A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2008-ban azzal az igénnyel nyitotta meg az első, majd 2011-ben a második családi bölcsődét Nagykanizsa kiskanizsai városrészében – ahol korábban nem volt bölcsődei ellátás –, hogy a kisgyermekes szülők az otthonukhoz közel, családias hangulatban biztonságban tudják gyermekeiket, míg az édesanyák újra munkába állhatnak. Különösen fontos volt ez azok számára, akiknek a gyermekei több figyelmet, egyéni fejlesztést igényelnek.
Az intézmények az önkormányzat épületében kaptak helyet, melyet 2023-ban megvásárolt a Máltai Szeretetszolgálat, 2024 végén pedig elkezdte az ingatlan teljeskörű felújítását.
A Máltai Szeretetszolgálat azokon a helyeken nyit intézményt, ahol arra a legnagyobb szükség van, de a szükség nem azonos a szegénységgel – hangzott el a Tündérkert és Manóliget Családi Bölcsődék felújított épületének átadó ünnepségén. Szabadhegӱ Péter, a karitatív szervezet elnöke rámutatott, hogy szükséget bármiben szenvedhet az ember, a körülményeitől függetlenül. „Mindenkinek szüksége van például a szeretetre. A törődésre. A személyes gondoskodásra; arra, hogy érezze, fontos nekünk. Ez körülményeinktől, társadalmi státuszunktól függetlenül mindannyiunkra igaz. A Máltai bölcsőde pedig éppen ezt adja az ide járó gyerekeknek: családias környezetet, személyes törődést.”
A máltais családi bölcsődék a megújult épületben új névvel folytatják működésüket. A névváltás korszakváltást is jelent az intézmény szakmai munkájában is. Miközben a közel húszéves értékeket megőrzik, a megújult eszközparknak és modern körülményeknek köszönhetően még nagyobb teret kap az intézményben a személyes odafigyelés, és a jövőben az átlagostól eltérő fejlődésű gyerekeket is tudnak fogadni a kibővített ellátási körzetből, Nagykanizsa járás egészéből.
Szalai Ferenc, a Máltai Szeretetszolgálat nyugat-dunántúli régióvezetője elmondta: a közel 140 millió forintos beruházás során az épületet teljesen átépítették, korszerűsítették, új funkcionális tereket alakítottak ki, és új eszközökkel bővítették a fejlesztő játékparkot.
Az újonnan kialakított tornaszoba és az eszközök segítik a gyerekek mozgásfejlesztését, és mostantól akkor sem kell a város távoli részére utazniuk a családoknak, ha sóterápiára van szüksége a gyerekeknek. Az épülettel együtt udvar is megújult, a rekortánburkolat megvédi a kicsiket a sérülésektől, az árnyékoló esővédő alatt pedig minden időben szabad levegőn lehetnek. Ez utóbbi azért fontos fejlesztés, mivel a máltais bölcsődében nincs több hónapos nyári szünet.
A máltais bölcsőde Nagykanizsán több mint egy intézmény, valódi fogalommá vált az elmúlt években. Horváth Jácint polgármester a megnyitón hangsúlyozta: a gyermekek nevelése és értékeik megőrzése a család és a tágabb közösség közös felelőssége. „Ennek a közös munkának a gyümölcse ez az intézmény, amely nemcsak habarcsból áll, hanem szeretetből, tanulásból és a jövő ígéretéből. Köszönöm a Máltai Szeretetszolgálatnak.”
A július 1-jén megnyíló Tündérkert Családi Bölcsődében és Manóliget Családi Bölcsődében hét-hét kisgyermekről gondoskodik egy-egy diplomás nevelő és egy-egy dajka, a szakmai vezető, Tóth-Polai Katalin irányításával, aki a megnyitón elmondta, hogy a szeptemberi évkezdésre, amikor a csoportokból több gyermek is továbblép az óvodába, többszörös volt a túljelentkezés.
A teljesen a gyermekek igényeire alakított épületet Tokár János ferences szerzetes, regionális lelkivezető áldotta meg, hogy amint mondta, ez a hely a kicsinyek és nagyok, a családok és a Máltai Szeretetszolgálat számára az emberi gondoskodás, a szellemi, lelki és fizikai növekedés otthona, az öröm és a jóság megtapasztalásának intézménye legyen.
A szobákat az ünnepségen vendégként jelen lévő Fra Gazmend Tinaj ferences szerzetes, az albán máltai lovagrend elnöke szentelte meg.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyugat-dunántúli régiójának ügyvezetője, Panker Mihály az ünnepség végén köszönetet mondott a felújításban részt vevő máltais munkatársaknak és a tervezésben, kivitelezésben partner vállalkozásoknak, kiemelve a Kemendy Kft.-t mint generálkivitelezőt és a cég egyik vezetőjét, Kemendy Henriettet, aki a máltais munkatársakkal együtt a legapróbb részletekig odaadó figyelemmel alakította ki a belső és külső a tereket a gyerekek igényeinek megfelelően.
„Különösen is hálásak vagyunk a kiskanizsai városrész közösségének, akik nap mint nap ránk bízzák gyermekeiket. Bizalmukat nemcsak az mutatja, hogy várólista alakult ki az őszi évkezdésre, de az is, hogy van olyan gyermek a bölcsődében, aki nagyobb testvéreit követve másodikként, harmadikként jár hozzánk. Köszönjük a környékbelieknek azt is, hogy türelemmel viselték a felújítással járó kellemetlenségeket. Bizalmukat szeretnénk megszolgálni azzal, hogy az otthon biztonságát nyújtjuk a gyerekeknek a megújult épületben. És szeretnék köszönetet mondani Nagykanizsa város önkormányzatának, amely a bölcsőde alapítása óta támogatja szolgálatunkat. Köszönjük, hogy otthont adtak nekünk a kezdetekkor, ami ma már a szeretetszolgálat tulajdona, és hálásak vagyunk, hogy a felújítás idejére a korábbi óvodába költözhettünk” – mondta Panker Mihály.
A megújult családi bölcsődék épülete olyan tér, ahol a gyerekekkel együtt a családok számára is lehetőség van a kapcsolódásra, a közösséggé formálódásra.
Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Fotó: Mózes Anita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria














