Veres András szentbeszédében kifejtette, hogy amikor Jézus az Isten országáról, az üdvösségről tanít, akkor gyakran használja a lakoma képét.
Jézus irántunk való szeretete nyilvánul meg ebben: a vele való örök közösséget, vagyis az örök életet egy bensőséges, szeretetteljes lakomához hasonlítja. Jézus nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a lakomán való részvétel ajándék. Megtiszteltetésnek számít mindennapi életünkben is, ha meghívnak bennünket egy alkalomra. A példabeszédben számszerűen nincs meghatározva, hogy hányan vannak a meghívottak, hiszen Isten minden embert hív országába, minden embert üdvözíteni akar, ezért szeretné, ha minden ember jelen lenne a lakomán – hangsúlyozta a püspök. – Az evangéliumban olvasunk olyan emberekről, akik visszautasítják a lakomára szóló meghívást. Életünk folyamán gyakran kerülünk olyan helyzetbe, amikor mérlegelnünk kell: talán két meghívás egybeesik vagy más elfoglaltságunk van. A földi meghívásoknál ezek elfogadható indokok, hogy miért nem tudunk minden invitálást elfogadni. Azonban Isten meghívását senki se utasítsa vissza! Semmit sem helyezhetünk az Úr meghívása elé!
Az emberi meghívást vissza lehet utasítani, de Isten meghívását semmilyen körülmények között sem, mert ez az üdvösség elutasítását jelenti – mutatott rá Veres András. – Jézus arra is tanít bennünket, hogy a végső nagy lakomára való meghívást apróbb meghívások készítik elő. Minden szentmise alkalmával kapunk egy meghívást az Istennel való közös lakomára: maga az Isten Fia, Jézus Krisztus önmagát kínálja nekünk a szentáldozásban.
Annak ellenére, hogy Isten mindenkit meghív, sajnos sokan nem fogadják el a meghívást. Vajon felismerik mulasztásuk súlyát azok a testvérek, akik nem válaszolnak igennel az Atya meghívására? –tette fel a kérdést a főpásztor. – Az evangéliumi példázatban azt olvassuk: amikor a házigazda megérkezett és körbenézett, látta a vendégek között, hogy vannak olyanok, akik nem öltöztek menyegzős ruhába. Isten országába nem lehet besurranni. Aki nincs menyegzős köntösbe öltözve, vagyis nem tette élete folyamán alkalmassá magát arra, hogy Isten országában helyet foglalhasson, nem kap helyet.
Sok apró döntés által születik meg a nagy döntés: be akarok-e lépni Isten országába vagy sem? Éppen ezért fontos, hogy újra és újra tudatosítsuk magunkban: Isten meghívását semmilyen körülmények között ne utasítsuk vissza. Jézus biztosít bennünket arról, hogy mindenkit üdvözíteni akar. Mert amint hallottuk, Isten kiadta az utasítást szolgáinak: mindenkit tereljenek be az útkereszteződésekből, az utakról. Isten mindenkit meghív Egyházába, jókat és rosszakat egyaránt, azonban nem mindenki válik alkalmassá arra, hogy része lehessen Isten országában. Isten mindent megtesz az üdvösségünkért, mindnyájunkat hív a vele való közösségre. A vasárnapi szentmiséken való részvétel által törekedjünk arra, hogy méltóvá váljunk a végső, nagy lakomára – buzdította a jelenlévőket Veres András.
A szentmisét követő ünnepségen a császári hittanosok és a helyi Mészáros Miklós Református Énekkar előadását hallhatták a résztvevők.
A Wohlmuth Ferenc tiszteletére rendezett megemlékezésen elsőként Beke Gyöngyi, Császár község polgármestere köszöntötte a megjelent vendégeket, aki összefoglalót tartott az elmúlt években történt eseményekről, fejlesztésekről. Méltatta azt a határon átívelő összefogást is, amely Wohlmuth Ferenc szülővárosában, a burgenlandi Sopronnyéken (Neckenmarkt) alakult Wohlmuth-társaság és a császári Wohlmuth Ferenc Alapítvány között jött létre a vértanú plébános szellemiségének elismeréséért, emlékének ápolásáért és boldoggá avatásának elősegítéséért.
Az osztrák Wohlmuth-társaság képviseletében Hermine Landauer ismertette a közösség terveit, amelyek között szerepel a Sopronnyék és Császár közötti kapcsolat további erősítése.
Ünnepi beszédében Író Sándor, Császár plébánosa elmondta, 2019-ben emlékeznek majd meg Wohlmuth Ferenc halálának 100. évfordulójáról. A plébános kifejezte reményét, hogy a 2016-ban elindított boldoggáavatási eljárás eredményeképpen bizonyítást nyer Wohlmuth Ferenc mártíriuma. Író Sándor bemutatta azt a breviáriumot is, amelyet Wohlmuth Ferenc a kivégzésekor magánál tartott. A kötet Vados János egykori dadi plébános hagyatékából került a császári Wohlmuth Ferenc Alapítványhoz.
A megemlékezést Perger Gyula néprajzkutató, muzeológus a Tanácsköztársaságról szóló előadása zárta, amelyben kiemelte a diktatúra egyházmegyei áldozatait.
Wohlmuth Ferenc 1855. július 27-én született Sopronnyéken, 1881-ben szentelték pappá. 1894-ban került a Komárom megyei Császárra plébánosnak, ahol 25 éven keresztül végezte papi szolgálatát, egészen a Tanácsköztársaság alatt bekövetkezett haláláig. 1919. június 5-én koholt vádak alapján felakasztották. Utolsó szavai a következők voltak: „64 esztendőt éltem, és ebből 25 évet szenteltem plébánosként a császáriaknak. Életem utolsó pillanataiban állok előttetek. Elmegyek, mert elveimért pusztulnom kell. Sokat dolgoztam értetek, hogy boldogok legyetek. Ezért csak imáitokat kérem. Isten veletek.”
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Marton Judit, Kriston Pál
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria