Keresztény és muszlim vallási vezetők együtt munkálkodnak a békéért Mozambikban

Kitekintő – 2022. január 13., csütörtök | 20:59

Körülbelül harminc embernek, főleg nőknek és gyerekeknek sikerült az elmúlt napokban megszökniük iszlamista fegyveresek fogságából a Mozambik északi részén lévő Cabo Delgado tartományban – adta hírül a Fides nemzetközi hírügynökség január 12-én. A tartományban élőket 2017 óta tartják rettegésben dzsihadista csoportok, melyek azt állítják, csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez.

A fegyveresek eddig körülbelül 3500 embert öltek meg a tartományban, és 820 ezer lakos volt kénytelen elmenekülni miattuk. A régió stabilitására veszélyt jelentő mozambiki iszlamisták tettei – akik betörtek a szomszédos Tanzánia területére is – válaszreakciót váltottak ki a Dél-afrikai Fejlesztési Közösségből (SADC), amelynek Mozambik is tagja, valamint a ruandai kormányból, amely mintegy háromezer katonát küldött a helyi hadsereg támogatására.

A mozambiki hadsereg és szövetségeseik nyomásának köszönhetően a dzsihadisták most kénytelenek visszavonulni, így a túszaik elmenekülhettek. A fogságból szabadultak arról számoltak be, hogy az emberrablók rosszul bántak velük, csak kevés ennivalót kaptak. A nők és a lányok elmondták, házasságra kényszerítették őket a terroristákkal és szexuálisan bántalmazták őket.

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök a SADC malawi csúcstalálkozóján kijelentette, hogy a regionális csapatok beavatkozását követően jelentős előrelépés történt a dzsihadista erőszak elleni küzdelemben Mozambik északkeleti részén.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a helyi keresztény és iszlám vallási vezetők is hozzá kívánnak járulni a békéhez és a megbékéléshez. Cabo Delgado tartomány fővárosában, Pembában január 3-án közös nyilatkozatot írtak alá, melyben elkötelezték magukat többek között amellett, hogy együtt dolgoznak a „vallás valódi értelmének” terjesztésén, „hogy a társadalom ne a konfliktusok okát lássa benne”. Ez különösen igaz az iszlámra, „amelyet leginkább érintenek az előítéletek”.

„Kijelentjük, hogy szoros egységben vagyunk bármilyen szakadás fenyegetésével szemben, és egyhangúlag elhatárolódunk a terrorista és szélsőséges cselekedetektől. Elkötelezetten egymás mellett állunk a béke és a testvériség felé vezető úton” – olvasható a nyilatkozatban, amit a Mozambiki Püspöki Konferencia tagjaként António Juliasse Sandramo maputói segédpüspök, pembai apostoli adminisztrátor írt alá.

A délkelet-afrikai ország 30 milliós lakosságának csaknem 60 százaléka keresztény és körülbelül 20 százaléka iszlámhitű. A terrorizmustól leginkább sújtott Cabo Delgado tartományban azonban a muszlimok vannak többségben (52,5 százalék), a következő legnagyobb közösséget a római katolikusok alkotják (35,9 százalék).

2017 októberétől az Iszlám Államhoz köthető fegyveres szélsőségesek dzsihadista felkelést indítottak Cabo Delgado tartományban. A civilek a terrortámadások fő célpontjai. A jelentések szerint az iszlamista fegyveresek többsége mozambiki, de vannak tanzániai és szomáliai tagjai is a csoportoknak. (Forrás és fotó: Wikipedia.org)

Fordította: Szalontai Anikó

Forrás: Fides; ACI Africa

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria