Tagle bíboros: A keresztszülők segítsék a szülőket a gyermekek hitre nevelésében

Kitekintő – 2021. április 14., szerda | 19:24

Luis Antonio Tagle bíboros, a Népek Evangelizációjának Kongregációja prefektusa április 12-én a római Santa Maria Maggiore-bazilikában szentmisét mutatott be, melynek során két Fülöp-szigeteki gyermeket megkeresztelt. A szentmise a Fülöp-szigetek keresztény hitre térésének ötszázadik évfordulójára (1521–2021) szervezett ünnepségsorozat része volt.

„Amellett, hogy biztosítják gyermekeik részére a nevelést, az oktatást, az ennivalót, a szülők arra is hivatottak, hogy átadják a hit ajándékát, bevonják a gyerekeket az imádságba és a keresztény közösség életébe” – hangsúlyozta a Fülöp-szigeteki bíboros. Emlékeztette a szülőket a keresztség szentségének mély értelmére, amely gyakran elveszik; a szentség csupán szokássá válik, sőt, másodlagos jelentőségű lesz a rokonokkal, barátokkal való ünnepléshez képest, amelynek során könnyen szem elől téveszti az ember a keresztség mély spirituális értelmét.

A keresztszülőknek ezt mondta: „Sokkal inkább úgy válhattok jó keresztszülőkké, hogy segítetek a szülőknek gyermekeik hitre nevelésében, semmint azzal, hogy pénzért ajándékokat vesztek a keresztgyerekeiteknek.”

A római Fülöp-szigeteki lelkészség által szervezett szertartáson a járványügyi rendelkezések miatt csak korlátozott számban lehettek jelen a hívek a bazilikában. A szentmisét ezért a Facebookon is közvetítették, és a Santa Pudenziana-bazilikában, a Fülöp-szigetekiek nemzeti templomában élő adásban lehetett követni egy nagy képernyőn. Olaszországban – nagyrészt Rómában és Milánóban – több mint 150 ezer filippínó él, főleg bevándorló munkavállalók.

A római Santa Pudenziana-bazilikában található Fülöp-szigeteki központ lelkészsége (Sentro Pilipino Chaplaincy) 1991 óta nyújt szociális és pasztorális támogatást a Fülöp-szigeteki bevándorlóknak és családjaiknak. A római egyházmegyében jelen lévő 63 filippínó katolikus közösséget – amelyeknek összesen 47 ezer tagja van – egyesíti. A központ céljai: lelki képzés, részvétel a helyi plébániák tevékenységében, a Fülöp-szigeteki kulturális örökség megerősítése, sport- és kulturális tevékenységek szervezése.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Fides

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria