XIV. Leó pápa homíliája: Ma kell változtatni, most kell átalakítani az ország történelmét!

Kedves testvéreim Krisztusban!

Mint a béke és az egység zarándoka jövök közétek. Szeretném kifejezni örömömet, hogy itt lehetek, meglátogathatom térségeteket, és mindenekelőtt osztozhatom utatokban, fáradozásaitokban, reményeitekben.

A liturgiáitokat kísérő ünnepi megnyilvánulások és az Istenhez intézett imádságotokból fakadó öröm annak a jele, hogy bizalommal hagyatkoztok őrá, rendíthetetlen reménnyel éltek, és teljes erővel kapaszkodtok az Atya szeretetébe, aki közel jön, és együttérzéssel tekint gyermekei szenvedéseire. A zsoltár, melyet közösen imádkoztunk, erről a belé vetett bizalomról énekelt, melyet ma meg kell újítanunk: „Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, és szabadulást hoz a megtört lelkeknek” (Zsolt 34,19).

Testvéreim, sok minden van, ami összetöri szívünket és szomorúságba taszít bennünket. A reményeinket egy olyan békés és kiengesztelődött jövőben, amelyben mindenkit tiszteletben tartanak méltóságában, és mindenki számára biztosítják a szükséges jogokat, folyton kikezdi megannyi probléma, amelyek ezt a gyönyörű földet sújtják: a szegénység sokféle formája, melyektől ma is nagyon sok ember szenved, egy jelenleg is tartó élelmiszerválságban; a morális, társadalmi és politikai korrupció, mely különösen a vagyon kezeléséhez kapcsolódik, s akadályozza az intézmények és struktúrák fejlődését; az ebből fakadó súlyos problémák, melyek az oktatási és az egészségügyi rendszert érintik; valamint a nagymértékű kivándorlás külföldre, különösen a fiatalok körében. A belső problémákhoz, melyeket gyakran a gyűlölet és az erőszak táplál, hozzáadódik az a rossz is, amely kívülről érkezik, azoktól, akik a haszon nevében továbbra is ráteszik kezüket az afrikai földrészre, hogy kizsákmányolják és kifosszák.

Mindez könnyen tehetetlenségérzetet kelthet bennünk, és kiapaszthatja a bizalmunkat. És mégis, ez az az idő, amikor változtatni kell, amikor át kell alakítani ennek az országnak a történelmét. Ma, és nem holnap, most, és nem a jövőben! Eljött az idő az újjáépítésre, arra, hogy ismét összeállítsuk az egység mozaikját, egyesítve az ország és a földrész sokszínűségét és gazdagságát, és hogy olyan társadalmat építsünk, amelyben a béke és a kiengesztelődés uralkodik.

Igaz,

ha egy helyzet hosszú ideje fennáll, könnyen megkísérthet bennünket a beletörődés és a tehetetlenség érzése, mert már nem számítunk semmi újra; mégis az Úr szava új távlatokat nyit meg, átalakulást és gyógyulást indít el, mert képes mozgásba hozni a szívet, megkérdőjelezni a dolgok megszokott menetét,

melyhez könnyen hozzászokunk, és képessé tesz bennünket, hogy a változás aktív főszereplőivé váljunk. Emlékezzünk erre: Isten újdonság, Isten új dolgokat teremt, Isten bátor emberekké tesz bennünket, akik szembeszállnak a rosszal és a jót építik.

Ezt látjuk az apostolok tanúságtételében, amint az olvasmányban is hallottuk: amikor a főtanács tagjai kihallgatják az apostolokat, szemrehányást tesznek nekik és megfenyegetik őket, mert nyilvánosan hirdetik Krisztust, ők így válaszolnak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek” (ApCsel 5,29–30).

Az apostolok bátorsága kritikai érzékű lelkiismeretté válik, próféciává lesz, a rossz leleplezésévé válik, és ez az első lépés a változás felé.

Az Istennek való engedelmesség ugyanis nem önmagunk olyasfajta alávetése, amely elnyom bennünket vagy megszünteti szabadságunkat; ellenkezőleg, az Istennek való engedelmesség szabaddá tesz bennünket, mert azt jelenti, hogy életünket rábízzuk, és engedjük, hogy az ő szava alakítsa gondolkodásunkat és cselekvésünket.

Így, amint az evangéliumból is hallottuk, mely Jézus és Nikodémus párbeszédének az utolsó része: „aki a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél; aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit” (Jn 3,31). Aki Istennek engedelmeskedik az emberek és a pusztán emberi, földi gondolkodásmód előtt, visszanyeri belső szabadságát, képes felismerni a jó értékét és nem törődik bele a rosszba, újra felfedezi az élet útját, a béke és a testvériség építőjévé válik.

Testvéreim, megtört szívünk vigaszra lelhet és feléledhet a társadalom átalakulásába vetett reményünk, ha Istenre és az ő igéjére bízzuk magunkat. Péter apostol felszólítását azonban mindig meg kell őriznünk szívünkben és emlékezetünkben: Istennek engedelmeskedni, nem az embereknek. Neki engedelmeskedni, mert egyedül ő az Isten. Ez arra hív bennünket, hogy előmozdítsuk az evangélium inkulturációját, és figyelmesen őrködjünk saját vallásosságunk fölött is, nehogy beleessünk abba a csapdába, hogy olyan utakra lépjünk, amelyek a katolikus hitet más, ezoterikus vagy gnosztikus jellegű hiedelmekkel és hagyományokkal keverik, amelyek gyakran valójában politikai és gazdasági célokat szolgálnak. Egyedül Isten szabadít meg, egyedül az ő szava nyitja meg a szabadság útjait, egyedül az ő Lelke tesz bennünket új emberekké, olyanokká, akik képesek megváltoztatni ezt az országot.

Állandó imádságommal kísérlek benneteket, és különösen megáldom az itt jelen lévő egyházat: a sok papot, misszionáriust, szerzetest és világi hívőt, akik azon fáradoznak, hogy a vigasz és a remény forrásai legyenek.

Bátorítlak benneteket, hogy haladjatok tovább ezen az úton, és a Boldogságos Szűz Máriának, az apostolok királynőjének és az Egyház anyjának közbenjárására bízlak benneteket.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír