A Bibliában számos helyen olvashatunk szőlőről, borról, gondoljunk csak a kánai mennyegzőre, vagy az utolsó vacsorára – fogalmazott a kőlyuktetői birtokon az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem delegált általános rektorhelyettese, Novák István.
Jézus azt mondja: „Az új bor új tömlőbe való”. Életünket újra és újra meg kell újítani – mondta István atya. – Pál apostol Timóteust arra tanítja, hogy egészsége érdekében fogyasszon bort.
A megjelentek ezt követően közös imában kértek áldást a szőlőterületre, a szellemi és fizikai munkát végző dolgozókra, s kérték Istentől a gazdag és jó termést.
Hegyi Ádám István birtokigazgató elmondta: ebben az esztendőben nagyon oda kellett figyelni a növényvédelemre, s így sikerült kiváló gyümölcsöt termelni. Az ideiben benne van a kiváló évjárat lehetősége. Remek a gyümölcs íze, s a mérhető paraméterek, a sav-, illetve cukortartalom is bizakodásra adnak okot, de a szőlő „még sok éjszakát a tőkén tölt” ahhoz, hogy biztosat mondjon a termelő.
A szüret a Bianca és Nero fajtákkal indult, majd a pezsgőalapanyag Pinot noirt szedték Kőlyuktetőn. A klasszikus egri fajtákat, mint a Leányka vagy az Olaszriling jövő héten kezdik szüretelni.
Forrás: Egri Főegyházmegye; uni-eszterhazy.hu
Fotó: Szántó György
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria