Cristina nővér elhagyta a szerzetesi hivatását

Kitekintő – 2022. november 23., szerda | 20:07

Cristina Scuccia tizenöt évig volt a Szent Család orsolyita nővérei kongregáció tagja. 2014-ben ő lett a az olasz The Voice tehetségkutató nyertese, ami által neve világszerte ismertté vált. 2019-ben fellépett Budapesten a Forrásponton. Most Spanyolországban él, pincérként dolgozik és énekel – a Canale 5 tévécsatornán adott interjúban ő maga beszélt az életében bekövetkezett változásról.

Cristina Scuccia 34 évesen elhagyta a szerzetesi életet, és a Szent Család orsolyita nővérei kongregáció milánói rendházát, hogy új életet kezdjen, eladóművészi pályára lépjen. November 20-án, vasárnap beszélt erről a Verissimo című televíziós műsorban: „Most már Cristina vagyok, Cristina nővér itt van bennem, neki is köszönhetem mindazt, ami ma vagyok” – vallotta meg, és hozzátette: „Nagy utat tettem meg, bonyolult és nehéz út volt. Nehézségekbe ütköztem, de ma már tudok mosolyogni. Sok terhet elbír a mosolyom, még ennél is többet. Természetesen számomra még mindig Isten áll mindennek a középpontjában, és feltétlenül hiszek benne. És miért nincs már rajtam fátyol? Az orsolyita nővérekhez tartoztam, de már nem tartozom közéjük. Tizenöt évnyi szerzetesi élet áll mögöttem, csodálatos évek. Intenzív élmény volt, ami által fejlődtem. A változásnak nem volt egy bizonyos oka, hanem valami, ami bennem zalott le.”

Cristina nővér az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) titkársága meghívására 2019 szeptemberében a „ForrásPont – Még egy nap Jézussal” ifjúsági eucharisztikus napon Budapesten, a BOK csarnokban közel ötezer fiatal előtt fergeteges hangulatot teremtett.

Fotó: Merényi Zita

Művészi karrierje 2007-ben kezdődött, amikor az Il coraggio di amare című musicalben Rosa nővért, a Szent Család orsolyita nővérek alapítónőjét játszotta. Ezt követően 2008-tól a Claudia Koll által vezetett római Star Rose Academy előadóművészeti iskolában tanult énekelni, Franco Simone és Tiziana Rivale voltak a tanárai. A tehetségkutató nyerteseként két lemezt adott ki, The Sister és Felice címmel. 2019. szeptember 8-án tett örökfogadalmat, ugyanebben az évben szerepelt az olasz Raiuno televíziós csatorna Ballando con le stelle című táncos műsorában.

Most először jelent meg a televízióban szerzetesi öltözet nélkül, ami nagy érdeklődést váltott ki, a közösségi oldalakon számos komment született a hírre, mivel az elmúlt években a nővérnek szinte nyoma veszett. Utolsó tévés szereplése 2020-ban volt a Guess my age című műsorban.

Elmondta, hogy a világjárvány idején kezdett érlelődni benne a változtatás gondolata: „A népszerűség hatalmas felelősség elé állított: mindenki előtt Isten tanúja vagyok. Átmenet volt ez a felnőtt életbe, egy út, és a The Voice nyitotta meg az utat a változás előtt. Nem volt könnyű. Valójában a covid idején kezdtem el gondolkodni rajta, szóval ez volt az a pillanat, amikor megállsz, és azt mondod magadnak, hogy valami nincs rendben. Végső soron pedig ugyanaz vagyok. A félelem, hogy csalódást okozok másoknak, a családomnak, sokáig fogva tartott.” Rengeteg aggodalom és félelem élt benne az új élettel kapcsolatban, amellyel szembe kellett néznie: „Ugrottam egyet a semmibe, és aggódtam, hogy egy híd alatt végzem majd, ezt ismételgettem a pszichológusomnak. Ma pedig Spanyolországban élek, és pincérnőként dolgozom.”

„2008 májusában éreztem meg az elhívást – vallotta hivatásáról. – Ezt követte egy reflexiós időszak, mint minden szerzetesnővérnél. Ez azért kell, hogy megtudjuk, ez-e a megfelelő út. Szeretettel emlékezem vissza azokra az évekre, és csak szépeket tudok mondani róla.”

Szerkesztőségi közlemény

A fordítás publikálásával nem állt szándékunkban relativizálni a szerzetesi életet, vagy annak egyik csúcspontját, az örökfogadalmat. Az írással nem állt szándékunkban, hogy pozitív példaként állítsuk be Cristina nővér döntését, de ítélkezni sem szeretnénk felette.

Ha a publikálással bárkit megbántottunk, ezúton bocsánatát kérjük.

A jelen cikk publikálásával egyetlen célunk volt, hogy hírt adjunk arról, hogy az itthon is széles körben ismert Cristina nővér élete hogyan alakult. Ahogy eddig is, a jövőben is megköszönjük azt a sok jót, amit személyén keresztül akár a Forrásponton kaphattunk és mindenkit arra buzdítunk, imáinkban hordozzuk őt!

2022. november 24. 

Kuzmányi István
főszerkesztő

Az 1988-ban Vittoriában (Ragusa mellett) született és Comisóban nevelkedett énekesnő már a The Voice of Italy tehetségkutató műsor meghallgatásától kezdve érdekelte és megdöbbentette a közönséget, amikor Alicia Keys No One című dalának feldolgozását adta elő, és az előadásáról készült videóval egy hét alatt több mint 90 milliós nézettséget ért el a YouTube-on. A Raidue tehetségkutató műsorában olyanokkal énekelt, mint Ricky Martin és Kylie Minogue.

„Nem volt konfliktus a kolostor és a zene világa között. A The Voice-ra való jelentkezésről a nővérekkel közösen döntöttünk – árulta el –, mindannyian egyetértettünk. Aztán mindannyiunkat meglepett, ami következett, én is felkészületlen voltam, és ők is. A nővérek megpróbáltak védelmezni engem. De a túlzásba vitt védelmet szinte már korlátként éltem meg. Mondjuk úgy, hogy túlságosan védelmezők voltak. A siker azonban nem sodorta válságba a hivatásomat.”

A Verissimo című műsorban az érzelmi életéről is beszélt: „Hiszek a szerelemben, nem tagadom, hogy útjaim során voltak, akik udvarolni akartak – mondta. – Jelenleg nem ez a legfontosabb, de nem mondanék nemet, ha villámcsapásként érne az érzés. Hiszek a szeretetben és szeretem az életet: szeretni kell magunkat és másokat.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Famigliacristiana.it

Fotó: Famigliacristiana.it; Avvenire

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria