspök és az egész Kárpát-medencei katolikus magyar cserkészetet képviselő cserkész lelkipásztorok, akik a budai ciszterci plébánia nagy előadótermét teljesen betöltötték, azonosultak az Olasz Katolikus Cserkészszövetség elnökének, A. Miglioni püspöknek híressé vált mondásával: „Az Egyház jövője a cserkészet, a cserkészet jövője az Egyház.”

Ebből az alkalomból Seregély István érsek, a püspöki kar elnöke hazánkban először, az egri főegyházmegyében bízott meg papjai közül cserkészreferenst, Sztancsik Tamás csapatparancsnok, cserkész lelkipásztor személyében.

Táborkereszt/Magyar Kurír