Ünnepi hangverseny a debreceni székesegyházban

Az est vendége Kapitány Dénes orgonaművész, a zirci ciszterci apátság orgonistája és a Debreceni Szent László Kórus voltak. Vezényelt: Dobos Mihály, közreműködtek: Ludmány Antal oboaművész és Ludmány Antalné Szilágyi Ágnes énekes.

A hangversenyen Giovanni Battista Pergolesi, Antonio Caldara, Johann Ludwig Krebs, Kodály Zoltán és Erkel Ferenc művei szólaltak meg.

Hit nélkül alkotás nem születne, mert a művésznek hinnie kell elgondolása megvalósíthatóságában. A nagy művekhez, az emberiséget megszólító alkotásokhoz azonban ennél több kell: az Istenbe vetett hit. Annak tudatát, hogy a tehetséget Isten kezéből kaptuk, soha nem feledhetjük. Erre tanítanak bennünket a legnagyobbak – fogalmazott köszöntőjében Zsengellérné Varga Valéria, a hangversenysorozat egyik főszervezője.

Emlékeztetett arra, hogy Mozart tulajdonítják a mondatot, miszerint: „Műveimet nem én írom, felülről vezetik kezemet.” Bach pedig minden műve végére 4 betűt írt a Fine szó alá: D S G L (Deo Soli GLoria), vagyis „Egyedül Istené a Dicsőség”.

A hit erőt ad a hűséghez. A hazához való hűséghez is erő kell, mert nemcsak virágzásában, hanem gyengeségében is vállalnunk kell az országot, népet, nemzetet, ahova tartozunk. Sőt, ekkor kell igazán okosan, bátran cselekedni, tenni érte és felemelni – mondta a koncertsorozat főszervezője, majd Eötvös József 1839-ben írt szavait idézte: „Nehéz a kor, melyben élünk, forró egünkön terhes fellegek tornyosulnak, s az ember lankadtan, remegve a közelgő vésztől halad örömtelen ösvényein; de ha a nap legforróbb, s a vetés föld felé hajolva már alig bírhatja kalászait, nem közeleg-e éppen akkor az aratás? Reméljetek, ifjak!”

1848 márciusában egy maroknyi ifjú magyar nemcsak remélt, tett is. A szabadságvágy elindította az évszázad legszebb és legkétségesebb kimenetelű forradalmát. Illyés Gyula száz évvel Eötvös kesergő-bízó sorai után így von számvetést történelmi küzdelmeinkről: „A magyarság [...] létét vakmerő harcainak köszönheti. E harcok kezdettől fogva mindig védekező harcok, az idő elteltével mind kétségbeesettebb védekező szabadságharcok. Valamennyi reménytelen. A meglepő az, hogy kitörésük pillanatában a legreménytelenebbek; az ellenség mindannyiszor legalább hússzor erősebb; a józan ész visszatántorodnék ilyen vállalkozástól. A higgadtságáról, tárgyilagos szemléletéről híres nemzet látja, hogy nekiugrása csak kudarccal végződhet, s mégis újra és újra nekiugrik Góliátnak. Balsejtelme mindannyiszor valóra válik, de ebből a leckéből sem okul. Történelmünk nem logikára oktat. Arra oktat, s ez benne a vigasztaló és magasztos, hogy nemzetek életében olyan fogalmaknak is van értelme, mint bátorság, merészség, ideákhoz való ragaszkodás. Vagyis hűség” – zárta köszöntőszavait Zsengellérné Varga Valéria.

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír