A Győri Egyházmegyei Karitász is részt vesz az Élelmiszerbank gyűjtésében

Kishírek – 2023. május 12., péntek | 13:16

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében valósul meg a „Nagy tavaszi élelmiszergyűjtés a rászorulókért” elnevezésű program: május 12-én, pénteken és 13-án, szombaton országszerte 200 áruházban várják a felajánlásokat rászorulóknak.

A karitász munkatársai és önkéntesei Győrben, a Fehérvári u. 5/A szám alatti ALDI üzletben fogadják az adományokat pénteken és szombaton 9 és 18 óra között.

2006 óta szervez karácsonykor gyűjtést az Élelmiszerbank, idén először tavasszal is meghirdetik akciójukat. A szervezők arra kérnek minden jószándékú embert, hogy a hétvégi vásárlásakor a nélkülözők számára is tegyenek egy tetszőleges tartós élelmiszert a kosarába, amit a fizetés után a kasszák melletti gyűjtőpontokon adhatnak le az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél.

A rászorulók részére leginkább a rizs, a hús- vagy készétel konzervek, a szószok-mártások, a keksz, a csokoládé, a bébiétel, a tészta, a tartós tej, az édesség és a további hűtést nem igénylő termékek jelentik a legnagyobb segítséget.

Az összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank a gyűjtések helyszínének környékén, az ott működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a rászorulókhoz. Az adományok főként az időseket, nagycsaládosokat, gyermekotthonok ellátottjait, fogyatékkal élő embereket, hajléktalanokat és az ország legelmaradottabb településein lakókat segítik.

Amit a karitász munkatársai és önkéntesei a győri, Fehérvári u. 5/A. szám alatti üzletben gyűjtenek, azt az egyházmegye területén élő, látókörükben lévő rászorulóknak juttatják el.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Fotó: Győri Egyházmegyei Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria