Ünnepélyesen aláírták az először meghirdetett Migazzi-ösztöndíj szerződéseit Vácon

Hazai – 2021. november 2., kedd | 10:40

A Váci Egyházmegyei Migazzi Kristóf Pedagógusképzési Ösztöndíjat első alkalommal hirdette meg idén szeptember végén a helyi Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF), a jelentkezéseket október 10-ig lehetett benyújtani a 2021/2022-es tanév első félévére.

Az ösztöndíj célja, hogy a Váci Egyházmegyében a megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkező pedagógus-utánpótlást biztosítsák az EKIF fenntartásában működő köznevelési és szakképzési intézményekben.

Az ösztöndíjra mindazon egyetemista és főiskolás diákok jelentkezhetnek, akik tanító, tanár, gyógypedagógus vagy óvodapedagógus szakon tanulnak és vállalják, hogy tanulmányaik befejezését követően az egyházmegye fenntartásában működő oktatási és nevelési intézményekben helyezkednek majd el.

Az ösztöndíjat a tanulmányait megkezdő pályázó esetén a felvételi pontszáma alapján, majd az első tanulmányi féléve lezárását követően tanulmányi eredménye alapján állapítják meg. Az ösztöndíj összege nettó összeg, amely 150.000–375.000 Ft/félév lehet.

A 2021/2022-es tanév első félévére összesen 22 hallgató jelentkezését fogadták el, akikkel október 29-én a Váci Püspöki Palota dísztermében írták alá ünnepélyes keretek között a tanulmányi szerződést. A diákokat Marton Zsolt váci püspök megáldotta az aláírást követően.

A diákok tanulmányaik befejezését követően Vácon (hat fő), Dunakeszin, Balassagyarmaton és Pécelen (két-két fő), valamint Bátonyterenye, Dabas, Cegléd, Fót, Gödöllő, Nagykáta, Salgótarján, Szécsény, Vecsés és Veresegyháza egy-egy intézményében helyezkednek el. A kérelem benyújtásának feltétele volt, hogy a diák leendő munkahelyétől szándéknyilatkozattal rendelkezzen a foglalkoztatására vonatkozóan.

A legtöbb pályázat az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hallgatóitól érkezett – talán érthető módon –, akik közül heten óvodapedagógus szakon tanulnak, közülük ketten cigány-roma nemzetiségi szakiránnyal kiegészített tanulmányokat folytatnak. Végzős, másod- és harmadéves hallgatók egyaránt vannak közöttük. Hatan tanulnak az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen természettudományi, informatikai, pedagógiai és bölcsészkaron. Három hallgató kötött ösztöndíjas szerződést a Károli Gáspár Református Egyetem diákjai közül, akik tanítónak vagy középiskolai tanárnak készülnek, további hallgatók a Sapientia Hittudományi Főiskolán, a Gál Ferenc Egyetemen, és az ELTE-n folytatják tanulmányaikat jelenleg.

„Jelképesen szólva ma egy tantestületnyi fiatal írta alá új tanulmányi szerződését, amely az EKIF-intézmények számára a remény jele, hiszen a most leszerződő fiatalok egy, de legkésőbb négy éven belül biztosan egy egyházmegyei oktatási vagy nevelési intézmény munkatársai lesznek” – mondta Selmeczi Zoltán, az EKIF főigazgatója köszöntőjében.

A 2021/2022. tanév második félévében 2022. március 19-éig lehet majd benyújtani az ösztöndíjkérelmeket.

Az új pedagógus-ösztöndíj Gróf Migazzi Kristóf püspökről kapta a nevét, aki az egyházmegyéért több évtizeden keresztül komoly felelősséget vállaló főpásztor volt a 18. században, és akinek város- és közösségépítő tevékenysége hosszú távon meghatározta a Váci Egyházmegye fejlődését. Az ő idejében épült meg a székesegyház, alakult ki az egyházi központ Vácon, és épült meg az egykori szeminárium, amely ma az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának ad otthont.

Bővebb információ az ösztöndíjról ITT található.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria