Vízi Gábor András a szlovákiai Nagykürtösön született 1971. július 13-án. 2001-ben lépett be a pálos rendbe, ahol 2006-ban tett örökfogadalmat. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán végzett tanulmányait követően, 2012. június 23-án szentelték pappá a pálosok petőfiszállás-pálosszentkúti kegyhelyén. Ezt követően a márianosztrai pálos kolostorba került, ahol előbb káplánként, majd plébánosként és házfőnökként szolgált tartományfőnöki kinevezéséig.
Az alábbiakban a kinevezett tartományfőnök köszöntőjét olvashatják.
„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid 13,8)
Kedves Testvérek! Kedves Barátaink!
Ezzel a szentírási gondolattal fordulok hozzátok most, amikor a Magyar Pálos Rend tartományfőnöki szolgálatát – Isten kifürkészhetetlen akaratából és a szerzetestestvéreim bizalmából – ez év júniusától átveszem.
Rohamosan változó világban élünk. Az idők jelei, a társadalmi és lelki kihívások mindannyiunkat állandó készenlétre és megújulásra késztetnek. Ami tegnap még biztosnak tűnt, az ma gyakran bizonytalan. Ám ebben a sodrásban van egy kősziklánk, amely az idők kezdete óta rendületlenül áll: Isten örök és változhatatlan szeretete, valamint az Ő gondviselő jelenléte, amely átöleli múltunkat, jelenünket és jövőnket. Ez a mi biztonságunk, egyúttal bizonyosságunk is, és ez az a biztos pont, amire én is alapozni tudom a tartományfőnöki szolgálatomat.
Őszinte vallomással tartozom nektek: amikor a tartományfőnöki kinevezést megkaptam, mélyen átéreztem a magam kicsinységét és gyarlóságát. Azonban nem a magam erejében bízom: reménységemet az Úr kegyelmébe vetem, aki a gyengéket választja ki, hogy megmutassa erejét. Kérlek Benneteket, hordozzatok engem imáitokban, hogy hűséges, alázatos és bölcs elöljárója lehessek a magyar pálos tartománynak!
Új szolgálatomat egyetlen fontos szó, gondolat köré szeretném építeni: együtt.
Együtt kell lennünk Istennel az imában és Istenben egymással.
Együtt kell maradnunk a szerzetesi közösségben, egymást támogatva és hordozva.
Együtt kell munkálkodnunk a ránk bízott lelkek üdvösségén, hirdetve a reményt.
Együtt kell szeretetben működnünk mindazokkal az emberekkel, közösségekkel, szervezetekkel, akik a szerzetesrendünk körül vannak.
Együtt kell lélegeznünk és szolgálnunk a Katolikus Egyházzal mint annak hűséges tagjai, erősítve a hidat a kolostorok csendje és Egyházunk élő közössége között.
Együtt induljunk el tehát, és legyünk együtt ebben az új tartományfőnöki időszakban, kérve Remete Szent Pál és Boldog Özséb atyánk közbenjárását, a Szent Angyalok segítségét, és bízva a Magyarok Nagyasszonya, rendünk Édesanyja anyai oltalmában!
Testvéri szeretettel:
András atya
Forrás és fotó: Magyar Pálos Rend
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
