Több mint negyven áldozatot követelt egy kongói katolikus templom elleni terrortámadás

Kitekintő – 2025. július 28., hétfő | 15:06

Az Iszlám Állammal kapcsolatban álló Szövetséges Demokratikus Erők (ADF, Allied Democratic Forces) terroristái július 27-én, vasárnap hajnalban egy szertartás alatt megtámadtak egy katolikus templomot a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, az Ituri tartományban fekvő Komandában.

Brutális támadást követtek el az éjszaka közepén egy templomban a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Hajnali egy óra körül a Szövetséges Demokratikus Erőkhöz tartozó fegyveresek – akik egykor az Iszlám Államhoz tartoztak, majd olyan zsoldoscsapattá váltak, akiket már nem a dzsihadizmus vagy a keresztény többség elleni harc érdekel – betörtek egy komandai katolikus templomba, és mintegy negyven embert meggyilkoltak.

Egy ENSZ által támogatott rádióállomás szerint a halálos áldozatok száma legalább 41 fő (frissebb adatok szerint 43, köztük 9 gyermek – a szerk.). Helyi források szerint a támadók a város központjától mintegy 12 kilométerre lévő bázisukról indultak el, és a biztonsági erők megérkezése előtt elmenekültek. A támadás során házakat és üzleteket is felgyújtottak. A romok között folytatódik a kutatás, a halottak és a sebesültek végleges számának megállapítása még folyamatban van. Jules Ngongo főhadnagy, aki Ituri tartományban a kongói hadsereg szóvivője, megerősítette az AP hírügynökségnek, hogy a támadók machetékkel és puskákkal voltak felfegyverkezve.

*

Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program lebonyolításáért felelős államtitkára július 28-án, hétfőn Facebook-oldalán azt írta, hogy a támadást követően felvette a kapcsolatot a megtámadott katolikus egyházmegyével és a Kongói Demokratikus Köztársaság illetékes hatóságaival, hogy kifejezze részvétét és szolidaritását az áldozatokkal és közösségeikkel. Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar kormány ezúttal is az üldözött keresztények mellé áll: a Hungary Helps – Magyarország segít programon keresztül 10 millió forint sürgősségi támogatást nyújtanak az áldozatok családjainak és a túlélőknek. „Elítéljük a világban egyre erősödő keresztényüldözést, és elutasítjuk azt a nyugati magatartást, amely tagadja vagy relativizálja ezt a valóságot. Nem nézhetjük tétlenül, hogy embereket a hitük miatt gyilkolnak meg. Imádkozzunk és cselekedjünk afrikai üldözött keresztény testvéreinkért!” – fogalmazott Azbej Tristan.

* * *

Az ADF évek óta az Uganda és Kongó közötti határvidéken tevékenykedik olyan terrorhadjáratot folytatva, amely eddig több ezer civil életét követelte. Két héttel ezelőtt 66 embert öltek meg egy támadásban Irumu térségében.

A csoportot kezdetben Jamil Mukulu, egy keresztény hitről áttért muszlim férfi vezette, aki később Kenyába menekült. A vezetést Yusuf Kabanda vette át, aki szorosabb kapcsolatot alakított ki az Ugandai Nemzeti Felszabadító Hadsereggel (NALU), egy világi lázadó mozgalommal, amely Yoweri Museveni ugandai elnök ellen harcolt. A NALU 2000-ben elvesztett támogatásával az ADF tovább radikalizálódott, és fokozta az erőszakot a helyi közösségekkel szemben. A számos véres incidens közül a tavaly év eleji Baetiben történt támadás során legalább nyolc embert gyilkoltak meg, közülük ötöt imádkozás közben. Az elkövetők akkor is az ADF terroristái voltak, akik több mint harminc embert raboltak el a térség különböző falvaiból, ahova erőszakkal hatoltak be.

Forrás: Avvenire.it; MTI

Fotó: AFP/Vatican News

Hollósi Judit/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Komanda