Tötyögőkből hívők – Napközis tábor Újlakon a Szentlélek tüzével

Kora délután van, afrikai forróság. A plébánia kerthelyiségében alig vannak, csak a legkisebbek közül futkároznak néhányan, vidáman, kacagva, fittyet hányva a kánikulára.

A kertről nyíló teraszon hűvösebb van, kétoldalt szobák, egyikben rengeteg papírlap, színes ceruza. Vannak, akik rajzolgatnak, mások fogócskáznak.

A másik szobában két kamaszkorú fiú nagybőgőn és gitáron csal elő hangokat a szőnyegen üldögélő kicsiknek.

Bekukkantunk a pincébe is, itt pingpongoznak és csocsóznak a gyerkőcök.

A tábor vezetője és szervezője Szöllősi Küne. 21 éves, idén végezte a harmadévet a Magyar Agrár- Élettudományi Egyetemen, tájépítészet szakon. A hűvös teraszon beszélgetünk, a gyerekzsivaj egyáltalán nem zavaró.

A tábor működése, felépítése rendkívül érdekes: a legtöbben egészen kisgyermekkoruktól kezdve idejárnak, és ahogyan növekednek, táborozókból segítőkké is válnak. Tizennégy éves koruktól kisebb feladatokat kapnak, szendvicset készíthetnek, mosogathatnak, idővel pedig egyre komolyabb dolgokat bíznak rájuk, így megbízzák őket a szervezéssel.

Küne tizennégy évesen került ide, azonnal részt vett kisebb feladatok elvégzésében, reggeli készítése, ebédeltetés, takarítás, a gyerekek koordinálása. Az idő múlásával egyre több feladatot bíztak rá, így játékok, különféle programok szervezését. A tábort az utóbbi öt évben Küne nővére, Luca vezette. Künének ez az első éve táborvezetőként és -szervezőként. Körülbelül húsz fő segíti a munkáját, ők a 14–23 év kor közöttiekből kerülnek ki.

Örvendetes, hogy a táborozó gyerekek száma idén rendkívül magas volt, összesen 98, naponta átlagban körülbelül 65-en voltak jelen. A tábor lakói a plébániaközösség családjainak gyerekei (idejárnak hittanra, cserkészek) és a környező iskolák diákjai közül kerültek ki.

A gyerekek közül nem mindenki katolikus, vannak, akik nem is vallásos légkörben nevelkednek, de a szülők hallottak erről a táborról, vagy a gyermek a barátai révén, hogy milyen jó, és már évek óta járnak ide. 

Arról, hogyan került hét évvel ezelőtt a táborba, Küne felidézte: a közelben laknak, Remetehegyen, az édesapja itt nőtt fel Újlakon, kiskorától kezdve idejárt, ebbe a templomba. Künének négy testvére van, az egyik húga itt volt elsőáldozó. A nővére, Luca aktív tagja volt az itteni plébániaközösségnek és a tábornak is, Küne általa került ide. A két kisebb testvére is itt van jelenleg a táborban, az egyik húga segítőként.

A táborozók korösszetétele kétéves kortól huszonhárom éves korig terjed. Küne szerint rengeteget tanulnak egymástól az idősebbnek számító szervezők, kisegítők, de a gyermekektől is, mert tőlük visszakaphatják az őszinte, gyermeki hitet. Ennek a tábornak mindig volt egy különleges töltete, kisugárzása. Bárhonnan jöjjön is a gyermek, bármilyen lelkülettel is, a szülők gyakran fogalmaznak úgy: nem tudják, mi történik ebben a táborban, de amikor este hazamegy a gyermekük, ragyog. Azért is van ez talán, mert a gyermekek itt nőnek fel, közülük kerülnek ki a segítők, lelkileg nagyon erősen kötődnek a táborhoz.

A táborban kialakított menetrend szerint zajlik az élet reggel nyolctól délután négyig. Fél kilenckor reggeli, utána gitáros éneklés következik, egyházi és világi dalok, vegyesen. Ezt követi egy rövid hittanos foglalkozás, amelynek két része van: egy közös, ami mindenkinek szól, ezt hittantanár tartja; a táborozók ezután csoportokban, korosztályonként dolgozzák fel a kapott bibliai témákat, a segítők irányításával. Idén Jézus élete volt a téma, minden alkalommal egy új életszakaszt játszottak el.

Mindennap vannak szabadon választott játékok (pingpong, csocsó, focizás, kézműveskedés, színező, fonás) és szervezett játékok, vetélkedők, kisebb csoportokban, de előfordul, hogy mindenki együtt. Délben együtt elimádkozzák az Úrangyalát. Utána megebédelnek egy közeli vendéglőben. Délután rövid csendes pihenő, a kisebbeknek meseolvasás. Ezt szintén játék követi.

A napi programot záróimával, hálaadással zárják. Ez utóbbit hálalisztnek nevezik – Küne és a nővére, Luca találta ki: van egy üveg, mellette liszt. A gyerekek úgy adnak hálát az imádság keretein belül, hogy a kanállal mernek egyet a lisztből, beleteszik az üvegbe, és elmondják, miért adnak hálát aznap. A végén a lisztből sütnek nekik valami finomságot. A napot Miatyánkkal zárják. Ezután jönnek a szülők a gyerekekért.

A tábor mindkét hetében van egy külsős program, az első héten a Tropicanumba mentek, itt különleges állatokat, cápát, ráját is simogathattak a gyerekek, egy kis vetélkedőt is tartottak; ezen a héten a Spider Clubba mentek, falat mászni. Minden évben más programok vannak, a gyerekek nagyon élvezik.

Szöllősi Küne alapból könnyen megtalálja a hangot a gyerekekkel, tizenhat éves kora óta bébiszitterkedik is. Természetesen a fiatalokkal is szót ért. Közvetlensége mellett megvan a kellő tekintélye is ahhoz, hogy megszervezze és vezesse a tábort. A tábor zökkenőmentesen működött idén is, ez természetesen segítőinek az érdeme is. Megemlíti, hogy a Trpoicariumba hetvenhatan mentek, tömegközlekedéssel, de végig fegyelmezetten, rendezetten.  

Küne számára rengeteget ad ez a tábor, főleg a közös imádságok és éneklések; látni a gyerekek csillogó szemét; a szülők is nagyon hálásak. Nem gyakori az sem, hogy ennyi önkéntes van itt, feláldozza az idejét az életéből, a nyaralásából. Mindez azt bizonyítja, hogy ennek a tábornak van egy különleges kisugárzása, ami a jelenlévők, felnőttek, kamaszok, gyerekek lelkületéből fakad. 

Az egyik legfiatalabb táborozó, a nyolcéves Jázmin most van először vesz részt a programon. Anyukája több lehetőség közül választotta ezt a tábort, ez van a lakhelyükhöz a legközelebb, de a kislány azóta megtapasztalta, hogy nagyon kedvesek itt vele, barátkozhat is, lettek is barátai. Ráadásul sokszor szóba kerül a „Jézuska”, akiről ő szeret beszélgetni, gyakran eltűnődik azon, ki volt ő, és arra jutott: Isten, aki az embereken segít.

A tízéves Annának az osztálytársa mesélt lelkesen a táborról, az édesanyja pedig javasolta neki, hogy próbálja ki. Anna nem csalódott, az idei már az ötödik év, hogy itt van, az előző táborokon szerzett élmények ereje újra és újra visszahozza őt ide. Megismerte itt a métát, megtanult fonni, barátokat szerzett. Ebben a táborban nincs olyan, hogy nem játszom veled, kiközösítelek. A segítők már az első alkalommal is szeretettel fogadták, és ez azóta is így van, méltók a nevükhöz. Az, hogy ilyen sokan vannak, bizonyítja, nem csak az ő kedvenc tábora ez. „Naná!”, válaszolta a kérdésünkre, hogy most már egészen addig visszatér ide, ameddig ez lehetséges, és szeretne majd később segítőként is részt venni a tábor munkájában.

Nagy Bálint tizenkilenc éves, idén érettségizett, a műszaki egyetemre jelentkezett, még nem tudja az eredményt. Harmadik éve vesz részt a tábor életében. Küne húga, Réka az osztálytársa volt, ő kereste meg azzal, kellene egy zenész, aki a gitáros énekeket reggel és délután kíséri a táborban.

Bálint a Sapszon Ferenc által alapított és vezetett Kodály Zoltán Magyar Kórus Iskolában érettségizett, elvállalta a feladatot, és annyira megtetszett neki az itteni közeg, hangulat, hogy azóta visszatérő vendég ő is. A szervezőcsapat hasonló értékrendet vall, mint ő, ezért hamar megtalálta a hangot velük. Hál’ Istennek nagycsaládból származik, hárman vannak testvérek, az édesanyjának öt, az édesapjának négy testvére van, szép számú unokatestvére van, így nem idegen számára a gyerekek közelsége sem. Egyébként is szeret gyerekekkel foglalkozni, roppant izgalmas, mindennap egy új kihívás, lehetetlen unatkozni mellettük.

Nagy Bálint az igényesen előadott zenét szereti, furulyán, oboán, népi nagybőgőn is játszott már, mielőtt gitározni kezdett. Sajnálattal beszél arról, hogy a gitáros egyházi zenét sok helyen nem tudják azon a szinten előadni, hogy felszínre kerülhetne ennek a valódi értéke. Ő arra törekszik, hogy ez itt, a táborban megmutatkozzon; ha szükséges, új színeket tesz hozzá az időnként túl unalmas, sematikus dalokhoz, magasabb szintre emeli azokat. Ebben a táborban került ennyire közel ehhez a zenei irányzathoz.

Természetesen megszólaltattuk Beran Ferenc atyát, a tábor lelkivezetőjét is, aki elmondta: tizennégy éve került ide, a Bécsi úti Budapest-Újlak Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomba plébánosként, és akkor ez a tábor már legalább tíz éve működött.

Egy karizmatikus lelkületű asszony, Lasetzky Krisztina indította el a tábort. Amikor meghalt, a tábor vezetését a lánya vette át. Nyolc-tíz éven át vezette, az édesanyja szellemében.

E napközis tábor több küldetést is betölt az Egyház életében. Hitelesen közvetíti az evangéliumot. Ferenc pápa nagyon sokszor beszél arról, hogy meg kell nyílnunk a világ felé, közvetítenünk kell az örömhírt, illetve, hogy be kell engednünk az embereket az életünkbe. Egy ilyen tábor lehetőséget ad erre; missziós szerepet is betölt, hiszen sokan vannak olyanok, akik csak úgy ideadják a gyermeküket, de ők maguk nem járnak templomba, nem is vallásosak. A gyereken keresztül azonban ők is közelebb kerülnek az Egyházhoz, és megismerik az Egyháznak nemcsak a tanítását, de az életét is – mondta Beran Ferenc atya.

Több olyan felnőtt is van, akit húsz éve a szülei úgy írattak be ide ebbe a nyári napközis táborba, hogy valahogy eltöltse az időt, valaki felügyeljen rá, míg ők dolgoznak. A gyerek itt eltötyögött, aztán évekkel később hívővé vált; van, aki a plébániaközösség ifjúsági vezetője lett.

Aki belép a plébániára, látja, hogy ez nem egy Istentől vagy embertől távoli hely, hanem olyan, ahol az élet pezseg, buzog; ahol gyerekek vannak, játszanak, szaladgálnak, ott a rejtett érzelmek is feltörnek a lelkükből.

Egy ilyen helyen a gyerek megtalálja önmagát, örül, hogy észreveszik, leülnek vele beszélgetni, belső átalakulás alakulhat ki benne, annak felismerése, hogy fontos személy mások számára.

Ha mindezt az Egyházban veszi észre, akkor nemcsak az Isten felé vezető útra talál rá, hanem önmagát is megismeri, és képessé válik arra, hogy mély emberi kapcsolatokat alakítson ki.

Azzal kapcsolatban, hogy a táborban jelenlévők egészen kicsi koruk óta kötődnek a táborhoz és a plébániához, folyamatosan visszajárnak, lehet azt mondani, hogy hagyományt őriznek és újítanak meg, a templom plébánosa kifejtette: természetes módon így építkezik az Egyház. Az Egyház közösség.

Ha valaki egy közösségben rátalál önmagára, ki tudja fejezni önmagát, barátokra talál, akkor oda kötődni fog, és ezáltal az Egyház részévé válik.

Később, amikor felnő, továbbadja ezt a tapasztalatot. Sok olyan középiskolás van most itt ebben a táborban, akit néhány évvel ezelőtt, kisiskolásként vagy óvodásként a nagyobb testvére hozott ide. Azóta pedig belegyökerezett ebbe a közösségbe.

Ez a tábor Isten műve. Egy karizmatikus lelkületű édesanya, végiggondolva, hogy nemcsak neki jelent problémát a gyermekeinek a nyári elhelyezése, hanem más családnak is gondot okoz ez, elindított valamit. És mivel

az élet igényéből táplálkozott, élet fakadt belőle, és életképes,

kibírja a viharokat, a Covid-járványt és egyéb nehézségeket is. A Szentlélek ereje tartja lendületben ezt a tábort.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila, de a tábor fotósa is küldött képeket

Magyar Kurír