Udvardy György érsek a BALAKAT nyitó szentmiséjén: Isten akarata nemcsak gyógyít, hanem újjáteremt

Hazai – 2026. július 1., szerda | 10:44

A négynapos BALAKAT ifjúsági találkozó nyitó szentmiséjét Udvardy György veszprémi érsek mutatta be június 26-án, péntek délelőtt. Homíliájában arra hívta a résztvevőket, hogy engedjék, Krisztus szelíd szeretete és gyógyító érintése újjáteremtse életüket.

A szentmise elején Laposa Norbert plébános köszöntötte a főpásztort és a résztvevőket. Felidézte, hogy a BALAKAT évről évre az Eucharisztia köré gyűjti össze a fiatalokat és a fiatal családokat. Külön örömnek nevezte, hogy tavaly még Boldog Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért imádkoztak, idén pedig már hálát adhatnak a meghallgatott imádságért, miközben továbbra is imádkoznak szentté avatásáért.

Udvardy György érsek köszöntőjében örömmel üdvözölte a visszatérő résztvevőket és azokat is, akik első alkalommal kapcsolódtak be a találkozóba. Mint fogalmazott, Boldog Bódi Mária Magdolna nem csupán példakép, hanem kegyelmi ajándék az Egyház számára. Krisztusi erényei – a remény, az állhatatosság, a kreativitás, az imádsághoz való hűség, az evangélium bátor hirdetése és a szegények iránti szeretete – ma is utat mutatnak a fiataloknak.

A főpásztor a szentmisét a BALAKAT résztvevőiért ajánlotta fel, kérve, hogy az előttük álló ötven óra segítse őket a tisztánlátásban, a jó döntések meghozatalában és a Krisztus melletti bátor tanúságtételben.

Homíliájában a napi evangéliumot, a leprás ember történetét állította a középpontba. Rámutatott, hogy Jézus minden csodája Isten országának jelenlétét teszi láthatóvá, a leprás meggyógyítása pedig sokkal több egy egyszerű testi gyógyulásnál. A beteg ember a reményvesztett, sebzett emberiséget jelképezi. Azt az embert, aki kiszorult a közösségből, aki saját gyengeségeitől, bűneitől vagy félelmeitől megsebzetten keresi a kiutat.

„Ha akarod, megtisztíthatsz engem” – mondta a leprás, amiben egyszerre jelenik meg a hit, a bizalom és a teljes ráhagyatkozás Isten akaratára. A válasz egyetlen szó: „Akarom.” Ez a szó a teremtés könyvére emlékeztet bennünket – fogalmazott az érsek.

Isten akarata nem csupán gyógyít, hanem újjáteremt. Krisztus nem egyszerűen megszünteti az ember sebzettségét, hanem új jövőt, új reményt és új életet ajándékoz.

A főpásztor ezután az evangélium egyik legszebb mozzanatára irányította a figyelmet: Jézus megérinti a leprást. Ez az érintés nem csupán emberi gesztus; kapcsolatot, közösségvállalást és szeretetet fejez ki. Krisztus nem fél közel lépni a szenvedő emberhez, sőt sorsközösséget vállal vele. 

Az érintés gyógyít. Gyógyít, mert bizalmat ébreszt. Gyógyít, mert azt üzeni: „Veled vagyok.” Az érsek a Sixtus-kápolna világhírű freskóját is felidézte, melyen Isten és Ádám ujja szinte összeér. Ebben a pillanatban válik láthatóvá a teremtés csodája: Isten szeretettel fordul az ember felé, hogy életet adjon neki.

Jézus ma is ismeri vágyainkat, félelmeinket, sebeinket. Tudja, miért kiáltunk hozzá, és ma is ezt mondja: »Akarom.«”

A főpásztor arra bátorította a jelenlévőket, hogy a következő ötven órában engedjék, hogy Krisztus csendben és szelíden megérintse őket. A szentségimádás ideje nem csupán hosszabb együttlét az Oltáriszentség előtt, hanem lehetőség arra, hogy az ember hagyja magát újjáteremteni.

Ő akarja, hogy élj, hogy bátor légy, hogy öröm legyen a szívedben, hogy ragaszkodj hozzá.”

Udvardy György érsek hangsúlyozta: Isten országa már most épül azok szívében, akik készek befogadni Krisztus szeretetét, követni a boldogságmondásokat, gyakorolni a nagylelkűséget és a megbocsátást.

A szentmise végén Laposa Norbert plébános háláját fejezte ki a főpásztor szolgálatáért, akivel hosszú évek óta együtt nyitja meg a BALAKAT szentségimádási hétvégéjét. Elmondta, hogy a mostani alkalommal már a 401. közösen végigimádkozott óra kezdődik meg, és jövőre jubileumhoz érkezik a kezdeményezés: 10. alkalommal rendezik meg az 50 órás szentségimádást.

A nyitó szentmisét követően Udvardy György érsek vezetésével közösen elimádkozták a litániát, majd kezdetét vette az idei BALAKAT.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria