Gabriel Romanelli plébános: A Gázára boruló csend megöli a reményt

„Gázában nemcsak a fegyverek ölnek, hanem most már az a csend is, amely nemzetközi szinten a Gázai övezetre borul” – nyilatkozta a SIR olasz katolikus hírügynökségnek Gabriel Romanelli, a gázavárosi Szent Család katolikus plébánia plébánosa.

Az argentin származású pap a konfliktus kezdete óta mintegy ötszáz otthonát vesztett keresztényt fogadott be a plébánián.

Ismét megszólalt azt követően, hogy június 29-én az izraeli hadsereg újabb figyelmeztetést adott ki Gázaváros több körzetében és Dzsabaliában arról, hogy fokozzák a katonai műveleteket, amint arról több izraeli média is beszámolt.

Szavai magukért beszélnek: „Gázában 2,3 millióan élünk. Már nem tudjuk, mire számítsunk: egyik nap azt mondják, hogy fegyverszünet lesz, másnap pedig figyelmeztetést adnak ki az evakuációra a közelgő katonai műveletek miatt; egyik nap azt mondják, hogy humanitárius segély érkezik, másnap pedig Izrael lezárja a határt. A lakosságra pszichológiai szempontból óriási stressz nehezedik”. Jól érzékelteti mindez, milyen nehéz helyzetben élnek a gázaiak, és akkor még nem beszélt a víz, a gyógyszerek, az élelmiszer, az áram és az üzemanyag tartós hiányáról. Ezeket a tényeket a nemzetközi közösség jól ismeri, mégis tehetetlennek tűnik.

„Itt a plébánián erősen érezzük a nehézségeket,

amink van, azt szétosztjuk, hogy segítsünk a menekülteknek és a környéken élő sok muszlim családnak”

– magyarázza a Megtestesült Ige Intézetének misszionáriusa. „Az imádság által próbáljuk életben tartani a reményt – mondja –, támogatást nyújtva a családoknak, a fiataloknak és a gyermekeknek. Számukra játékos és lelki tevékenységeket szervezünk”.

„Sajnos – folytatja – ma reggel ezeket a tevékenységeket a közelben történt bombázások miatt le kellett fújnunk. Miközben beszélek, hatalmas robajt hallok, egy nem messze innen becsapódott bomba zaját. Mindenkinek azt mondtam, hogy meneküljön a templomba. 633 nap után még mindig itt tartunk.”

„Amit itt tudunk – hangsúlyozza a plébános –, az az, hogy folyamatosan emberek halnak meg. A lakosok jönnek-mennek a Gázai övezet egyik pontjáról a másikra, magukkal cipelve azt a keveset, ami megmaradt a vagyonukból”.

„Az emberi remény, úgy tűnik, a bombázásokban megsemmisült. Csak a hitünk marad, arra tudunk támaszkodni, az imádság, ami megerősít minket.

Imádkozunk a nemzetek vezetőiért, akiknek nemcsak joguk van beszélni, hanem kötelességük is, hogy felhívják a figyelmet arra, ami itt, a Gázai övezetben történik. Nem szabad hozzászoknunk ehhez a háborúhoz”.

Forrás és fotó: AgenSIR

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír