Terápia partimódban – A Bohemian Betyars és a Kerekes Band új lemezéről

Kultúra – 2026. július 20., hétfő | 12:17

Meglehet, közhely, de attól még igaz: tánczenékre nem szoktunk gondolkodni. Legyen „jó a groove”, vérpezsdítő a ritmus, és ez elég is az önfeledt bulizáshoz. Hogy közben a zenekar énekese pontosan mit rikácsol, arra többnyire már másnap (vagy harmadnap), immár józanul, kellemes délutáni hangerő mellett döbbenünk rá.

Ezzel a sajátos kétkulacsossággal játszadozik el a Bohemian Betyars és a Kerekes Band, akik friss albumukkal rendre csavarnak egyet a két csapat addigi hírnevén.

Minimum öt évnyi élményanyag sűrűsödik egybe a Bohemian Betyars idén megjelent Akárkifia című korongján, s a bő félórányi játékidőben akkora indulat dolgozik, hogy majdnem szétszakítja a számokat. A magyar népzenei hagyományt punkkal, újhullámos gesztusokkal és vérbő balkáni fúvósmuzsikával vegyítő csapat nem spórol az energiával: az első négy dal elképesztő érzelmi úthengerként szinte azonnal elsodorja a gyanútlan hallgatót. Ha elsőre megrettenünk a Gömböc vérforraló sötétségétől, az Akárkifia szabadszájú beszólogatásaitól vagy a Bánatszalonna függőséggel-csömörrel való incselkedésétől, érdemes időt adnunk még a zenekarnak. Ezek a vad számok és a továbbiak ugyanis fájóan pontos diagnózist adnak az útját nem találó kortárs középgenerációról. Az örök jelen időbe belefagyott életekről, melyet lélektelen hivatali munka, érthetetlen szülői elvárások bódult hallgatása és a hétvégi, sárga földig tartó bulizás keretez. Kibírható-e évtizedeken át az eget ostromló szerelmi extázis és az útszéli árokban vinnyogó magatehetetlenség feszítő kettőssége? Örökké gyermekké tett fiúról (Bújdosó, Magam sem tudom), toxikussá vált családi kapcsolatokról (Hamu, Akárkifia), egy rég elfojtott bánat kisírásáról (Ünnep) vagy seveled-senélküled szerelmekről (Úgy esett, Keringő) énekelnek a fiúk, s alig túlzás, ha leírom: az Akárkifia a tizenöt éve létező zenekar keserű felnövéslemeze. A hangszerelés mindenesetre most is parádés, a megszólalás első osztályú, a csillagot az ötösre viszont az önfeltárulkozó őszinteség teszi fel.

Napfényesebb tájakra kalauzol minket a Kerekes Band legújabb albuma, a Dalinda énekegyüttessel együtt felvett Vadon, s ahogy a tavasszal kiadott előzetes EP ígérte, húsz évnyi táncparkett-akrobatika után a zenekar úgy tűnik, visszatér a kerek dalokhoz. S az újra kimondott-megszólaltatott énekhang mellé megérkezik a hazai színtéren szokatlan zenei kidolgozottság is: tíz év alatt rengeteg téma gyűlhetett össze a szerzők tarsolyában, akik most mindezt okosan körberendezve tárják elénk. Remek példája ennek a nyitó Esőtánc, mely sok apró elemből építkezve alkot egységes mini-univerzumot; hasonlóképp a rákövetkező Álomszőtte és Szentjánosbogár – egy szerencsésebb, népi hagyományaira büszkébb országban ezek instant rádióslágerek lehetnének. A rétegzetten dúsuló hangszerelés sajátos örvénylést ad a daloknak, miközben a zenekar nem feledkezik meg saját improvizációs hagyományairól sem (Magányos, Árnyas). Mosolyt fakasztó poén a kvintváltós dallamszerkezet (Vadon, Álomszőtte), egy-egy kivételes arányérzékkel megszerkesztett táncrend (Tisztás, Ősök völgye) és az is, ahogy a Tisztás után egy rövid karakterdarab, a Kembaszter finoman felvezeti a lemez talán legnagyobb durranását, a Békés Expresszt. A zárószám ugyanis igazi közép-európai, saját kínján csendesen mulató sláger – a csapat itt most tényleg eltalálta a néplelket.

Szeretnék zenerádióinkban végre kellemesen szabálytalan számokat hallgatni: olyanokat, amelyek hallhatóan nem slágernek készültek, s produceri akarat helyett a méltán kivívott népszerűség emeli a magasba őket. A Bohemian Betyars és a Kerekes Band új anyagából szerencsére bőven tudok válogatni: jobbnál jobb dalok eszméltetnek, felráznak, ringatnak… és táncoltatnak.

Bohemian Betyars: Akárkifia, Gallus & Hirundo, 34 perc, 2026;
Kerekes Band & Dalinda:
Vadon, Fonó Records, 46 perc, 2026.

Szerző: Paksa Balázs

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. július 12-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria