Újabb járványügyi intézkedésünk – Ingyenesen letölthető az Új Ember katolikus hetilap

Hazai – 2020. március 20., péntek | 16:57

Igazgatói-főszerkesztői közleményt adunk közre.

Kedves Olvasóink! Kedves Barátaink!

Amint azt már az Adoremus liturgikus kiadványunkkal kapcsolatban a héten írtuk, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 22-től a járvány terjedésének megfékezése érdekében a nyilvános liturgiákat templomainkban szünetelteti. Templomaink nem zárnak be, de legtöbbjükbe már a hét folyamán nem tudtuk eljuttatni az Új Ember hetilapot, illetve ha el is jutott, olvasóink nehezen vagy egyáltalán nem férnek hozzá. Ennek következtében olvasóink többségéhez ezen a héten és bizonytalan ideig nyomtatott formában nem jut el  a katolikus hetilap.

Szeretnénk azonban továbbra is tájékoztatni olvasóinkat az Egyház eseményeiről, beszámolóinkkal, elemzéseinkkel, riportjainkkal. Ezért úgy döntöttünk, hogy ameddig és ahol lehetséges, ott postai úton előfizetőinkhez eljuttatjuk a kinyomtatott lapot, az újságárusoknál is megszokott módon beszerezhető lesz, de különösen azok számára, akikhez már nem jutott el, ingyenesen elérhetővé és letölthetővé tesszük az Adoremushoz hasonlóan az Új Ember legfrissebb lapszámait is a www.ujember.hu honlapon. Értelemszerűen az olvasók körében közkedvelt Mértékadó kulturális mellékletet is megnyitjuk. Nehéz döntésünk meghozatalának legfőbb indoka, hogy szeretnénk olvasóinknak a járvány idején segíteni, kifejezni együttérzésünket, közelségünket.

Amíg módunk és lehetőségünk van rá, továbbra is kiadjuk és terjesztjük nyomtatott formában az Új Embert, azaz a rendelkezés nem szünteti meg az eddigi előfizetéseket, terjesztési módokat (terjesztes@ujember.hu; munkaidőben várjuk hívásaikat: 06-1/235-0484, 06-1/633-3790, 06-1/633-3132). Köszönjük vásárlóink és előfizetőink hűségét, megértését.

*

Segíteni igyekszünk, de mások segítségét is kérjük. Olvasóink között vannak, akik nem használnak számítógépet, nincsen okostelefonjuk, esetleg internet-hozzáférésük. Számukra nagy segítség volna, ha a letölthető lapszámokat családtagjuk vagy szomszédjuk, ismerősük odaadná nekik kinyomtatva. Ezzel az apró figyelmességgel segíthetnek embertársaiknak, és nekünk is, hiszen e nehéz időszakban a szerkesztőség anyagilag veszteséges működése a sokakhoz eljutó olvasmányokkal értelmet nyerne.

Sok erőt és áldást kívánunk az előttünk álló nehéz időre!

Budapest, 2020. március 20.

Kuzmányi István
igazgató-főszerkesztő,
az Új Ember és az Adoremus liturgikus kiadvány felelős kiadója

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria