Van-e gyógyulás, ha tönkrement a házasság?

Nézőpont – 2011. június 28., kedd | 15:37

Sok válságba került kapcsolat orvosolható, de sajnos vannak menthetetlen helyzetek. Hogyan tud talpra állni az ember, ha elhagyta a házastársa?

A Szentírás arról beszél, hogy a házasságban két ember „egy testté” lesz, Isten eggyé forrasztja szívüket. Ezért a házasság felbomlása mindkét fél számára kimondhatatlan szenvedéssel jár, ha nem is feltétlenül ugyanakkor élik át. Hogyan lehet túlélni ekkora fájdalmat? Honnan kapunk erőt, hogy valaha újra tudjunk szeretni? Íme néhány jó tanács:  

Legyünk tisztában azzal, hogy ez a veszteség, a szenvedés ideje!
Egy számunkra nagyon fontos ember elveszítése életünk minden területére kihat, és számíthatunk rá, hogy nem lesz könnyű feldolgoznunk a történteket. Fontos azonban tudnunk, hogy a fájdalom nem tart örökké: a veszteség miatti szenvedésnek kezdete, vége és előre kiszámítható szakaszai vannak. A fájdalom, a zavarodottság az elején a legnagyobb, idővel enyhül. Ha átadjuk magunkat a küzdelemnek, és merjük átérezni mindazt, amit érzünk, érzelmeink idővel elcsitulnak.

Ne várjuk magunktól, hogy mindent úgy tudjunk folytatni, mintha mi sem történt volna!
A szenvedés haragot, elbizonytalanodást, étvágytalanságot, alvási zavarokat is okoz. Sokszor arra indít, hogy távolodjunk el a családtól, a barátoktól. Egyedüllétre vágyunk, hogy tisztázni tudjuk magunkban a történteket. Mindeme szenvedések közepette mérhetetlenül nehéz volna magunktól azt követelni, hogy teljesen „normálisak” maradjunk. Legyünk gyengédek saját magunkhoz: engedjük meg magunknak, hogy most a küzdelemre fordítsuk erőinket!

Ne engedjünk a kísértésnek: ne hibáztassuk a társunkat!
Bár a szívünk romokban hever, bizonyára ő is megszenvedte a magáét, míg ilyen döntésre jutott. Valószínűleg maga is átélte a veszteséggel járó fájdalmat. Bár a döntése kimondhatatlanul fáj, ne könyveljük el elvetemültnek, és ne tápláljunk haragot iránta! A gyógyulás azon múlik, hogy idővel le tudjuk küzdeni az erős érzelmeket.

Minden veszteségből tanulhatunk.
Ha most nagyon fáj is, ha minden összekavarodott is, idővel megértjük, mi lehetett az oka annak, hogy tönkrement a házasságunk. Ha elgondolkodunk, sok mindenre rájövünk saját magunkkal, illetve azzal kapcsolatban, mivel járultunk hozzá magunk is a hitvesi kapcsolat megromlásához. Miközben azonban próbáljuk mindezt megérteni, legyünk gyengédek saját magunkhoz! Ne hibáztassuk, ne büntessük most magunkat, hanem legyünk megértőek, tanuljunk a történtekből, és bocsássunk meg!

Kérjünk segítséget!
Nagy a kísértés, hogy mindent egyedül csináljunk végig, pedig a szakítást követő időszakban nagyon sok támogatásra van szükség. Különösen sokat jelent, ha tudunk olyanokkal beszélgetni, akik hasonló megpróbáltatáson mentek keresztül. Engedjük, hogy az emberek mellénk álljanak, fogadjuk el a segítséget ebben a nehéz időszakban!

Bízzunk benne, hogy erősödni fog a hitünk!
A Szentírásban számtalan történet szól arról, hogy Isten megsegíti gyermekeit a megpróbáltatásban. Az Úr sohasem ígért gondtalan életet; azt azonban igen, hogy átsegít a veszteség okozta szenvedés gyötrelmén, és minden élethelyzetben vigaszt, reményt, erőt ad. Bízzunk gondviselésében! Semmi sem történik az életünkben, ami át ne ment volna Isten szerető kezén. Vannak és lesznek veszteségek, szenvedések, de mindezekben keressük az Úr vezetését!

Merjünk újra szeretni!
Ne engedjünk a kísértésnek, hogy a szenvedéstől tartva örökre bezárjuk a szívünket! Valahányszor merünk szeretni, a szenvedés kockázatát vállaljuk. Ebben az életben sohasem mehetünk biztosra; óvatosan vigyük hát „tálcán” a szívünket, de igenis merjünk újra igaz szeretettel fordulni mások felé, mert csak így lehet élni!

Forrás: cbn.com

Magyar Kurír

(mk)