Van, aki már dolgozni jár – Így élnek az MMSZ gödi fogyatékosotthonából kiköltözött emberek

Hazai – 2023. június 1., csütörtök | 14:53

A Pest megyei Gödön működő, súlyos és halmozottan sérült embereket ellátó Gondviselés Háza – Fogyatékos Emberek Otthona nagy létszámú intézményből 2020-tól napjainkig nyolcvan lakót helyezett el támogatott lakhatási programjában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ), és jelenleg további ötven lakónak épít új otthont.

A zsúfolt intézményből kiköltöző fogyatékos emberek képességei látványos fejlődésnek indulnak a kis létszámú lakóotthonokban. Az érintettek élete jelentősen megváltozik; többen közülük ma már egyedül vásárolnak, önállóan utaznak a tömegközlekedéssel, és vannak, akik a nyílt munkaerőpiacon is el tudtak helyezkedni.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018. július 1-jén alapította meg a Gödi Gondviselés Háza intézményét, amely a településen négy évtizede működő, kétszáz fős állami fogyatékosotthon épületében élő, súlyos állapotú fogyatékos emberekről gondoskodik tovább.

Az első időszakban a karitatív szervezet valamennyi ellátott állapotát felmérte, és személyre szóló fejlesztési tervet készített mindenki számára. A fogyatékos emberek méltóságát és érdekeit szem előtt tartó szakmai program fokozatosan nyitotta meg a korábban zárt intézményt.

2020-ban megkezdődött az első lakók felkészítése a zsúfolt intézményből való kiköltözésre; ehhez gyógypedagógusok vezetésével zajló speciális képzésen vettek részt az érintettek. 2022 végéig hét, erre a célra átalakított családi házba összesen nyolcvan lakó költözött át, további tíz embert pedig az intézmény területén található kisebb épületben lévő lakószobákban helyeztek el.

A régi épület felső szintjei ma már üresek, az egykor kétszáz fős intézményben alig több mint hetvenen maradtak. A létesítmény udvarán megkezdődött két 25 fős lakórészleg építése.

Gödön két, Erdőkertesen egy, Veresegyházon és Őrbottyánban pedig két-két átalakított családi házban élnek az intézmény korábbi lakói. Az otthonok akadálymentesek, három épületbe liftet építettek, egyet pedig speciális tetősínekkel láttak el, hogy az ágyban fekvő emberek mozgatását megkönnyítsék.

A lakóközösségekben továbbra is jelen vannak a karitatív szervezet munkatársai; ahol csak lehet, a már ismert ápolók és szakemberek maradtak velük az új környezetben is.

A kötött napirenddel működő nagy intézmény után komoly változást jelent, hogy a fogyatékos emberek a lehető legnagyobb önállósággal élnek; eldönthetik, mit esznek reggelire, mivel töltik a szabadidejüket, melyik ruhájukat veszik fel, mire költik a zsebpénzüket.

Mindegyik önálló lakóotthonnak saját jellegzetessége van. Van, ahol több a fiatalkorú; máshol csak férfiak laknak; az egyik veresegyházi épületben pedig fekvőbetegek élnek, akik közül a legtöbben életükben először itt láttak hóesést, mert a gondozóik kitolták őket a teraszra, amikor havazni kezdett.

A tágas kertek, a ház körüli feladatok, a személyes döntések lehetőségei és az új környezetben is folytatódó fejlesztő foglalkozások hatására a lakók látványos fejlődésnek indultak.

A 2020-ban az elsők között kiköltözött 24 fogyatékos ember közül tizenheten a mindennapos munkavégzésre felkészítő fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt, hárman pedig már el is helyezkedtek: ketten egy pékségben címkézik a becsomagolt pékárut, harmadik társuk betanított segédmunkás egy gödi építkezésen.

A támogatott lakhatási programban érintett fogyatékos emberek egyre jobban beilleszkednek környezetükbe. A helyi buszsofőrök tudják, melyik járatokkal utaznak az érintettek; sokukat felismerik az utcában élők; van, akinek már a születésnapját is megjegyezték a sarki üzletben, és van olyan otthon, ahová az egyik szomszéd rendszeresen átjár zongorázni a lakóknak.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Kovács Bence

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria