Véletlen vagy Gondviselés? Elgondolkodtató tények – Elmélkedések a Communio folyóiratban

Vannak pillanatok az emberi történetek hálójában, amikor valami váratlan történik, és az emberek élete fenekestül felfordul. Akár a Gondviselés jelének, akár Fortuna rendelkezésének, akár egyszerűen szerencsés véletlennek látják – mindenesetre az ilyen események értelmezésre szorulnak azok részéről, akikkel megesnek és akik hallanak róluk.

I.

Nemesis divina – a nagy botanikus, Carl von Linné (1707–1787) ezzel a címmel több mint száz botrányos eseményt gyűjtött össze, amelyet végrendeletileg fiára hagyományozott. Olyan történetekről van szó, amelyekben az emberek bűnös cselekedetet követnek el – és a megtorlás istennője, Nemezis felelősségre vonja őket értük. A gonoszról alkotott kísérleti teológiája azt feltételezi, hogy már ebben az életben létezik a bűn és a büntetés egyensúlyának korábban fel nem ismert, rejtett rendszere. A Linné által elbeszélt történetek azonban szemben állnak magyarázatkísérleteivel, amelyekkel a megtorlás erkölcsi rendszerébe kívánja illeszteni őket.

Ezzel szemben olyan események is összegyűjthetők, amelyek kivonják magukat a rendszerező megközelítés alól. Az emberi történetek átláthatatlan hálójában vannak pillanatok, amikor valami váratlan történik, és az emberek élete fenekestül felfordul. Nem történelmi események, amelyek megváltoztatták a világtörténelem menetét, hanem olyanok, amelyekben valami teljességgel valószínűtlenül tört be az emberek élettörténetébe. Akár a Gondviselés jelének, akár Fortuna rendelkezésének, akár egyszerűen szerencsés véletlennek látják – mindenesetre az ilyen események értelmezésre szorulnak azok részéről, akikkel megesnek és akik hallanak róluk.

II.

1939-ben Orléans-ban három fiatal egy csínyt tervezett. A katedrálisba mentek gyónni. A gyónás során mindegyikük súlyos bűnök – hazugság, lopás, szexuális túlkapások – komoly lajstromát adta elő, hogy a papot provokálják. Ő csak a harmadiknál látott át a szitán. Az utolsónak a következő elégtételt adta: „Kérlek, menj előre, térdelj le a Megfeszített előtt, és mondd el háromszor az imát: »Uram, köszönöm, hogy hordoztad bűneimet.«” A harmadik követte ezt az ajánlást. Elmondta a rövid imát, de másodjára már dadogni kezdett, a harmadik ismétlésnél pedig cserbenhagyta a hangja, és sírva fakadt – átalakult emberként hagyta el a katedrálist. A harmadikat Áronnak hívták, és zsidó származású volt. „Az a fiú én voltam” – mondta Jean-Marie Lustiger bíboros, aki e sorsfordító élmény után, szülei ellenállása ellenére, belépett a Katolikus Egyházba. Lustiger ezt a történetet egy késői prédikációban tárta fel.

III.

Viktor Franklnak, aki már a II. világháború előtt elismert pszichiáter volt, Ausztria annektálása után felajánlják, hogy elmenekülhet a megszállt országból. A náci csatlósok zsidóellenes intézkedései egyre fenyegetőbbek. Töpreng, vajon megteheti-e ezt, mert idős szülei még Bécsben élnek. Az Am Steinhof pszichiátriai kórház vezető orvosaként végzett munkájának köszönhetően kezdetben még mindannyian védelmet élveznek. Azon a napon, amikor az Egyesült Államokba szóló vízum csakugyan megérkezik, Frankl dilemmája – menjen, vagy maradjon – élessé válik: „Bizonytalanul hagyom el a házat…, sétálok egy kicsit, és azt gondolom: »Nem ez az a tipikus helyzet, amikor szükség lenne egy égi jelre?« Amikor hazajövök, a szemem egy asztalon heverő kis márványdarabra esik.” A lerombolt bécsi zsinagógából származó törvénytábla letört darabja, és amikor Frankl alaposabban megnézi a követ, felfedez egy héber betűt, amely csak a Tízparancsolat negyedik parancsolatában fordul elő: „Tiszteld apádat és anyádat” – ez az intő jel (éppen a kiutazási engedély kiállításának napján) legyőzi. Minden kétsége eloszlik, és úgy dönt, hogy marad, bár zsidó lévén életveszélyes helyzetbe kerül.

Visszatekintve így ír: „Úgy látszik, a koncentrációs tábor volt az igazi érettségi vizsgám. Nem kellett elmennem rá – megúszhattam, és még időben Amerikába mehettem volna. Amerikában kifejleszthettem volna a logoterápiát, bevégezhettem volna életművemet, teljesíthettem volna életfeladatomat – de nem tettem. És így kerültem Auschwitzba. Ez volt az experimentum crucis.” Az a tény, hogy haldokló édesapja mellett lehetett a táborban, később megerősítést jelentett számára, hogy helyesen olvasta a jelet.

A teljes írás ITT olvasható.

Forrás és fotó: Communió folyóirat

Magyar Kurír