Várhatóan még az idén megépül a Jézus Krisztus-torony, a barcelonai Sagrada Família-bazilika csúcsa

Kultúra – 2025. február 18., kedd | 20:57

Rekordszámú látogatóval és rekordbevétellel zárta 2024-et a barcelonai Sagrada Família-bazilika, amelynek befejezését tíz éven belülre ígéri az építésért felelős tanács – adta hírül az MTI február 18-án. Arról is beszámoltak, hogy várhatóan idén megépül a Jézus Krisztus nevét viselő torony, amelynek tetejére kilátó funkciót is ellátó kereszt kerülhet.

Xavier Martínez főigazgató a múlt évi eredményeket ismertetve elmondta: 4,8 millió turista váltott belépőt, ami mintegy 134 millió euró bevételt jelentett az intézménynek.

A látogatók száma 2,7 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, 64 százalékuk külföldről érkezett, a legtöbben az Egyesült Államokból, Franciaországból és Olaszországból, de jelentősen nőtt a kínaiak és dél-koreaiak száma is.

Hangsúlyozta: a bazilika kapacitása nem teszi lehetővé, hogy ennél jelentősen több látogatót fogadjon.

A főigazgató beszámolója szerint a bevételekből tavaly 44,7 millió eurót költöttek építési munkálatokra, a tervek szerint idén ennél többet, 55–60 millió eurót fordítanak erre a célra.

Esteve Camps, a bazilika építésügyi tanácsának elnöke elmondta: a munkálatok középpontjában jelenleg a legmagasabb, 172,5 méteres, Jézus Krisztusról elnevezett torony befejezése áll, amelynek tetejére kilátónak is helyet adó keresztet terveznek.

Várhatóan a munkálatokkal még idén elkészülnek, és jövő júniusban, Antoní Gaudí halálának századik évfordulóján fel is avatják a tornyot, amely ezzel a város legmagasabb épületévé teszi a bazilikát.

A tanács elnöke kitért arra, hogy már megkérték az engedélyt a városi önkormányzattól az utolsó, az úgynevezett Dicsőség homlokzat kialakításához szükséges állványzat és kerítés felállításához, és abban bíznak, hogy a hónap végén megkezdhetik az összeszerelését.

Mint mondta, továbbra sem mondtak le arról, hogy ezen az oldalon megépítsék azt a lépcsősort, amelyet Gaudí eredetileg főbejáratként tervezett. Az elképzelést azonban vita és tiltakozás övezi, mivel ehhez több környékbeli épületet le kellene bontani. A kerület lakosait tömörítő civil szervezet egy 1975-ös kulturális minisztériumi jelentésre hivatkozva azt állítja: az eredeti terveken nem szerepel a lépcső, azt később adták hozzá a terveket átdolgozó Gaudí-tanítványok.

Forrás: MTI

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria