Dél-koreai püspökök a határ menti szögesdrótkerítésnél imádkoztak a nemzeti megbékélésért

Kitekintő – 2025. április 10., csütörtök | 13:38

Korea kettészakadásának 80. évfordulóján dél-koreai püspökök küldöttsége zarándoklatot tett a Ganghva közigazgatási területéhez tartozó Kjodong-szigetre, az Észak- és Dél-Korea közötti határvidékre, hogy a Koreai-félsziget békéjéért és megbékéléséért imádkozzon.

Végigsétáltak a gogui víztározótól Mangjongde felé öt kilométer hosszan húzódó szögesdrótkerítés mentén, ahonnan a távolban Észak-Korea látszik. „Remélem, eljön a nap, amikor ez a kerítés eltűnik, és szabadon jöhetünk és mehetünk” – mondta Simon Kim Dzsujong püspök.

A püspökök találkoztak és beszélgettek a menekültek első generációjával, átélhették a megosztottság miatti fájdalmat. 1945-ben, a második világháború után kezdődött a két Korea kettéosztásának folyamata: a 38. szélességi körnél két külön területre oszlott az ország. Egy kétoldalú bizottságnak kellett volna felállítania egy ideiglenes kormányt a félsziget újraegyesítésére; ez a kormány azonban soha nem jött létre. Csak Dél-Koreában tartottak választásokat az ENSZ felügyelete alatt: 1948. december 12-én délen Li Szin Man lett a Koreai Köztársaság elnöke. Északon ugyanakkor létrejött a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, amelyet kommunista kormány irányított Kim Ir Szen vezetésével.

A küldöttség tagjai voltak: Simon Kim Dzsujong csuncseoni püspök, Basil Cso Kjuman vondzsui püspök, John Baptist Dzsang Sincshol incshoni püspök, Benedictus Szon Hiszong ujdzsongbui püspök és John Mun Hidzsong szuvoni segédpüspök. Velük tartott négy pap is, akik részt vesznek a koreai egyháznak a békéért és a kiengesztelődésért végzett munkájában, köztük Dzsang Szujong, a püspöki konferencia Nemzeti Megbékélési Bizottságának főtitkára.

A püspökök programjukat a Miasszonyunk, a Vértanúk Anyja Nővérek által működtetett Kiengesztelődési és Béke Központban tartott találkozóval kezdték. Mary Kang Mina nővér, a központ igazgatója arról beszélt, hogy Kjonggi tartomány egésze fontos hely, mert még mindig élnek itt menekültek, és észak is közelebbről látszik innen. Elmagyarázta a Kiengesztelődési és Béke Központ „küldetését” is: abban a reményben hozták létre, hogy a béke hídfőállása lesz. A nővérek oktatási programokat folytatnak, csoportokat és zarándokokat fogadnak, köztük fiatalokat, valamint segítő tevékenységeket végeznek az észak-koreai menekültek számára. A püspököknek alkalmuk volt találkozni és beszélgetni néhány észak-koreai idős emberrel.

Az egyházvezetők végigsétáltak a szögesdrótkerítés mentén. „Remélem, eljön a nap, amikor ez a kerítés eltűnik, és szabadon jöhetünk-mehetünk” – mondta Simon Kim Dzsujong püspök, aki az imádság fontosságát is hangsúlyozta, mint a hívők hozzájárulását a Koreai-félsziget békéjéért. A koreai egyház kezdettől fogva elkötelezett a vállalása mellett, hogy minden este 21 órakor imádkozik a nemzet megbékéléséért és egységéért. „Remélem, hogy nemcsak az északi Kjonggi tartományban élők csatlakoznak az imádságunkhoz, hanem Isten egész népe az ország minden egyházmegyéjében.”

Mangjongdéből a püspökök távcsővel tekintették meg az alig három kilométerre lévő Észak-Koreát, és az egyesülés reményét kifejező üzeneteket írtak, amelyeket a szögesdrótkerítésre akasztottak. Elmentek a derjongi piacra is, amelyet a menekültek alapítottak. „Sokan közülük úgy haltak meg, hogy soha többé nem tehették be a lábukat szülővárosukba.”

A püspökök találkoztak a 90 éves John Baptist Cshoi Dzsongdéval, aki 16 éves korában érkezett Dél-Koreába, és ma Szöulban él. Előrehaladott kora ellenére John minden héten ellátogat ide, mert honvágya van északi szülővárosa után. „Az apám és a testvérem, akik velem jöttek, meghaltak, és azt sem tudom, hogy a családom többi tagja él-e még vagy nem – mondta. – Remélem, hogy egy nap az emberek meglátogathatják egymást. De ennek előfeltétele a béke”.

Forrás: Chiara Biagioni/AgenSIR

Fotó: Koreai püspöki konferencia honlapja

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria