Tekintsünk messzebbre, mint a hétköznapok – Elsőszombati ájtatosságot tartottak Békásmegyer-Ófaluban

Hazai – 2020. március 8., vasárnap | 19:03

Erdő Péter bíboros, prímás vezetésével végzett elsőszombati ájtatosságot a békásmegyeri Szent József-plébánia közössége március 7-én. Már a rózsafüzér imára megtöltötték a főpásztori látogatást örömmel fogadó hívek a templomot.

Régi szokás a fővárosban, hogy a hónap első szombatján – mindig más-más templomban – elsőszombati ájtatosságot tartanak. Mindszenty József bíboros már a második világháború után szorgalmazta ezt a kezdeményezést. Azóta imádkozik egy-egy plébánia az egész főegyházmegye nevében, kérve a Boldogságos Szűzanya közbenjáró segítségét a fiatalokért és a családokért. Erre az ájtatosságra – rózsafüzérre és előesti szentmisére – várták Békásmegyer-Ófalu hívei március 7-én Erdő Péter bíborost.

Az ünnepi alkalomra az ifjúság is készült. Szili András atya kirándulni vitte az ifjakat. Havonta a hétfői hittanos ificsapat „kiváltsága”, hogy a papjával kirándul. „Ilyenkor a beszélgetésekben fontos témák kerülnek elő” – dicséri Péter, az egyik érettségiző az alkalmakat, és hozzáteszi, milyen sokat ad nekik az atya közvetlensége, pozitív világlátása, nagy műveltsége és az őket motiválni tudó lendülete. De az is, hogy ilyenkor nem hiányzik a humor, az éneklés.

Készült a főpásztori látogatásra a cserkészcsapat is, akik már a szentmisén ott voltak; az éjszakát pedig közös vacsorával, játékkal töltötték a plébánián. Rövid időre meglátogatta őket is Erdő Péter bíboros, és áldását adta a csapatra.

A főpásztori látogatás a falu új plébániai kormányzójának is szólt. Szili András nyár közepe óta szolgál a Szent József-templom hívei között. Megváltozott számára a papi élet:  a pasztoráció nemcsak kibővült minden korosztály és életállapot felé, de új feladatokkal – gazdasági és adminisztratív ügyek – is sokasodott. András atya számára azonban továbbra is nagyon fontos az ifjúság. Három korosztályban foglalkozik velük, felsősöktől az egyetemistákig járnak a hétfői hittanórákra. 

Közösséget adni nekik, ahol a hitüket együtt megélhetik, és ahol egymás barátaivá válhatnak a hitükben egymás testvéreivé lett emberek – mondja András atya. Fontosnak tartja az állandóságot, a hittanóra tartalmának – a keretet a tanítás adja – őrzését. – Közös programok mentén időt szánunk az egymással való ismerkedésre, hogy felfedezzék egymásban a hasonlót azok is, akik kezdetben úgy érzik, vajmi kevés közük van egymáshoz, mert stílusukban, érdeklődésükben eltérnek. A hittanos közösségben azonban megélik, mennyi közös van bennük – beszél káplánként szerzett tapasztalatairól Szili András. Gondolatait az ifjúsági munkáról önálló írásban is közreadjuk. 

A szentmisén Erdő Péter bíborossal koncelebráló Szili András azt fogalmazta meg, hogy a főpásztor látogatása általában különleges ünnepeknek szól, most azonban ennek fordítottját élhették meg: a jelenléte és a vele végzett közös ima tette ünneppé a napot.

A vendéget és a híveket a diakonátusra készülő Őri Imre köszöntötte.

A főpásztor szentbeszédében a napi evangélium alapján tanított. Ahogy egykor Jézus kereste az alkalmakat, hogy erősítse tanítványai hitét, felkészítve őket a nehéz napokra, úgy biztatott, buzdított ezen a napon a bíboros.

*

Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

Krisztusban kedves testvérek!

1. A mai nagyböjti vasárnap evangéliumában a színeváltozás csodájáról olvasunk. Azt halljuk, hogy Jézus maga mellé veszi Pétert, Jakabot és Jánost, és elvezeti külön őket egy magas hegyre. Méltán kérdezhetjük, hogy miért kívánta Jézus megmutatni a színeváltozás csodálatos eseményét tanítványainak. Az egyházatyák közül sokan úgy válaszolnak erre, hogy vigasztalnia kellett őket, hiszen már Jeruzsálem felé mentek, hiszen már megjövendölte szenvedését. Ennek elviseléséhez pedig meg kellett erősödniük hitükben. Ehhez méltán hozzátehetjük, hogy a Máté-evangélium előző fejezetében (vö. Mt 16,27) Jézus azt ígéri, hogy el fog jönni az Atya dicsőségében angyalaival, és mindenkinek megfizet tettei szerint. Ennek a dicsőségnek az élményszerű felvillantása is célja lehetett a színeváltozásnak.

Ez az a dicsőség, amely az egész Ószövetségben Isten jelenlétét fejezi ki. A fényes felhő Isten fenségét mutatja (vö. Kiv 16,10; 19,9.16; 24,15–16; 33,9–10; 34,5; 40,32–36). Ez az a mennyei dicsőség, amely a megdicsőült Krisztusnak kijár. Jézus a főtanács előtt ezt mondja: „Látni fogjátok az Emberfiát, amint a Mindenható jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin” (Mt 26,64). Ez az a mondat, amelyre a főpap megszaggatja ruháit, ennek alapján ítélik halálra. Itt tehát Jézus istenségéről van szó. Ennek igénye, ennek megvallása vagy botrány és káromkodás, vagy igazság.

XVI. Benedek pápa a Názáreti Jézusról szóló könyvében Jézus egész tanításának, az általa adott új törvénynek ebben jelöli meg a középpontját. Ha Jézus valóban Isten, akkor van joga a mózesi törvény parancsait szuverén módon tovább fejleszteni, akkor van joga kijelenteni, hogy „mondatott a régieknek (…) én pedig mondom nektek”. Akkor méltán fogalmazhat így: „aki engem lát, látja az Atyát is”. A színeváltozás eseménye tehát Jézus titkát nyilatkoztatja ki.

A fényes felhőből hangzó szózat is erre utal: „ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok”. Tehát ezen a hegyen a dicsőség felhőjéből szóló Isten nem parancsokat sorol fel, mint annak idején a Sínai-hegyen, hanem rámutat egy személyre, Jézusra, és kijelenti, hogy magáénak tekinti mindazt, amit ő mond.

A Jézus személyében elérkezett isteni jelenlét betetőzi és beteljesíti az ószövetségi kinyilatkoztatást. Ezért áll Jézus két oldalán Mózes és Illés, hiszen a törvény és a próféták is róla tanúskodnak. Jézus szenvedése és halála tehát, amire a tanítványoknak lélekben fel kellett készülniük, benne áll Isten üdvözítő tervében. Minden látszólagos kudarc ellenére Isten akarata teljesül. Az Ószövetség nagyjainak megjelenése megmutatja a tanítványoknak, hogy Jézus úr a halálon is, ha egyszer Mózes és Illés jönnek el, hogy tanúskodjanak mellette. Szent Jeromos szerint ezzel Jézus megválaszolt a farizeusoknak is, akik jelet kértek tőle az égből vagy az alvilágból. Tertullianus (Adversus Praxeam) szerint ezzel a jelenéssel beteljesedett az az isteni ígéret, amelyről a Számok könyvében olvasunk (Szám 12,8). Isten azt mondja Mózesről: „Ő mindenütt otthonos házamban. Vele szemtől szembe beszélek.”

Ha Jézus közelében a tanítványok Isten jelenlétét élték át, akkor ez a titokzatos jelenet arról is árulkodik, hogy milyen érzés is Krisztus tanítványának Isten közelében lenni. Szent Péter apostol így kiált fel: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet”. Nemcsak kifejezhetetlen öröm Isten jelenléte, hanem valódi boldogság, amelyről azt kívánjuk – ösztönösen és elemi erővel –, hogy soha ne érjen véget. Végtelenbe tekint az ember lelke. Halhatatlan, örök életre hivatott minden ember. Vágyainkat igazán akkor töltheti be az Istennel való közösség boldogsága, ha örökké tart. A színeváltozás fényében tehát nemcsak Jézus szenvedését és halálát látjuk más színben, de egész személyét, tanítását és küldetését is. És más fényben jelenik meg előttünk az ember is: Isten teremtménye, aki örök boldogságra hivatott.

Az idei nagyböjtben különösen is szeretettel végezzük az imádság sokféle formáját: így a keresztutat, az elmélkedést, a saját szavainkkal mondott imát. Vegyük észre, hogy egyedül a Krisztussal való személyes szeretetkapcsolat tud kiemelni minket a pesszimizmusból, a szürkeségből, a saját bajainkkal való örökös vívódásból. Emeljük fel a fejünket, és tekintsünk messzebbre, mint a hétköznapok! Így lehet minden nehézség és szenvedés értelmes. Így jelenthet mindez utat az örök boldogsághoz is. Imádkozzunk különösen családjainkért, hogy szeretetközösségben át tudják élni Isten erőt adó közelségét, és biztos pont, erőforrás lehessenek a többi ember számára is. Ámen.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria