Varga László püspök a KATTÁRS nyitó szentmiséjén: Az ellenségszeretet a Krisztus-követéssel kezdődik

A főpásztorral együtt celebrált Udvardy György veszprémi érsek, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke; Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök; Martos Levente Balázs és Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspökök; Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök és Pál József Csaba temesvári püspök. Az asszisztenciát paptestvérek, a Központi Szeminárium növendékei és diakónusok adták.

Az evangélium a hegyi beszédből hangzott el: az ellenségszeretetről szóló versszakasz (Mt 5,43–49).

Szentbeszédében Varga László püspök kifejtette: amikor Jézus az ellenségszeretetről beszélt, nem volt olyan család Izraelben, aki ne gyászolt volna. Hatezer zsidót feszítettek keresztre a rómaiak egy lázadás miatt. Nem provokatőr Jézus? Átállt a rómaiak oldalára, hogy ilyeneket kér: szeressétek ellenségeiteket? Nem őrültség ez? Lehet egy farkastörvényű világban teljesíteni az ellenségszeretet parancsát? Jézus egyértelművé tette követőinek: úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. A bárányoknak pedig nem sok esélyük van egy farkastörvényű világban...

A főpásztor rávilágított:

nem az ellenségszeretettel kezdődik, hanem a Krisztus-követéssel. Először azt a döntést kell meghoznunk, hogy követni akarjuk az Úr Jézus Krisztust. Kerül, amibe kerül. Ha nem ebből indulunk ki, még megbocsátani sem tudunk igazán egymásnak.

 Az első döntés tehát: követni akarom a Mestert és meg akarom élni azt, amit tanított. Példát adtam nektek, amit én cselekedtem, ti is úgy tegyetek. És ő szerette az ellenségeit, imádkozott értük, a legnehezebb órában, és az ellenségeiért is feláldozta az életét. Őket is megváltotta a kereszten.

Hajlandók vagyunk-e meghozni a döntést a Krisztus-követésre, vagy beérjük azzal, hogy gyakoroljuk a vallásunkat, becsületes, tisztességes állampolgárként, egyháztagként, a lelkiismeretünket követve, és ez nagyon jó. De van még jobb. És ezt a nagyobb jót, ezt a még jobbat kéri tőlünk az Úr Jézus Krisztus. Ha eldöntöttük, hogy ezt a többet szeretnénk papként, katolikus keresztényként, akkor már nem olyan lehetetlen, amit Jézus kér. Ő soha nem kérte, hogy önerőből tegyük, megígérte és megtartotta, hogy „veletek vagyok mindennap, a világ végéig”. Nélkülem semmit sem tehetek, vele van-e lehetetlen?

Van-e olyan, ami Istennel lehetetlen? A Biblia válasza egyértelmű: nincsen.

Vagyis ha vele próbáljuk meg, nemcsak a döntést hozzuk meg, hogy követni akarjuk Jézust, hanem vele akarjuk megtenni a legnehezebbet, az ellenség szeretetét, akkor a szentek hosszas sora bizonyítja, hogy ez lehetséges, nem őrültség.

Varga László föltette a kérdést: ki az ellenség? Olyan korban élünk, amikor ellenségképeket gyártanak tömegével mindannyiunk számára. Minden oldalon megmondják, ki az ellenség, kit kell utálni, megvetni, kerülni, és kit kell szeretni. Jó lenne, ha ezeket az ellenségképeket megszűrnénk az evangélium fényében. Tényleg? Isten is azt gondolja, hogy ő az ellenségem? Vagy csak a médiumok? Van, amikor egyértelmű, hogy ki az ellenségem: az, aki az életemre tör. Aki lejárat, aki bánt, megsebez. De nem csak ő. Van egy sokkal finomabb megközelítés is. Az ellenségem az, akinek a jelenlétében nem tudom igazán adni magamat. Összeszorul a torkom, megváltozik a viselkedésem, inkább elkerülném, a testem jelez. Ő az ellenség. A te nehéz embered. Akivel szenvedés egy levegőt szívni. Nehéz a közelében jelen lenni.

Miért fontos, hogy tudjuk, ki az ellenség? – hangzott a szónok kérdése. Mert másképpen kell szeretni a felebarátomat, mint az ellenségemet. Nem ugyanúgy szeretjük a testvéreinket, barátainkat, családtagjainkat, mint azokat, akik az életünkre törnek, vagy veszélyeztetik a létünket. Ám őket is szeretnünk kell, ha eldöntöttük, hogy Krisztus-követő keresztények akarunk lenni. Tudjuk, hogy ki az ellenség, és ellenségként kell szeretni őt. Jézus bezárta a kört.

Vagy azért kell szeretnem az embertársamat, mert felebarátom, testvérem, vagy azért, mert ellenségem.

És nem adott felmentést senkinek. Akinek a jelenlétében megváltozik a viselkedésem, akit legszívesebben elkerülnék, őt úgy kell szeretnem, mint az ellenségemet. És mit kért Jézus, amikor az ellenségszeretet parancsát adja? Áldjátok, és ne átkozzátok őket!

Az ellenségszeretet első lépése, hogy felismerem: van ellenségem, a második pedig az, hogy jót teszek vele. Ez a jó cselekedet elsősorban az áldásmondás.

Ezt nem tudja megakadályozni, mert jót kérek Istentől a számára. De a megélt tapasztalatok szerint nemcsak az ellenségre kell áldást kérni, hanem saját magamra is. Mert amikor valaki az ellenségemmé válik, ott az én szívem is sebzetté válik, és az áldás, ha őrá és magamra kérem, akkor ezzel Isten a szívemet gyógyítja. Jézus a megbocsátás fontosságára is figyelmeztet. A kiengesztelődés azt jelenti, hogy hajlandó vagyok újra egy levegőt szívni veled. Jézus is megbocsátott, és ő is kiengesztelődött veled

A püspök így fejezte be szentbeszédét:

egy igazságosabb és testvériesebb világ építéséhez kulcskérdés, hogy mit kezdünk az ellenségeinkkel.

Hajlandók vagyunk-e elindulni a szeretet útján, őfeléjük is, hajlandóak vagyunk-e megbocsátani és kiengesztelődni? „Köszönjük meg a Szentlelket, az ő munkáját a szívünkben és kérjük őt, hogy tanítson meg minket szeretni, még az ellenségeinket is. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen!”

A szentmisén zenei szolgálatot a Meghívtál zenekar végezte.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír