Először szenteltek püspököt Jordánia új templomában

Kitekintő – 2025. március 4., kedd | 16:31

Február 28-án a jordániai Krisztus megkeresztelkedése templomban (Al-Magtasz) Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka elnökletével zajlott Ijád Akram Tval (Iyad Akram Twal) püspökké szentelése.

Koncelebrált William Shomali általános helynök, Rafik (Rafiq) Nahra galileai pátriárkai helynök és számos püspök, pap és szerzetes, különböző egyházakból és rendekből.

Az új püspök rokonai mellett a Szent Sír rend lovagjai, konzulok, nagykövetek, polgári és katonai vezetők is részt vettek a beiktatáson.

Az esemény többek között azért volt rendkívüli, mert ez volt az első nagy ünnep, mióta idén január 10-én Pietro Parolin bíboros államtitkár felszentelte az új templomot. Emellett

először szenteltek püspökké jordániai pátriárkai helynököt Jordániában,

ami a helyi egyház számára történelmi jelentőségű momentummá tette Ijád Tval püspökké szentelését.

Az ünnepélyes esemény szervezésében aktívan közreműködtek az ifjúsági csoportok, cserkészek, kórusok Jordánia latin plébániáiról, s tanúságot tettek a jordán vendégszeretetről is.

Miután elhangzott az evangélium, felmutatták a pápai dekrétumot, melyet Giovanni Pietro Dal Toso jordániai apostoli nuncius olvasott fel.

A homíliát Pierbattista Pizzaballa bíboros mondta, aki a püspöki szolgálat mély lelki és szentírási hátterét mutatta be. Kiemelte

a vigasztalás és a reménynyújtás szerepét, amelyek napjaink kihívásai közepette különösen fontos aspektusát jelentik a főpásztor szolgálatának,

„olajat és balzsamot” kell öntenie „a szenvedők szívének és lelkének sebeire”. A legfontosabb, hogy szeresse nyáját; ezenkívül legyen az igazság hangja – bátorította Pizzaballa bíboros Ijád Akram Tval atyát.

Pierbattista Pizzaballa bíboros szentbeszédét teljes egészében angol nyelven ITT olvashatják.

Ezt követte a szentelés szertartása. A szentmise végén az új püspök megáldotta a jelenlévőket, köszönetet mondott, és

arra kérte a híveket, ők is vegyenek részt ebben a szent küldetésben, az együttműködés és az egység lelkületében.

„Az Egyház nem pusztán hierarchia, hanem Krisztus élő teste, amelyben minden tagnak létfontosságú szerepe van. Dolgozzunk együtt, kéz a kézben, hogy élettel teli közösséget hozzunk létre, tanúságot téve Krisztusról az egyházmegyében és szeretett hazánkban, Jordániában”.

Ijád Akram Tval püspök beszédét teljes egészében angol nyelven ITT olvashatják.

A szentföldi Christian Media Center videós összefoglalóját ITT tekinthetik meg.

Forrás és fotó: Jeruzsálemi Latin Patriarkátus

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria