Ternyák Csaba érsek celebrált Te Deumot Gyöngyösön

Hazai – 2021. június 11., péntek | 10:49

Tanévzáró hálaadó szentmisét mutatott be június 9-én Gyöngyösön Ternyák Csaba egri érsek.

A Te Deum, a hálaadás bennünk gyökerezik, mert mindig van okunk hálát adni, például azért, hogy létezünk, élünk – mondta köszöntőjében Lóczi Tamás, az Egri Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke. – Vannak kitüntetett pillanatok, amikor megnyitunk vagy lezárunk valamit. A tanév végén megköszönjük a szülők bizalmát, hogy ránk bízták gyermekeiket; köszönjük azok munkáját, akik az oktatás-nevelés területén fáradoztak, s azoknak is köszönet jár, akik Jézus Krisztus útjára vezetik a gyermekeket.

Beszédét követően Lóczi Tamás elnök felkérte Ternyák Csaba egri érseket a hálaadó szentmise bemutatására.

Ma a székesegyházat helyettesíti a gyöngyösi templom – fogalmazott a szentmise bevezetőjében a főpásztor. – Itt van a papság, az intézmények képviselői. A hála és a köszönet a legelső: köszönetet mondunk Istennek és mindenkinek, akik azon dolgoztak, hogy ez a tanév is eredményes legyen.

Az átalakulás életünk egyik fontos eleme, de ehhez mindenkinek időre van szüksége.

Fontos, hogy tudatában legyünk: akik ma vagyunk, az holnap már nem elég.

Krisztus-követésünk és emberségünk azt kívánja, hogy folyamatosan fejlődjünk, megújuljunk. A megújulás mindannyiunk életében akkor kezdődött, amikor megkereszteltek bennünket, amikor új emberek lettünk. De azt is tapasztaljuk, hogy a régi ember időről időre feltámad bennünk, és tudatosan törekednünk kell arra, hogy ezen úrrá legyünk. Szent Pál kolosszeiekhez írt levelében az állandó önnevelésre hívja fel a figyelmet: „Öltsétek magatokra az új embert!” Fontos, hogy minden napunkat imádsággal kezdjük, Isten kezébe helyezve magunkat. Felölteni magunkra a jó tulajdonságokat azt jelenti, hogy jobbak leszünk, tudatosan – fejtette ki Ternyák Csaba.

Az evangélium két fáról beszél: olyanról, ami gyümölcsöt terem, és olyanról, ami nem. Mi vajon milyenek vagyunk? Nemesített fák vagyunk, akikbe beoltották a jóságot, bár eredetileg rosszak voltunk. A keresztség ez az oltás: ebből lesz az Isten szerinti élet, amit óvnunk kell, hogy életünk jó gyümölcsöt hozzon, mert ez a végső célunk, ez az értelme kereszténységünknek – hangzott el az érseki szentbeszédben.

A szertartás végén Balog Gyula plébános köszönetet mondott a főpásztornak a szentmiséért, és köszöntötte őt abból az alkalomból, hogy 14 évvel ezelőtt éppen ezen a napon iktatták be.

A szentmise után elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló intézményvezetőket, akik érseki elismerő oklevelet kaptak munkájukért, továbbá kitüntetést adtak át az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő intézményekben kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákoknak és közösségeknek. Az Egri Főegyházmegye honlapján bemutatják a kitüntetett pedagógusokat, közzétéve az ünnepségen elhangzott laudációkat.

A tanévzárón hirdették ki „A család Istentől rendelt közösség” című idei vers- és prózaíró verseny eredményét, és díjazták a legjobbnak ítélt alkotókat.

Ternyák Csaba egri érsek gratulált a kitűnő teljesítményt nyújtó diákoknak, és bezárta a 2020/21-es tanévet.

Szerző: Bérczessy András/Egri Főegyházmegye

Fotó: Szent István Televízió – Federics Róbert, Vozáry Róbert; Czímer Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria