Korábban II. János Pál is járt az országban, amikor 1996-ban, Szent Ágoston halálának 1600. évfordulója alkalmából látogatott el Algériába.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves algériai testvéreim, béke legyen mindnyájatokkal! Asz-szalámu alajkum!
Hálát adok Istennek, aki lehetővé teszi számomra, hogy Péter apostol utódaként meglátogassam országotokat, miután korábban már kétszer jártam itt, ágostonos szerzetesként. Mindenekelőtt azonban testvérként állok előttetek, örömmel, hogy e találkozásban megújíthatjuk a szívünket összekötő szeretet kötelékeit.
Amikor rátok tekintek, egy erős és fiatal nép arcát látom, melynek már többször megtapasztalhattam vendégszeretetét és testvériségét. Az algériai szívben a barátság, a bizalom és a szolidaritás nem pusztán szavak, hanem olyan értékek, amelyek számítanak, és melegséget, szilárdságot adnak az együttélésnek.
Algéria nagy ország, hosszú történelemmel és gazdag hagyományokkal, melyek Szent Ágoston idejéig, sőt még korábbra nyúlnak vissza. Történelmetek egyúttal fájdalmas is, erőszakkal terhelt időszakokkal, melyekkel azonban – éppen a titeket jellemző nemes lelkület révén, amelyet most is élőnek tapasztalok – bátran és tisztességgel meg tudtatok birkózni. Megállni ennél az emlékműnél azt jelenti, hogy tisztelettel adózunk ennek a történelemnek, és azon nép lelkének, amely e nemzet függetlenségéért, méltóságáért és önrendelkezéséért küzdött.
Ezen a helyen arra emlékezünk, hogy Isten minden nemzet számára békét akar: olyan békét, amely nem csupán a konfliktus hiánya, hanem az igazságosság és a méltóság kifejeződése.
És ez a béke – amely lehetővé teszi, hogy kiengesztelődött lélekkel tekintsünk a jövőbe – csak a megbocsátásban válik lehetővé.
Az igazi felszabadító küzdelmet véglegesen csak akkor nyerjük meg, amikor végre elnyerjük a szívek békéjét. Tudom, milyen nehéz megbocsátani; mégis, miközben a konfliktusok világszerte sokasodnak, nem lehet nemzedékről nemzedékre sérelmeket halmozni.
A jövő a béke embereié. Az igazságosság végül mindig győzedelmeskedik az igazságtalanság fölött, ahogyan – minden látszat ellenére – sosem az erőszak mondja ki az utolsó szót.
Ezen a földön, mely kultúrák és vallások találkozási pontja, a kölcsönös tisztelet az az út, amelyen a népek együtt haladhatnak. Kívánom, hogy Algéria – gyökereinek erejére és fiataljainak reményére támaszkodva – továbbra is hozzá tudjon járulni a stabilitáshoz és a párbeszédhez a nemzetek közösségében és a Földközi-tenger partvidékén.
Minden nép egyedülálló történelmi, kulturális és hitbeli örökséget őriz. Algériának is megvan ez a gazdagsága, amely megtartotta őt a nehéz időkben, és továbbra is irányt mutat neki a jövő felé. Ebben az örökségben az Istenben való hit központi helyet foglal el: megvilágítja az emberek életét, támogatja a családokat és erősíti a testvériség érzését. Az a nép, amely szereti Istent, a legigazibb gazdagsággal rendelkezik, és az algériai nép drágakőként őrzi ezt értékes kincstárában.
Világunknak ilyen hívőkre van szüksége: hitben élő férfiakra és nőkre, akik szomjazzák az igazságosságot és az egységet. Ezért
a testvériségre és kiengesztelődésre vágyó emberiség színe előtt nagy ajándékunk és áldott kötelességünk, hogy határozottan megvalljuk és mindig megéljük, hogy egymás testvérei és Isten gyermekei vagyunk!
Azoknak, akik múlandó, illúziót keltő és csalódást okozó értékeket keresnek, melyek sajnos sok esetben megrontják az emberi szívet, irigységet, vetélkedést és konfliktusokat szülve, Jézus ma is megismétli a kérdést, amelyet kétezer évvel ezelőtt tett fel: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?” (Mt 16,26). Ez alapvető kérdés mindannyiunk számára. Azok, akiket itt tisztelünk, már választ adtak rá: életüket elvesztették, másképp fogalmazva: népük iránti szeretetből életüket áldozták. Történetük adjon erőt az algériai népnek és mindannyiunknak utunkon:
az igazi szabadságot ugyanis nem csupán örököljük, hanem nap mint nap választjuk.
Ezért engedjétek meg, hogy befejezésül megismételjem Jézus tanítványaihoz intézett szavait, azokat, amelyeket hegyi beszédnek vagy boldogmondásoknak nevezünk:
„Boldogok a lélekben szegények,
mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik szomorúak,
mert majd megvigasztalják őket.
Boldogok a szelídek,
mert övék lesz a föld.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot,
mert majd eltelnek vele.
Boldogok az irgalmasok,
mert majd nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek,
mert meglátják az Istent.
Boldogok a békességben élők,
mert Isten fiainak hívják majd őket.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért,
mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3–10).
Köszönöm a szívélyes fogadtatást! Isten áldjon meg benneteket!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria








