Tornielli a McCarrick-jelentésről: A gyógyuláshoz alázatra és bűnbánatra van szükség

Theodore McCarrick washingtoni érsekké való kinevezésekor, 2000-ben a Szentszék részleges és hiányos információk alapján járt el. Sajnos bebizonyosodott, hogy történtek mulasztások, alulbecsültek dolgokat, később tévesnek bizonyuló döntéseket hoztak, azért is, mert akkoriban a Rómából kért ellenőrzések során a megkérdezettek nem mindig mondtak el mindent, amit tudtak. 2017-ig egyetlen részletes vád sem szólt kiskorúak kárára elkövetett visszaélésről vagy molesztálásról: amint megérkezett az első feljelentés egy, a történtek idejében kiskorú áldozat részéről, Ferenc pápa gyorsan cselekedett és döntött az egyházmegye vezetéséből már 2006 óta visszavonult idős bíborossal kapcsolatban: először a bíbort vette el tőle, aztán megfosztotta klerikusi állapotától. Ez derül ki a vatikáni Államtitkárság által közzétett jelentésből [Jelentés a Szentszék hivatalos ismereteiről és döntési folyamatairól Theodore Edgar McCarrick egykori bíborosra vonatkozóan (1930-2017)].

Pontos válasz

A jelentés önmagában, kiterjedésénél és tartalmánál fogva pontosan megfelel a Ferenc pápa által felvállalt kötelezettségnek, hogy mélységében kivizsgálják a McCarrick ügyet és közzéteszik a nyomozás eredményeit. A jelentés a pápa szerető, lelkipásztori gondoskodásának konkrét jele is az egyesült államokbeli katolikus közösség felé, amelyet megsebzett és megdöbbentett az a tény, hogy McCarrick a hierarchia ilyen magas szintjeire juthatott el. Az elmúlt két évben végzett nyomozás 2018-ban, nyár végén kezdődött, azokban a hetekben, amikor nagy feszültséget okozott a korábbi washingtoni apostoli nuncius, Carlo Maria Viganò fellépése, aki a nemzetközi médián keresztül odáig ment el, hogy nyilvánosan a jelenlegi pápa lemondását kérte.

2017-ig senki nem vádolta kiskorúakkal való visszaéléssel

A jelentés ereje minden bizonnyal abban van, hogy teljes körű, de abban is, hogy átfogó képet ad. Az átfogó áttekintésből kiemelkednek olyan biztos pontok, amelyekre fontos odafigyelni. Az első az elkövetett hibákra vonatkozik, amelyek az Egyházban azóta új rendelkezések meghozatalához vezetettek, hogy a történet ne ismétlődhessen meg. A másik arra vonatkozik, hogy 2017-ig nem voltak olyan részletes vádak, amelyek arról szóltak volna, hogy McCarrick visszaéléseket követett el kiskorúakkal szemben. Igaz, hogy a kilencvenes években bíborosoknak és a washingtoni apostoli nunciatúrának küldött névtelen levelek utaltak erre, de nem írtak le bizonyítékokat, neveket, körülményeket: sajnos éppen azért nem tartották hihetőnek őket, mert nem szerepeltek bennük konkrét tények. Az első részletes, már kiskorúakkal kapcsolatos vád három évvel ezelőtt érkezett, és ahhoz vezetett, hogy azonnal megindították a kánonjogi eljárást, amely Ferenc pápa két döntésével zárult: először elvette a bíbort az emeritus bíborostól, majd megfosztotta klerikusi állapotától.

Mindazoknak, akik a kánonjogi eljárás lefolytatása során kiálltak, hogy feljelentsék McCarricket, nagy érdemük van abban, hogy felszínre került az igazság, és köszönet illeti meg őket, amiért úgy tették meg ezt, hogy legyőzték az elszenvedett sérelmekre való visszaemlékezés fájdalmát.

Ellenőrzés a pápa utazása előtt

A jelentésből kiderül, hogy az első püspöki jelölés pillanatában (1977), ahogyan a metucheni (1881), majd a newarki (1986) kinevezés alkalmával sem volt olyan az információgyűjtés során megkérdezett emberek között, akik negatív jellemzést adott volna Theodore McCarrick erkölcsi magatartásáról. Az első nem hivatalos „ellenőrzést” a kilencvenes évek közepén végezték, amikor – mielőtt II. János Pál az egyesült államokbeli városba utazott – vádak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az akkori newarki érsek hogyan viselkedik egyházmegyéje szeminaristáival és papjaival. A vizsgálatot John O’Connor bíboros, New York-i érsek végezte: információkat kért be más amerikai püspököktől és azzal zárta a vizsgálatot, hogy nincsenek „kizáró okai” a pápalátogatásnak a városban, amelynek akkor McCarrick volt a főpásztora.

O’Connor bíboros levele

Az egyik kulcsfontosságú lépés a történetben minden bizonnyal az volt, amikor kinevezték Washington érsekévé. Azokban a hónapokban, amikor kezdett terjedni az elképzelés, hogy McCarricket áthelyezhetik az Egyesült Államok egy hagyományos bíborosi székhelyére, a különféle, tekintélyes pozitív véleménynyilvánításokkal szemben ott volt O’Connor bíboros negatív véleménye is. A bíboros – beismerve ugyan, hogy nem rendelkezik közvetlen információkkal – 1999. október 28-án az apostoli nunciatúrára küldött levélben elmagyarázta, hogy hibának tartja McCarrick kinevezését az új tisztségre: fennáll a veszély, hogy súlyos botrány lesz belőle, mert vannak olyan hangok, amelyek szerint az érsek a múltban egy ágyban aludt fiatal felnőttekkel egy plébánián, szeminaristákkal egy tengerparti házban.

II. János Pál első döntése

Ennek kapcsán fontos hangsúlyozni II. János Pál kezdeti intézkedését. A pápa ugyanis kérte a nunciust, hogy vizsgálja meg a vádak megalapozottságát. A vizsgálat írott anyaga ez alkalommal sem tartalmazott konkrét bizonyítékokat: New Jersey négy megkérdezett püspöke közül három ugyanis a jelentésben „pontatlannak és hiányosnak” ítélt információkkal szolgált. A pápa, bár maga is ismerte McCarrick-et 1976 óta, amikor egy Egyesült Államokbeli útján találkoztak, elfogadta az USA akkori apostoli nunciusa, Gabriel Montalvo és a Püspöki Kongregáció akkori prefektusa, Giovanni Battista Re által benyújtott javaslatot, hogy ejtsék a jelölést. Bár nem voltak részletes bizonyítékok, nem akarták kockáztatni, hogy a főpap washingtoni áthelyezésével a vádak – még ha alaptalannak tartották is őket – zavart és botrányt keltve újra a felszínre kerüljenek. Úgy tűnt, hogy McCarriknek Newarkban kell maradnia.

McCarrick levele a pápának

Egy új elem azonban gyökeresen megváltoztatta a dolgok menetét. Maga McCarrick, miután egyértelműen tudomást szerzett jelöléséről és a vele szembeni fenntartásokról – 2000. augusztus 6-án levelet írt a lengyel pápa akkor titkárának, Stanisław Dziwisz püspöknek. Ártatlannak vallotta magát és megesküdött, hogy „soha nem volt szexuális kapcsolata senkivel, legyen az férfi vagy nő, fiatal vagy öreg, klerikus vagy világi”. II. János Pál elolvasta a levelet. Elhitte, hogy az egyesült államokbeli érsek az igazat mondja, és hogy a negatív „hangok” csak megalapozatlan, nem bizonyított hangok. Vagyis maga a pápa volt az, aki az Angelo Sodano vatikáni államtitkárnak küldött pontos rendelkezéseken keresztül meghatározta, hogy McCarrick visszakerüljön a jelöltek listájára. És végül ő volt az, aki kiválasztotta a washingtoni székhely vezetésére. A jelentésben idézett néhány tanúvallomásnak megfelelően, a korszakra jellemző körülmények a jobb megértése érdekében hasznos felidézni azt is, hogy Wojtyła lengyelországi érsekként milyen személyes tapasztalatokat szerzett: éveken keresztül tapasztalta meg, hogy hamis vádakat használ eszközként a rezsim arra, hogy papokat és főpapokat hiteltelenné tegyen.

XVI. Benedek döntése

A washingtoni kinevezésig nem volt egy áldozat sem – akár felnőtt, akár kiskorú –, aki felvette volna a kapcsolatot a Szentszékkel vagy az Egyesült Államok nunciusával, hogy feljelentést tegyen az érsek visszaélésszerű viselkedésével kapcsolatosan. Washingtoni érseksége idején nem érkezett semmiféle jelzés McCarrick helytelen viselkedéséről. Amikor 2005-ben felmerültek vádak felnőttek molesztálásával és bántalmazásával kapcsolatban, akkor az új pápa, XVI. Benedek gyorsan lemondásra kérte fel az egyesült államokbeli bíborost, akivel éppen azelőtt állapodott meg kinevezésének két évvel való meghosszabbításáról. 2006-ban tehát McCarrick elhagyta a washingtoni egyházmegye vezetését, emeritus püspök lett. A jelentésből kiderül, hogy ebben az időszakban Viganò mint a pápai képviseletek delegátusa jelezte feljebbvalóinak az Államtitkárságon a nunciatúráról érkezett információkat, hangsúlyozta azok súlyosságát. Miközben azonban kiadta a vészjelzést, ő is tudta már, hogy nem bizonyított vádakkal áll szemben. Tarcisio Bertone vatikáni államtitkár közvetlenül XVI. Benedek pápa elé vitte a kérdést. Ebben a kontextusban, kiskorú áldozatok hiányában, és mivel egy megbízatásáról már lemondott bíborosról volt szó, úgy döntöttek, hogy nem nyitnak hivatalos kánonjogi eljárást McCarrick ügyeinek kivizsgálására.

Javaslatok, nem szankciók

A következő években – annak ellenére, hogy a Püspöki Kongregáció azt kérte tőle, hogy éljen visszahúzódóbb életet és mondjon le gyakori nyilvános találkozóiról – a bíboros továbbra is folytatta utazásait, bejárva az egész földet, Rómát is beleértve. Ezekről a helyváltoztatásokról általában tudott a nuncius, vagy legalábbis hallgatólagosan beleegyezett. Sokat vitatott pont, hogy valójában mekkora jelentősége volt a Szentszék kérésének McCarrick felé, hogy éljen visszahúzódó életet. A jelentésben közzétett dokumentumokból és tanúságtételekből nyilvánvalónak tűnik, hogy soha nem volt szó „szankciókról”. Javaslatok voltak inkább, amelyeket 2006-ban szóban, 2008-ban írásban közöltek vele, anélkül, hogy kimondták volna, hogy pápai akaratról van szó. Javaslatokról volt tehát szó, amelyeknek gyakorlati megvalósítása feltételezte az érdekelt fél jószándékát. Valójában elnézték, hogy a bíboros aktív maradt, folytatta utazásait és a Szentszék minden meghatalmazása nélkül különféle küldetéseket töltött be különböző országokban, amelyekből egyébként gyakran hasznos információkat is merítettek. Amikor 2012-ben egy új feljelentés érkezett McCarrick ellen, az időközben az Egyesült Államok nunciusává kinevezett Viganò utasítást kapott a nyomozásra a Püspöki Kongregációtól. A jelentésből azonban kitűnik, hogy a nuncius nem végzett el minden vizsgálatot, amit kértek tőle. Ezen túl pedig, folytatva az addigi gyakorlatot, nem tett jelentős lépéseket McCarrick tevékenységei, bel- és külföldi utazásai korlátozására vonatkozóan.

A Ferenc pápa által megnyitott eljárás

Ferenc pápa megválasztásakor McCarrick már elmúlt nyolcvan éves, vagyis nem vett részt a konklávén. Utazási szokásaiban nem volt változás, és az új pápához nem érkeztek olyan dokumentumok vagy tanúságtételek, amelyek tájékoztatták volna őt azoknak a vádaknak súlyáról, amelyek még mindig csak felnőttekkel kapcsolatban merültek fel a volt washingtoni érsek ellen. Ferenc pápának beszámolnak arról, hogy McCarrick washingtoni kinevezése előtt hallatszottak „hangok”, kifogások a „felnőttekkel való erkölcstelen viselkedését” illetően. Azt gondolván azonban, hogy II. János Pál megvizsgálta és elvetette a vádakat, és tudván, hogy McCarrick aktív maradt XVI. Benedek pápasága idején is, Ferenc pápa nem érezte szükségét annak, hogy változtasson azon, amit „elődei elrendeltek”, vagyis nem felel meg a valóságnak, hogy megszüntette vagy enyhítette volna az emeritus érsekre vonatkozó szankciókat, korlátozásokat. Ahogyan már említettük, akkor változott meg minden, amikor felmerült az első vád fiatalkorúval való visszaélésről. Azonnal megszületett a választ. Egy gyors kánonjogi eljárás lezárásaként nagyon súlyos, példátlan döntés született a klerikusi állapottól való megfosztásról.

Amit ez Egyház tanult belőle

A most közzétett nagy mennyiségű tanúságtétel és dokumentum által felmutatott valóság fájdalmas fejezete a katolicizmus közelmúltbeli történetének. Szomorú történet, amelyből az egész Egyház tanult. Azokat az intézkedéseket, amelyeket 2019 februárjában a kiskorúak védelméről tartott vatikáni találkozó után Ferenc pápa elrendelt, éppen a McCarrick ügy fényében lehet megérteni. A Vos estis lux mundi (Ti vagytok a világ világossága) kezdetű motu proprio a dikasztériumok közötti valamint a Róma és a helyi egyházak közötti információcserére vonatkozó útmutatással; a metropolita bevonása a vizsgálat elejétől fogva; a rendelkezés arról, hogy gyorsan kell ellenőrizni a vádakat; a pápai titoktartás eltörlése: mind olyan döntések, amelyek szem előtt tartották a történteket, hogy tanuljanak abból, ami nem működött, az elakadt mechanizmusokból, a helyzetek alábecsüléséből, ami sajnos különböző szinteken megtörtént. A visszaélés jelenségével való küzdelemben az Egyház folyamatosan tanul, ennek a rekonstrukciós munkának az eredményeiből kiindulva is, ahogyan láttuk 2020 júniusában, amikor a Hittani Kongregáció kiadta az útmutatót (Vademecum), amely arra szólít fel, hogy a névtelen feljelentéseket ne tekintsék automatikusan megalapozatlannak.

Alázat és bűnbánat

Ez tehát az átfogó kép, amelyet a jelentésben dokumentált tények mutatnak, a helyzet egy olyan rekonstrukciója, amely bizonyára sokkal kidolgozottabb és összetettebb, mint amit eddig tudtunk róla. Az utóbbi két évtizedben a Katolikus Egyház egyre jobban tudatára ébredt az áldozatok kimondhatatlan szenvedésének, a kiskorúak védelme biztosításának szükségességének, a jelenséggel megküzdeni képes szabályozás fontosságának. És végre tudatára ébredt a sebezhető felnőttekkel szemben elkövetett és a hatalmi visszaéléseknek. Theodore McCarrick – egy nagyon intelligens és művelt főpap, aki képes volt sok kapcsolatot kiépíteni politikai és vallásközi területen is – esete a Katolikus Egyházban, az Egyesült Államokban és Rómában mindenképpen nyílt, még vérző seb marad, leginkább és mindenek felett az áldozatoknak okozott szenvedés és fájdalom miatt. Olyan seb, amelyet nem lehet csupán új rendelkezésekkel és egyre hatékonyabb viselkedési kódexekkel begyógyítani, mert a bűncselekményben ott van a bűn maga. Egy seb, amelynek gyógyulásához alázatra és bűnbánatra van szükség, kérve Istentől a megbocsátást és az erőt az felépüléshez.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír