Vizitáció a Szentföldön – Várnai Jakab naplója (1–2. rész)

1. rész – Keljünk útra!

Ami most elkezdődik, az egy szentföldi út leírása, de nem a szokásos értelemben. Nem a történelem dominál benne (bár időnként fel kell idézni egy-két dolgot), de nem is csupán egy sokadik zarándokbeszámoló (bár azokat is jó forgatni). Nem pótolja tehát a történeti vizsgálódásokat és az útikönyveket sem.

Illő viszont, hogy megírjam, mert részem volt egy ajándékban, amit nem tarthatok meg magamnak. 2015 júliusában a ferences rendi főelöljáró kinevezett vizitátornak a Szentföldi Kusztódiához. A vizitátornak meg kell látogatnia minden rendházat és beszélnie kell a rend minden tagjával ott. A megbízatás 2016. szeptember végén lejárt, de azóta még öt alkalommal eljutottam másokkal oda, főleg Jeruzsálembe. Létrejött egy kötődés, ami személyesen is erőt ad, és már eddig is sok fontos dolgot segített közvetíteni másoknak.

Nyilvánvaló persze, hogy a vizitáció után is számos dolgot fed a szolgálati titok és a személyes diszkréció. De azért az életnek sok más olyan része van, amiről lehet beszélni, és érdekes is. Milyen nagyobb „projektek” zajlanak? Kik is ma a ferencesek ott? Mi az aktuális helyzetük, terveik, eseményeik? Tágabban: milyen ott a keresztények élete?

Lehet, hogy egyszer majd képes leszek klasszikus irodalmi formában összefoglalni a vizitáció egész történetét és minden élményét, de egyelőre inkább azt a módszert választom, hogy a naplójegyzeteim alapján haladok.

*

2015. június

Ekkor ülésezett Assisiben a ferences rend nagykáptalanja, ez a hatévenkénti gyűlés, amely tanácskozik a rend helyzetéről, elvégzi a tisztújítást, és meghozza az időszerű döntéseket. A magyar provincia vezetője, minisztere, Dobszay Benedek is részt vett rajta. Június 1-jén írt nekem arról, hogy a rend főelöljárója, miniszter generálisa puhatolózott nála, meg tudna-e bízni engem a Szentföldi Kusztódia vizitátori feladatával. A vizitátor rendünkben végiglátogatja a testvéreket a káptalan előtt, elnököl a káptalanon, és kíséri az új miniszter megválasztásának folyamatát. Ez a folyamat pedig a kusztódia esetében más, mint a többi provinciánál, mert a keresztes kor után a Szentföldön a ferencesek vezetője, a kusztos volt a Katolikus Egyház hivatalos képviselője, ezért a kusztost nem a Szentföldön élő testvérek választják, hanem a rend központi tanácsa, a generális definitórium, és a pápa hagyja jóvá. Mivel 2003 és 2009 között tagja voltam a definitóriumnak, így 2004-ben részese voltam Pierbattista Pizzaballa kusztos megválasztásának. Tudtam tehát, mennyire kényes feladat ez, de azt is tudtam, hogy nemzetközi, rendkormányzati tapasztalattal rendelkező személyt keresnek. Nem mondtam tehát nemet. Olyan módot kell majd keresnünk a feladat elvégzésére – gondoltam –, hogy munkámmal, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektori feladataival összehangolható legyen.

Addig kétszer voltam a Szentföldön életemben. 2000 januárja végén a provincia negyven tagjával egy jubileumi zarándoklatra mentünk, amelyet Werner Mertens atya, az észak-német ferences provincia szentföldi komisszáriusa szervezett meg és vezetett le nekünk. Ez egy hétnapos, „klasszikus” zarándoklat volt, a legtöbben ekkor jártunk először ott. Télen mentünk, érkezésünk napján még hó is esett, másnap a Templom téren érdekes volt kerülgetni a hóbuckákat. Leginkább azonban a „fény” különleges élményeként maradt meg bennem ez az egy hét, több síkon is: maga a napsütés, azután egyik-másik szent hely felragyogása imádságban, az evangélium megvilágítása, közösségi összetartozásunk új világossága.

2007 júliusában pedig a rend szervezett egy nemzetközi zarándoklatot, amelyre minden provinciából hívtak két olyan testvért, aki az utolsó tíz évben tett örökfogadalmat. Ez nyilván nem szokványos zarándoklat volt, hanem a fiatal örökfogadalmasok egyfajta továbbképzése, közös ünnepe is. A kb. 150 fős csapatot a definitórium is végig elkísérte, sőt mi még egy hétre ott maradtunk Jeruzsálemben. Ekkor már jobban beláttam „a színfalak mögé”, megismertem a kusztódia életének mindennapjait, beszélgettem ott élő testvérekkel.

Ezeket az élményeket élesztgettem magamban, amikor Michael Perry miniszter generális június 18-án felhívott telefonon, és tájékoztatott a kinevezésről. Világos volt a számomra, hogy ez nem egyszerűen egy munka, amely „megcsinálható”, hanem ez egy nagy, szent meghívás, aminek meg kell felelni. Beszéltem a főiskolai vezetőséggel a kinevezésről, és nagyon épültem rajta, ahogy felelősen, de hitben fogadták és támogattak. E-mailben tájékoztattam a ferences testvéreket a provinciában és a tanár kollégákat a főiskolán: sok támogatást kaptam. A pasaréti rendházban, ahol élek, már találgattuk, hogyan tudnának majd helyettesíteni engem. Másnap már írtam is egy előzetes jelentkező e-mailt a kusztosnak, Pierbattistának, aki válaszolt is, ekkor éppen Milánóban volt. Elkezdtem „tanulni” a Szentföldi Kusztódiát: elolvastam, amit csak tudtam, lélekben készültem a bonyolult helyzetekre. Egyeztettünk egy előkészítő találkozót a kusztos atyával Jeruzsálemben.

* * *

2. rész – Előkészületek Jeruzsálemben (2015. augusztus 6–10.) 

Az első megérkezés Tel-Aviv repülőterére. Egy alacsony, vékony ferences barát várt rám: Sergio Galdi, a kusztódia titkára, akiről később kiderült, hogy ő fogja ellátni mellettem az ilyenkor szokásos titkári feladatokat is. Sergio Nápolyból való, negyvenévesen lépett be a rendbe, addig a közigazgatásban dolgozott. Egy fehér Golfba ültünk be, és vettük utunkat Jeruzsálem felé, nagy türelemmel az autópályán zajló munkálatok közepette (milyen jó is lesz – gondoltam –, ha megépül a harmadik sáv…). Első érkezés a kusztódia anyaházába, a San Salvatore-kolostorba: ahogy a bevezető úton jövet felbukkan az Óváros, és fölötte a San Salvatore templomtornya.

Az új kusztódiai központ, a curia elkészült azóta, hogy 2007-ben még építése közben láttam. A földszinten a gazdasági hivatal és előadótermek, az első emeleten a kusztos irodája, titkársága és a levéltár, a második emeleten a műszaki osztály és üléstermek, a harmadik, legfelső szinten egy nyolcszobás rendház, itt lakik a kusztos, a helyettese (a vikárius), az ökonómus, a titkár (tulajdonképpen irodavezető) és a szíria-libanoni régió felelőse. Külön kis kápolna, teakonyha, teraszrész. Itt kapom meg az egyik vendégszobát, ez lesz végig a „támaszpontom”. Betlehemben van egy bútorkészítő műhely, amellyel a kusztódia dolgoztat a különféle rendházak számára – ide is ők készítettek minden bútort. Külön nekem 30 centivel meghosszabbítottak egy ágyat… A polcokon a kusztódia, pontosabban a Flagellatio biblikus intézet összes kiadványa. Tágas fürdőszoba, gombnyomásos redőnyök. Egy rövid üdvözlésre Pierbattista is előkerül.

Negyed nyolckor mondják a vecsernyét a templom szentélyében, olaszul, nem tartanak hosszú szüneteket a zsoltársorok között: félkor már az ebédlőben vagyunk. A testvérek köszöntése, régi és új arcok. A gvardián a francia Stéphane Milovich, 2007-ben ő volt a kusztódiai titkár. Az augusztusi időszakban sokan nincsenek itthon (főleg a növendékek közül), ezért az egyébként óriási méretű, hosszú ebédlőben nem a megszokott, némileg „hierarchikus” ülésrend van, hanem a praktikum érvényesül: a tálalóablak közelében ülünk. Ilyenkor is van azonban felszolgálás, nincs önkiszolgálás. Később derült ki számomra, hogy nem beosztás alapján végzik ezt a testvérek, hanem egyszerűen a „fiatalabbak” vagy a mozgékonyabbak nekiállnak jó szívvel. Étkezés végén ők szedik össze az edényeket is, csak utána van az imádság. Pierbattista maga mellé ültet, de még nem „dolgozunk”, arra lesz még elég idő.

Vacsora után azonnal fölmegyünk a „divanóhoz”. Ilyen helyiség minden itteni kolostorban van, itt fogadják a vendégeket: egy nagyobb terem, a fal mellett egyszerű, alacsony ülések. Sokan nem is ülnek le, hiszen ilyenkor lehet találkozni olyanokkal is, akik a nagy ebédlőben esetleg távolabb kerültek. Egyébként se maradnak sokáig, de Sergióval mi már hamar visszavonulunk: holnap reggel misézek vele a Frankok Kápolnájában. A Szent Sír-bazilika bejáratától jobbra, kívül megy föl egy lépcső ehhez a kápolnához, és a kusztódiai titkár „privilégiuma”, hogy ott misézzen. (Ebbe a kápolnába máshogy amúgy se tudnék bejutni.) Sergio még este egy kicsit körülvezet a tetőteraszon, megmutatja, hogy a curiai rendháztól, ahol lakunk, hogyan lehet a tetőn át megközelíteni a rendházat. Most látom, hogy ezen a részen alig négy méterre tőlünk megy a városfal, amelyen kiépített folyosó vezet végig. Később sokszor integettem innen a turistáknak, akik mindig megörültek a kapcsolatfelvételnek.

Pénteken, az első reggel mise Sergióval a Frankok Kápolnájában, ami valójában nem is kápolnának épült, hanem egy díszes emeleti bejárat volt a Golgotához. Talán tíz méterre lehetünk a Sziklától, ahol a Szent Kereszt állt. Sergio megtanít a bazilikában érvényes „szokásokra”: ha más felekezet imádkozik bent a Szent Sírban, akkor nekünk, latinoknak nem illik liturgikus ruhában elmenni a Sír előtt. Ez megsértené az ő liturgikus terüket. Ezért a stólát és a miseruhát kézben visszük ki, és csak a kápolnában vesszük fel.

Reggeli után elkezdődik a munka Pierbattistával és Sergióval, aki most hivatalos kinevezést kap vizitátori titkárnak. A vizitátornak meg kell látogatnia a kusztódia összes helyét, ennek beosztását készítjük el. A kusztódia vállalta annak költségeit, hogy 2–3 hetes szakaszokban végezzem ezt, és így a rektori feladatokat továbbvihessem a főiskolán. (Később éreztem ennek a jótékony hatását: a hazajövetel felfrissítette „külső szem” mivoltomat, nem merültem bele mindenestül a helyi viszonyokba.) Ez a program egyelőre még úgy fest, mint egy hosszú, előkelő körutazás, de tudom, hogy konkrét emberekről van szó, akiket valamennyire meg kellene értenem, és hordoznom kell őket örömeikkel, de nyomorúságukkal is.

Megtervezzük a választás ütemezését is. Kell tartani egy konzultatív, előválasztási kört, ezt karácsonyig lebonyolítjuk. A hivatalos jelölőkör február végéig megy le: ennek eredményét nem teszik közzé, hanem ezt majd én továbbítom a római rendi vezetésnek. Mármost, eddig ez ugyanaz a folyamat, mint bármely más provinciában. Innentől azonban a kusztódia esetében más az eljárás. A kusztódiában végzett jelölés után Rómában a miniszter generális tanácsával együtt választást végez, amelynek eredményét átadja a Keleti Egyházak Kongregációjának, úgyhogy onnan majd kinevezés formájában kapja meg: vagy azt a nevet, akit megválasztott…, vagy egy másikat! Lényegében tehát a folyamat a rendben végig konzultatívnak mondható, mert a döntő szót a Szentatya mondja ki. Ennek a különleges státusznak az az oka, hogy 1342 után a Szentföldön a ferences elöljáró volt a római katolikus egyház egyetlen hivatalos képviselője, és – jóllehet most már van „megyéspüspök” a pátriárka személyében – a Szentszék tudja, mennyire fontos ma is a kusztos személye. A helyi keresztény felekezetek például őt tekintik ma is Róma igazi képviselőjének.

Ebéd és pihenés után Pierbattistával dolgozunk tovább. Ez még nem az ő „megvizitálása”, hanem előtanulmányok az egész helyzet megértéséhez. Sok kérdésem van nekem is. A kusztost hat évre választják, és három évre újraválaszthatják, akárcsak a többi minisztert a rendben. 2010-ben járt le Pierbattista első hat éve, tehát volt vizitáció. 2013-ban elvileg már nem lehetett volna ismét kusztos, de a Szentszék mégis őt nevezte ki. Erre szokták mondani, hogy „úgy látszik, valamit nagyon jól csinál”. Tehát 2013-ban is volt vizitáció, Milánóból volt megbízva egy testvér. Sajátos helyzet lesz a számomra, hogy most egy szokatlanul gyakoribb ritmusban, harmadszor három év után ismét lesz vizitáció és választás. Ez mindig felbolygatja a kedélyeket, és némileg fárasztó a testvérek számára.

Pierbattista szokatlanul hosszú ideig, tizenkét évig volt kusztos. Amikor megválasztották, a héber nyelvű katolikusok lelkipásztori gondozása volt az egyik feladata. Doktori tanulmányokat folytatott a héber egyetemen. Rendszeresen behívták a kusztódia titkárságára különböző munkákra, így volt fogalma az intézmény életének sok területéről. Olyan ember lett a kusztos az ő személyében, aki nemcsak a ferencesek világát ismerte, hanem egyetemi barátai révén a zsidó társadalom néhány rétegét is. Ez a Szentföldön értékes tulajdonság. Itt ugyanis világok élnek egymás mellett. Ha vigyáznak határaikra, akkor béke van. Ezek a világok a vallás és a kultúra alapján körvonalazhatók. A keresztények világa sem egységes, nemzetiségek és felekezetek tagolják, sőt az egyes szerzetesrendek körül is sajátos miliő alakul ki. (A ferencesek szentföldi jelentőségét megismerve csodálkoztam később, Ulickaja Daniel Stein, tolmács című könyvét olvasva, hogy miért nem említi őket egyetlen szóval se.) A vizitáció során néhol bepillantást nyertem a „többi” világ némelyikébe, de azért alapvetően a ferencesek környezetében mozogtam.

Kezdettől fogva világos volt számomra, hogy Pierbattista működése történelmi jelentőségű volt a kusztódia életében, és ezt leginkább a „modernizáció” szóval lehet jelölni. Az egyházi és ferences élet több mai eleme is az ő ideje alatt honosodott meg a testvérek életében. Igen komolyan veszik a folyamatos továbbképzést. Fiatalos lendületével sikerült többféle ellenállást is legyőznie. Persze mindez igen összetett folyamat volt, és bőven maradt még munka az utódjának is.

Vacsora után a kevés itthon maradt növendék közül a mexikói Jorge testvérrel kimegyünk egy rövid sétára, nem az Óvárosba, hanem a Jaffa Streetre, amely nem messze tőlünk indul. Beköszöntött a sabbat, nem jár a villamos, autó sincs, úgyhogy egy nagy sétálóutca lett ebből a főutcából. Szállingóznak hazafelé a Nyugati Faltól a zsidó családok, nagyon hangulatos utcakép. Most este már lehet lélegezni, jobb levegő van.

Szombatra az a munka maradt, hogy a tegnap megbeszéltek szellemében megírjam a vizitációt kezdő levelet a kusztódia tagjainak. Közös munkával végül elkészült olaszul és angolul is. Vasárnap este a vacsoránál megemlítettem Pierbattistának, hogy hát itt elég meleg lesz az idő, és lehet hogy két habitust kell magammal hoznom, mert az egyik mindig mosásban lesz, annyit izzadok. „Nem gond – válaszolt –, csinálunk neked egyet itt a szabóságon. Holnap leveszik a méretet, és amikor októberben jössz, már várni fog téged.”

Forrás: Ferencesek.hu

Fotó: Mario Favretto

Magyar Kurír