Amikor 2019-ben elsőként jelent meg itthon bankkártyás persely a jezsuiták budapesti templomában, az egész ország felfigyelt rá. A digitális adományozás azonnal népszerű lett, hiszen egyre kevesebben használnak készpénzt, és azóta minden nagyobb plébánia beüzemelte a saját terminálját. Hasonló sikerre számítanak az ötletgazdák az első hazai templomi könyvautomata esetében.
A Jézus Társasága a rendalapító Szent Ignác kora óta nyitott az előremutató technológiák és fiatalos megoldások használatára, ha azok segítenek az Isten felé vezető úton járni. Persze ahogy fel sem merül, hogy a mesterséges intelligencia prédikáljon a hús-vér pap helyett, vagy hogy a lelkipásztori szolgálatot robotok vennék át a jövőben, a könyvautomata sem kiváltja, hanem kiegészíti a hagyományos értékesítést.
„Mi, jezsuiták, arra buzdítunk mindenkit, hogy használjunk ki minden lehetőséget az Istennel való találkozásra, és reflektáljunk arra, ami körülöttünk történik. Ezt szolgálják azok a könyvek is, amelyeket a Jezsuita Kiadó gondozásában már az automatából is meg lehet kapni. Olvassunk, és persze imádkozzunk” – mondja Nagy Bálint SJ templomigazgató.
Vasárnapoként és ünnepnapokon, amikor akár kétezren is megfordulnak a budapesti jezsuita templomban szentmiséken, továbbra is személyes jelenléttel és a teljes kínálattal, több mint kétszáz kiadvánnyal várják a Jezsuita Kiadó munkatársai a vevőket a templomi könyvesboltban.
Hétfőtől szombatig azonban az év elejétől már az új könyvautomatából vásárolhatók meg a Jezsuita Kiadó legfrissebb folyóiratai és legnépszerűbb könyvei, méghozzá a Jézus Szíve-templom teljes nyitvatartási idejében bármikor (szertartások alatt persze nem ajánlott a gép használata).
„A templom hivatásbarát megújulásának és átalakult nyitvatartásának apropóját megragadva a korábbinál rugalmasabb és egyúttal fiatalos megoldást kerestünk a hétköznapokra, mert fontosnak tartjuk, hogy az is hozzáférhessen a szellemi útravalóhoz, aki munkába jövet-menet szerezné be valamelyik könyvünket vagy lelkiségi folyóiratunkat” – magyarázza Pakot Géza SJ, a Jezsuita Kiadó igazgatója.
Az önkiszolgáló könyvautomata ötlete A Szív szerkesztőinek jutott eszébe. A jezsuita magazin címlapján néhány éve szerepelt ugyanis Vecsei H. Miklós színművész, a Poket-könyvautomaták és -zsebkönyvek szellemi atyja.
Egy zsebkönyv-automatákat gyártó olasz céget azzal kerestek meg, hogy készítsen el a Jezsuita Kiadó egyedi igényei szerint egy olyan gépet, amely több száz oldalas könyvek és nagyalakú magazinok kiadására is alkalmas. Három hónapos levélváltás, több hét tesztelés és öt nap utazás után érkezett meg az elegáns, fekete szerkezet Milánóból, amely a templomi könyvesbolt régi bejáratánál kapott helyet. A különlegesen csendes, a kiadványokat lifttel leszállító automatából a Jezsuita Kiadó tizenöt legnépszerűbb könyve, valamint aktuális folyóiratai vásárolhatók meg, kizárólag bankkártyával.
Készpénzzel a jezsuita könyvesboltban lehet fizetni; a vidéki és külföldi vásárlókat pedig a jezsuitakiado.hu címen elérhető, éjjel-nappal nyitva tartó webshopba várják.
„Bízunk benne, hogy a Mária utcában sikeresnek bizonyul a könyvautomata, s idővel a jezsuita lelkigyakorlatos házakban, illetve kulturális és oktatási intézményeinkben is megjelenünk ezzel az igazán 21. századi megoldással. S ki tudja, talán ezen a területen is akadnak majd követőink máshonnét is” – tekint a jövőbe Pakot Géza SJ, aki az újdonságra nyitott olvasóknak azt javasolja, hogy A Szív jezsuita magazin legfrissebb, „Kövess engem” alapgondolatot körüljáró februári lapszámát az új automatából vásárolják meg.
Forrás: jezsuita.hu
Fotó: Pásztor Péter
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


