I. Bartholomaiosz pátriárka az izniki ökumenikus találkozón: Ünnepeljük a győzelmet ezen a helyen!

A jelen lévő vallási vezetők körmenetben a régészeti feltárás közelében lévő emelvényhez vonultak, majd félkörben elhelyezkedve Krisztus és a Nikaiai Zsinat ikonjai előtt gyertyát gyújtottak. A pátriárka köszöntőbeszéde után ökumenikus imádságot mondtak, meghallgattak egy evangéliumi szakaszt. Ezután mondta el beszédét XIV. Leó pápa. Az énekek, a nicea-konstantinápolyi hitvallás közös elmondása (a filioque kihagyásával), a fohászok és a Miatyánk elimádkozása után közösen adtak áldást.

A Szentatyával és az ökumenikus pátriárkával együtt imádkozott II. Theodórosz alexandriai és afrikai pátriárka, X. János antiochiai pátriárka, II. Ignác Efrém, Antiochia és egész Kelet szír ortodox pátriárkája, Sahak Maşalyan konstantinápolyi örmény apostoli pátriárka, Philip Vinod Peacock, a Református Egyházak Világközösségének főtitkára és Anthony Poggo, az Anglikán Közösség főtitkára.

Alábbiakban I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka köszöntőbeszédének fordítását adjuk közre.

Szentatyánk, Boldogságosok, Eminenciás urak, Tiszteletreméltó Hierarchák és Papok, a világ keresztény egyházainak, közösségeinek és szervezeteinek képviselői,

Krisztusban testvéreink!

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsolt 132[133],1)

Mélyen meghatódtunk, hogy mindannyian pozitívan reagáltak alázatos meghívásunkra, hogy ezzel a közös zarándoklattal tiszteljük meg az első ökumenikus zsinat emlékét és örökségét, amelyet ezerhétszáz évvel ezelőtt itt, Nikaiában tartottak. Annak ellenére, hogy annyi évszázad telt el, és annyi felfordulás, nehézség és megosztottság történt, mégis közös tisztelettel és közös reménnyel közeledünk ehhez a szent megemlékezéshez. Mert nem csupán a múlt emlékezete miatt gyűltünk itt össze.

Azért vagyunk itt, hogy élő tanúi legyünk annak a hitnek, amelyet a niceai atyák is kifejeztek. Visszatérünk a keresztény hit forrásához, hogy továbbhaladhassunk.

Megújuljunk ezekben a felfrissítő vizekben (vö. Zsolt 22[23],2), hogy erősek legyünk az előttünk álló feladatokhoz. Ennek a helynek az ereje nem a múlandóban rejlik, hanem az örökkévalóban. Nikaiában a történelem tanúskodott az örökkévalóságról, arról a tényről, hogy Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus, igaz Isten az igaz Istentől, egylényegű az Atyával (ὁμοούσιος τῷ Πατρί). A niceai hitvallásban megfogalmazott kifejezések az apostolok hitét sűríti és mutatják be mindenki számára.

Krisztusban szeretett Testvéreim, a Nikaia név a görög győzelem szóból (νίκη) származik. Amikor a bukott világ a győzelemre gondol, az erőre és az uralomra gondol. De keresztényekként arra vagyunk kötelezve, hogy másképp gondolkodjunk.

A győzelem paradox jelképe a legyőzhetetlen kereszt. Ez a nemzetek számára „botrány”, a vereség jele, de számunkra Isten bölcsességének és hatalmának legfőbb megnyilvánulása.

Valóban ünnepeljük a győzelmet ezen a helyen, de ez nem e világ győzelme, és „nem olyan, mint amit a világ ad” (vö. Jn 14,27). A Szentlélek helyesen választotta ezt a helyet, hogy az Egyháznak mennyei és lelki győzelmet adjon. János apostol azt mondja nekünk: „ez a győzelem, amely legyőzte a világot – a mi hitünk” (1Jn 5,4). Keresztényekként a Nikaiai Zsinaton kifejezett apostoli hit a mi győzelmünk.

Ezzel a hittel a bűn zsarnoksága eltűnik az életünkből, a romlás rabsága megszűnik, és a föld a mennybe emelkedik.

A niceai hitvallás magként hat egész keresztény létezésünkre. Nem az elvárható minimumot szimbolizálja, hanem az egészet. A niceai hit lángoló buzgalmával a szívünkben „fussuk le a keresztény egység előttünk álló pályáját” (vö. Zsid 12,1); „reméljük a végsőkig a kegyelmet”, amelyet „Jézus Krisztus megjelenésekor” ígértek nekünk (vö. 1Pét 1,13); és végül „szeressük egymást, hogy egy szívvel és egy lélekkel vallhassuk: Atya, Fiú és Szentlélek, egylényegű és osztatlan Szentháromság”. Ámen!

Forrás: Vatikáni Sajtószolgálat

Fotó: Vatican Media

Kuzmányi István/Magyar Kurír